„A gyermekeket tiszteletben kell fogadni,Szeretetben kell nevelni,És szabadságban kell elbocsátni.;amp;#34; R.Steiner10;Szülők és gyerekek – talán a legszorosabb emberi kapcsolat, ami egy életen át elkísér minket. A harmónia megteremtéséhez fontos, hogy megértsük, hogy személyes konfliktusaink megoldásában nem az segít, ha megváltoztatjuk, hanem ha megértjük hozzátartozóinkat és nem utolsó sorban önmagunkat.Ehhez nyújt kiváló segítséget a számmisztika elismert szakértője, Székelyhidi Ágnes. Legújabb könyvében 11 típusú gyereket (azon belül 3 korcsoportot és fiú-lány felbontást), majd 11 típusú szülőt (külön apát és anyát) különböztetünk meg. Azért 11 típusról esik szó, mert a születési dátumban most csak a nap számát vesszük figyelembe, ez mutatja ugyanis a személyiség lényegét.Újdonság a szimpátiára utaló testvérszámok és az ellentéteket kifejező ellenpólusok fogalma. A gyerek jellemének megfejtését segíti az adott szám mesefigurája, illetve az adott karakterre jellemző szeretetnyelv leírása. Ez utóbbi különösen fontos, hiszen ha szeretetünket hangsúlyosan a neki leginkább megfelelő módon fejezzük ki, akkor gyermekünk érzelmileg biztonságban fogja érezni magát.A könyv első részében a gyerekek, második részében pedig a szülők szempontjából vizsgálja a szülő-gyerek kapcsolatot, így a megfelelő számot fellapozva mindkét „szerepünkről;amp;#34; elemzését megismerhetjük.Ha a gyermekünkről olvasunk, egyfajta használati útmutatót kapunk ahhoz, hogyan tudjuk segíteni őt, miben igényli a legtöbb támogatást és hol vannak nevelésének kritikus pontjai. A szüleinkre vonatkozó részt is érdemes fellapozni, illetve a saját számunkat gyerekként. Tanulságos lehet visszamenőleg is ráébredni konfliktusforrásokra, és akár még a feszültségek kezelésére is lehet esély, hiszen ahogy Erich Kästner mondta, „Sosincs késő egy boldog gyermekkorhoz!;amp;#34; Bioenergetic Kiadó Kft. Ezotéria 312 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9789632914367 Szerző: Székelyhidi Ágnes Kiadás éve: 2020

Adatlap

Oldalszám
312
Megjelenés
2020.
Kiadó
Bioenergetic Kiadó Kft.
Kötésmód
puhatáblás

16 hasonló könyv a kategoriában: