Három nemzedék. Két csirkesütöde. És egy recept, amitől minden a feje tetejére áll.10;Egy kansasi kisvárosban Mimi csirkesütödéje immár száz éve verseng Frannie csirkesütödéjével, hogy ki kínálja a finomabb rántott csirkét, és ebből kifolyólag a két vendéglő tulajdonosai közötti viszály is száz éve tart. Ez senkit nem visel meg annyira, mint Amandát, a harmincöt éves, özvegy fiatalasszonyt, aki gyermekkorától segített az édesanyjának Mimi csirkesütödéjében, egészen addig, amíg botrányos módon feleségül nem ment a vetélytársuk fiához, és el nem kezdett Frannie csirkesütödéjében dolgozni. Amanda, hogy fellendítse a forgalmat, jelentkezik a Főzd le! valóságshow-ba, amelyben éttermek versengenek a százezer dolláros fődíjért. Ekkor még nem gyanítja, hogy ezzel igazi csirkecsatát indít el…10;10;„Elbűvölő, humoros, kedves történet két nővér közötti rivalizálásról és kötődésről.”10;Reese Witherspoon10;10; 10;10;„Magával ragadó történet családról, megbánásról és újrakezdésről. Dell’Antonia egy valóságshow vicces szatírájába ágyazva mesél lelki problémákról, házassági válságról, megvalósításra váró álmokról. Az elejétől a végéig rendkívül élvezetes olvasmány.”10;Booklist10;10; 10;10;„Olyan ez a könyv, mint a vasárnapi ebéd: meleg, emlékezetes és teljesen egyedi. Imádtam.”10;Laura Zigman10;10; Central Könyvek Szórakoztató irodalom 408 oldal Kötés: kartonált ISBN: 9789633249376 Szerző: KJ Dell’Antonia Kiadás éve: 2021

Adatlap

Oldalszám
408
Megjelenés
2021.
Kiadó
Central Könyvek
Kötésmód
kartonált

16 hasonló könyv a kategoriában: