Monika Deutz-Schroeder (1953–) a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) történetét kutató intézet munkatársa. Klaus Schroeder (1949–) a Berlini Egyetem professzora, az NSZEP történetét kutató intézet vezetője. Kutatási területeik az NDK, az újraegyesítés és a radikalimus története.10;A baloldal, amióta csak létezik, egyszerre ígér új, békés és igazságos korszakot, amelybe a vezetésével az emberiség eljuthat, ugyanakkor büszkén hirdeti az erőszak szükséges voltát. És a mai napig a legerkölcsösebbnek tűnő célokkal törekszik a legerkölcstelenebb tetteit igazolni. A szégyenlősebb balosok szerint a baloldali erőszak szóra sem érdemes, vagy csak „kényszerű” válasz, ellenállás a létező világ strukturális erőszakára. A háború utáni politikai gondolkodás és gyakorlat Európában arra törekedett, hogy felszámolja az erőszakot a nemzetek között, a polgárok között, illetve az állami intézmények és a polgárok között. Ezzel a törekvéssel szemben a baloldal a mai napig fizikai erőszakra buzdít a kortársak ellen, veszélyeztetve testi épségüket és vagyonukat.10;A könyv nagyobb része az elmúlt ötven év erőszakos baloldali gyakorlatával és annak igazolásával foglalkozik. A baloldal társadalmi követeléseit egyre inkább megvalósító jóléti állam a mai napig magára vonja a baloldal dühét és erőszakos támadásait. A szerzőket kevésbé a baloldali erőszak forrása, inkább a gyakorlata érdekli. Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány Tudományos könyvek 360 oldal Kötés: füles, kartonált ISBN: 9786156436009 Szerző: Klaus Schroeder Kiadás éve: 2022

Adatlap

Oldalszám
360
Megjelenés
2022.
Kiadó
Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány
Kötésmód
füles,kartonált

16 hasonló könyv a kategoriában:

Weboldalunk cookie-kat használ, hogy adatokat gyűjtsön, és ezáltal lehetővé tegye a jobb működést, statisztikai és marketing célokra. Ha többet szeretne megtudni a cookie-szabályzatunkról, kérjük, látogasson el erre a linkre