Pozsonyligetfalu, 21. század. A jó családból származó Elza összeköltözik szerelmével, Iannal. A sorsnak – és egy különös ösztöndíjnak – köszönhetően gondtalanul élhetnek apró lakótelepi lakásukban, ahol a falakból zene és emberi beszéd szivárog. Olyan teremtmények élik a falak mögött és között különös életüket, amelyekről azt hinnénk, hogy már kipusztultak, és emlékük is kiveszőben… A fiatalok pedig, képtelenek lévén feloldódni a közvetlenül elérhető termékek fogyasztásának-megemésztésének-kiürítésének-újrafogyasztásának körforgásában, ráébrednek, hogy a többi emberrel való törődés milyen fontos szerepet játszik életükben, és immár ennek tudatában folytatják közös útjukat – várja őket annak végén akár az őrület, akár a halál…10;10;JANA BEŇOVÁ 1974-ben született Szlovákiában. 1993-ban megjelent első verseskötetét követően regényeket és novellákat publikált, Café Hyena című regényével pedig elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. L;#039;Harmattan Kiadó Szépirodalom 120 oldal ISBN: 9789634141624 Szerző: Jana Beňová Kiadás éve: 2016

Adatlap

Oldalszám
120
Megjelenés
2016.
Kiadó
L'Harmattan Kiadó

16 hasonló könyv a kategoriában: