Alkategóriák

A betegség mint szimbólum
  • Nincs-készleten

A betegség mint szimbólum

Ár 115 lei
Availability: Out of stock
„A legjobb orvosság az ember számára az ember maga. A legnagyszerűbb gyógymód a szeretet.” PARACELSUS Ősrégi a gondolat, amely arra buzdít, hogy az ember a betegségeket saját lelki fej­lődésének eszközeként használja fel. Minden tünetnek lelki háttere van, és ezek feltárásával, megértésével lehetőséget kapunk arra, hogy a gyógyulás útjára léphes­sünk. Fontos megértenie, hogy a test képes a szimbólumok, tünetek nyelvén szólni hozzánk. Mondhatjuk azt is, a betegség „a sértődött lélek felkiáltása. A test mint forma mindig a tartalom fizikai megjelenítője, nem lehet becsapni. Ha megvizsgáljuk a test jeleit, megtudhatjuk, mi okozta a sérülést lelkünk számára. Ruediger Dahlke neve fogalom, nem szorul bemutatásra, a fenti Paracelsus-idé­zet pedig egész munkásságának mottója....
A Varázslat
  • Nincs-készleten

A Varázslat

Ár 97 lei
Availability: Out of stock
Egy szó megváltoztat mindent…Nem számít, ki vagy, nem számít, hol vagy, nem számít, milyenek a jelenlegi körülményeid, A Varázslat meg fogja változtatni az egész életedet! Kezdd el még ma a 28 napos programot! 2012. szeptemberében megjelent Rhonda Byrne könyve, A Varázslat, melyben a szerző egy 28 napos gyakorlati programot kínál. A Titok és Az Erő után tehát végre rendelkezésünkre áll egy olyan praktikus kézikönyv is, amelynek segítségével valóban olyan életet teremthetünk magunknak, amilyenről mindig is álmodtunk. Olyan életet, amelyet egészségben, szeretetben, bőségben élhetünk, életfeladatunkat és a velünk élők jóllétét szem előtt tartva. A Varázslatban Rhonda Byrne a világ elé tárja ezt az átalakító erejű tudást, majd egy 28 napos, varázslatos utazás során megtan...
Az elme ragyogó otthona
  • Nincs-készleten

Az elme ragyogó otthona

Ár 106 lei
Availability: Out of stock
Hogyan lehetünk nagylelkűek nemcsak elvétve, olykor-olykor, hanem folyamatosan, életünk minden napján? Miként szabadíthatjuk meg magunkat a szomorúság, a stressz és a harag okozta érzésektől? Erre keresi a választ Byron Katie – a világhírű Négy kérdés szerzője, akit a Time magazin „az új évezred spirituális újítójaként” tart számon – ebben a végtelenül mély és érzékeny könyvben. Az elme ragyogó otthona a Gyémánt szútra köré épül, amely a világ egyik legcsodálatosabb és legmélyebb spirituális szövege. Ez az ősi buddhista szútra az önzetlenségen elmélkedő kiterjesztett meditáció. Byron Katie könyvének célja pedig az, hogy ezt a régi tudást közelebb hozza, értelmezhetőbbé tegye a spirituális úton járók számára. Az elme ragyogó otthona lehetővé teszi, hogy megértsük, kik...
Az emberiség ereje
  • Nincs-készleten

Az emberiség ereje

Ár 106 lei
Availability: Out of stock
Kik vagyunk? Eredetünk és létezésünk magyarázatát illetően minden kérdés újabbakat szül. A legújabb felfedezések az eddigieknél is nagyobb rejtélyekkel szembesítik a tudomány képviselőit, és napjainkra a „tiltott terület” küszöbéig kísérték a válaszokat kereső emberiséget. Ezek a felfedezések a következő tényeket tárták föl: Eredetünk – a modern ember hirtelen jelent meg a Földön megközelítőleg 200 000 évvel ezelőtt, fejlett aggyal, idegrendszerrel, és olyan képességekkel, melyek megkülönböztetik az élet minden más ismert, már kifejlett formájától, tehát nem lassan és fokozatosan fejlődött ki hosszú idő alatt. Ritka DNS-keveredés – a fejlett génállomány-elemzés feltárja, hogy a DNS, amely megkülönböztet minket más főemlősöktől, a fejlett agyunkat és idegrendszerünket i...
Az Isteni kód
  • Nincs-készleten

Az Isteni kód

Ár 106 lei
Availability: Out of stock
„Múltunk bölcsességét a jövő tudományával vegyítve új és erőteljes eszközöket hozhatunk létre a most fennálló problémáink megoldásához. Ezzel egy időben saját teremtéstörténetünkre is kitárul egy új ablak.” Az élet legrejtettebb titkaira néha olyan helyen találunk megoldást, ahol a legkevésbé számítottunk rá… Egy jeles felfedezés, mely a héber és az arab nyelv bibliai időkből származó ábécéjét a modern kémiával hozza kapcsolatba, egy elfeledett kódra, származásunk titkának kulcsára – az egymásra átfordítható ábécékre – derít fényt. Ugyanezt a felfedezést alkalmazhatjuk az élet nyelvére is, a DNS-ünket alkotó hidrogén, nitrogén, oxigén és szén elemekre is, hiszen ezek is helyettesíthetők az ősi nyelvek alapvető betűivel. Így minden élet kódjából egy időtlen üzenet szav...
Az Univerzum mindenben támogat
  • Nincs-készleten

Az Univerzum mindenben támogat

Ár 87 lei
Availability: Out of stock
Hogyan érezzük magunkat biztonságban, és bízzunk az életben, bármi történik is? A The New York Times bestsellerszerzőnek és nemzetközi tanítónak, Gabrielle Bernsteinnek sikerült. Ezt az egyensúlyi állapotot önmaga átadása és az átszellemülés spirituális ösvénye mentén érte el. Az elénk tárt történetek és egyetemes tanulságok megadják a keretet az akadályok elengedéséhez, melyek blokkolják a mindannyiunk által vágyott boldogságot és biztonságot. A könyvben található gyakorlatok segítenek elhagyni a kontrollkényszert, hogy végre megnyugodhassunk a bizonyosság és a szabadság könnyed érzésében – és ne csak hajszoljuk, hanem valóban megéljük az életet. Használd az univerzum energiáinak áramlását arra, hogy erőre kapj, hogy szinkronba kerülj és támogatást találj, ha elves...
Történhetnek csodák
  • Nincs-készleten
Availability: Out of stock
Gabrielle Bernstein A csodák tanításának elkötelezett híve. Hisz abban, hogy gondolkodásunk és tetteink egyszerű, következetes megváltoztatása csodálatossá varázsolja egész életünket. Inspiráló „útikönyve” segít elengedni félelmeinket, és olyan hozzáállást kialakítani, amelynek köszönhetően a hála, a megbocsátás és a szeretet akadálytalanul áramlik keresztül rajtunk. Mindez végül lélegzetelállítóan bőséges, elfogadó és boldog élethez vezet. A könyv egy hathetes programot ad a kezedbe, melyben minden héten más-más területre összpontosít: a félelmek felismerésére, önmagad szeretetére, testedre és étkezési szokásaidra, emberi kapcsolataidra, pénzügyi helyzetedre és a mások szolgálatában végzett tevékenységeidre. Minden gyakorlat apró változásokat hoz létre benned. Ezek a v...
A szerelem mágiája
  • Nincs-készleten

A szerelem mágiája

Ár 78 lei
Availability: Out of stock
A kötet magában foglalja Szepes Mária írónő Mágia-sorozatának a Szerelem, a Hűség és az Öröm mágiája könyveit. A szerelem mágiája. Bármilyen különösen hangzik is, az életünket átszövő egyik legfontosabb jelenségnek, a szerelemnek is van mágiája. Ez nem olyan varázslat, amely valamiféle bájitalban található, hanem a lelkünk mélyén gyökeredzik, és belőle bontja szirmait az igazi egymásba olvadás virága. Hogyan igazodhatunk el párkapcsolatunk szellemi-testi-lelki szövevényében? Hogyan lehetünk okosak, amivel megőrizhetjük szerelmünket, és megvédhetjük magunkat az esetleges szerelmi vetélytárstól? Mit kell tennünk, hogy partnerünk és mi magunk is teljes életet éljünk? Ezekre és más fontos kérdésekre találhatunk választ ebben a műben. A hűség mágiájából kiderül, hogyan iga...
Availability: 4 In Stock
A Visconti-Sforza Tarot kártyákat királyi Tarotnak is szokás nevezni, hiszen egy itáliai fejedelmi család megrendelésére készült, a kártyák képei uralkodók, hercegek és egyéb magas rangú személyek képmásait ábrázolják. A kártya csomag a nagy arkánum huszonkét lapját, más néven a tromfokat, triomfikat mutatják. Ezek a kártyák az 1400-as évek tájékán készültek. A nagy arkánum, vagy nagy titok lapjai az életet, mint a próbák útját, azaz a beavatási utat tárják a képek olvasói elé. A Visconti-Sforza Tarot kártya megjelenéséből fakadóan nem a közember számára készült, hanem az uralkodói tanácsadás célját szolgálta, azaz a kívánt jövőt vetítették előre. Hermit Könyvkiadó Ezotéria 22 oldal Kötés: doboz ISBN: 2050000081378 Szerző: Visconti-Sforza Kiadás éve: 2021

Court de gebelin Egyiptomi Tarot

Ár 58 lei
Availability: 20 In Stock
Antoine court de Gebelin (1728-1784) a Le Monde Primitif (Az ősi világ) című művével hatalmas befolyást gyakorolt az okult-ezoterikus Tarot fejlődésére. Művében arról értekezik, hogy a Tarot egyiptomi eredetű és azt a cigányok terjesztették el a világban. A nagy arkánum, azaz a nagy titok megegyezik a héber ábécé 22 betűjével. Így a Tarotnem más, mint az emberi ismeretek szimbolikus feljegyzése. A mélyen gyökerező misztikus erők segítségével a kártya beteljesíti a pszichológiai éleslátás, a bölcs tanácsadás és a pontos jövendölés csodáit. Gebelin élete során kapcsolatba került a szabadkőművességgel és több párizsi páholyban is tevékenykedett, ez által befolyásolta a páholyok fejlődését. Valamint megismerkedett Mesmerrel, aki az állati magnetizmus kutatója és gyógyító vo...

Hermetikus Tarot

Ár 61 lei
Availability: 5 In Stock
A Hermetikus Tarot a nyugati ezoterikus hagyomány szimbólumrendszere alapján készült. A Nagy Arkánum képei ötvözik az alkímia, az asztrológia, a mágia és a kabbala tanait, tehát ily módon igazi titkot őriznek. Ez a huszonkét lapos kártya az igazi értőknek és a hagyomány ismerőinek érdeklődését hivatott szolgálni. Hermit Könyvkiadó Ezotéria 22 oldal Kötés: doboz ISBN: 2050000081385 Szerző: hermit Kiadás éve: 2021

I-Ching kártya

Ár 73 lei
Availability: 4 In Stock
Az I-Ching vagy Ji King több ezer éves kínai jósrendszer, mely ma is tökéletesen működik és megmutatja a változások mögött rejlő megoldásokat.A Változások könyve eredetileg jóslásra alkalmazott gyűjtemény. Az ókori jóslat csak igen és nem válaszokat tudott adni. Az igent egy teljes vonal jelképezte, a nemet pedig egy középen megszakított vonal. Ez az alapja a I-Ching trigramjainak (három vonalas jeleinek).  Minden jel egy-egy képben ölt testet. Az ég és a föld jelenségeit szimbolizálva. K;amp;#39;ien, a teremtő;    K;amp;#39;un, a befogadó;    Csen, aki fölriaszt;    K;amp;#39;an, a szakadék    Ken, a mozdulatlanság;    Szun, a szelídség;    Li, aki helyben marad    Tui, a derűs,A kártya 64 lapból áll.A kártya dobozos kivitelben kapható! Hermit Könyvkiadó E...

Nagy Lenormand kártya

Ár 69 lei
Availability: 5 In Stock
Ezt a kártyát Johann Kaspar Hechtel készítette, és 1799-ben Nürnbergben jelent meg. Eredetileg táblajáték volt, és a remény játékának is nevezték. A későbbi Lenormand kártyák elődje és mind a 36 lapot tartalmazza (lovas, hajó, ház, gyűrű stb.) Az újabb változat 1846 körül Koblenzben jelent meg. De az 1799-ből származó eredeti már tartalmazott utasításokat, melyek magyarázzák a kártyák jelentését.Marie Anne Lenormand Napóleon jósnőjeként is ismert. Hermit Könyvkiadó Ezotéria 36 oldal Kötés: doboz ISBN: 2050000074165 Kiadás éve: 1900

Prágai Tarot kártya

Ár 48 lei
Availability: 10 In Stock
A prágai tarot II. Rudolf idejében keletkezett, abban a korban, amikor Prágában virágzott az okkult-ezoterikus tanok iránti érdeklődés.  A kártyák Jehuda Löw rabbinak tulajdonítják, aki a kabbala hagyományára támaszkodva létrehozta ezt az önismereti és beavatási sorozatot. A nagy arkánum 22 állomása segít önmagunk és a jövő megismerésben. Az arkánumok megértéséhez szinte mindegyik könyv segítséget nyújt. A csomag 22 kártyát tartalmaz! Ajánlott könyvek:    Képes ismertető a Tarot szimbólumaihoz    A tarot szimbolizmusa    A tarot mitológiája, mágiája, ezotériája Saint-Germain Titkos Tarotkönyve A kártya dobozos kivitelben kapható. Mérete: 8 cm x 10 cm Hermit Könyvkiadó Ezotéria Kötés: doboz ISBN: 2050000056062

Egyiptomi mágia

Normál ár 46 lei Ár 42 lei -10%
Availability: 15 In Stock
Az egyiptomiak mágikus szövegeiben nemcsak a névnek, hanem minden kimondott szónak természetfeletti hatása volt. Semmi nem jött a világra, míg nevét ki nem ejtették. Míg az értelem fogalmat nem alkotott egy dologról, ez nem létezhetett a külső világban. A szó – mondják a hieroglifák –, teremt minden dolgot: mindent, amit szeretünk és gyűlölünk, a lét egészét. Semmi nem létezik, mielőtt világosan ki nem mondjuk. A szót, hogy teljes hatását elérje, helyesen kell kiejteni. A mágikus szövegek előírták a hanglejtést, a titkos ritmust, melyet Thot, a mágia istene és a nyelv feltalálója tanított a bölcseknek. A siker a szöveg pontos átadásától függött. A ritmusokat és a dallamokat a mágia egyiptomi iskolájában, az élet iskolájában tanították, ahol a mágikus varázslat egyéb tu...

A babonáról

Normál ár 50 lei Ár 45 lei -10%
Availability: 12 In Stock
Mi is az a babona? A babona olyan hiedelem és hitrendszer, mely a néphagyománytól a mesevilágig és vallásos elképzelésig terjed és jelen van életünkben a maga sajátos formájával. Legyen az ártó szándék, a gonosz elhárítása, a betegségek mágikus meggyógyítása, vagy éppen a szerencse megragadása, bizonyos szavak, jelek, formulák alkalmazása stb. ezek alól nem vonhatjuk ki magunkat, mert a kultúránk részei. Így a babona nem más, mint a természetfeletti világban való hit, azaz egy magasabb irányító elv elfogadása, mely jól-rosszul, de beleszól életünkbe és uralja a sorsunkat. Nemzeti Örökség Kiadó Ezotéria 170 oldal Kötés: puhatáblás ragasztott ISBN: 9786155496394 Szerző: Horváth E. János

A beavatás kulcsa

Normál ár 43 lei Ár 38 lei -10%
Availability: 6 In Stock
Alphonse Louis Constant Abbé, akit a mágia világa Eliphas Lévi Zahed néven ismer 1810-1875-ig Párizsban élt. A XIX. század talán legjelentősebb személyisége, aki elindította a mágia új reneszánszát. Művei számtalan nyelven megjelentek és szinte mindenki, aki a mágia iránt érdeklődik, az találkozik Lévi nevével. Jelen műve is komoly felkészültségről árulkodik, hiszen a beavatás-beavatottság lényegét és látásmódját tükrözi. A beavatás-önbeavatás a szellemi nagykorúvá válást jelenti, rítusokban és szóbeli tanításokban adódik át, mely jelentősen megváltoztatja az ember életét. Eliphas Lévi, mint beavatott, erkölcsi-etikai-morális tanítással vezeti be az olvasót az ezotéria gondolatvilágába és lényegébe. Először párbeszédes módon, majd aforizmák formájában. Hermit Könyv...

A beavatásról

Ár 61 lei
Availability: 50 In Stock
Ha visszatérünk a történelem előtti időkbe, akkor megállapítjuk, hogy abban az időben mindig voltak olyan kiváló személyiségek, akik meghatározó impulzusokat bocsátottak ki az emberi civilizáció fejlődése érdekében. Az ókorban misztériumiskolákban tevékenykedtek, majd később az emberek közé keveredtek; ám először az újkor utolsó időszakában fejlődött ki az ember tudata annyira, hogy lehetőség nyílt a misztériumok megnyilvánulására. Ezeket a személyiségeket beavatottaknak, iniciátoroknak nevezték. Beavatásuk azonban nem abból állt, hogy hozzájuthattak a titokzatos ismeretek egész sorához, hanem abban, hogy életük folyamán megtanulták átlépni a küszöböt nemcsak a halál pillanatában, hanem ébrenléti állapotukban is. Megtanultak belépni az e világ mögötti térbe, a túlvilá...
Availability: 11 In Stock
Jelen mű a cigányok körében használt ceremóniák, és szokások gyűjteményét foglalja össze, melyek a jövendőmondással, a boszorkány gyógymódokkal, a szerelmi bájitalokkal és más boszorkányságokkal állnak kapcsolatban, olyan anekdoták és példák alapján, melyeket vagy nem ismernek igazán az olvasók, vagy személyes tapasztalatokból származnak. Ebben a néhány évben, mióta az Etnológia és az Archeológia hatalmas inspirációt kapott, és a folklóron keresztül kiszélesítette hatáskörét, minden egy olyan témához tartozik, melyet sokkal nagyobb érdeklődéssel, és még ennél is nagyobb haszonnal tanulmányoznak, mint akkor, mikor erőtlen, félig hívő, félig kételkedő szellemmel művelték, mely a valóságban inkább egy mese, mint indok volt. Határozottan azért kutatunk, hogy rátaláljunk a t...
Availability: 20 In Stock
Az alexandriai korból Hermész Triszmegisztosz neve alatt egész sereg, főként dialogizált értekezés maradt fenn. A gyűjtemény általában a Corpus Hermeticum neve alatt ismeretes. Ezek az értekezések – ha töredékesek is – világosan jelzik, hogy valamely beavatás oktató művei. Túlnyomó részük inkább kései gnosztikus iratnak látszik, könnyen feltételezhető, hogy itt nem magáról Hermész személyes tanításairól, inkább a hermetikus hagyományba való beavatásról van szó. Hermit Könyvkiadó Ezotéria 160 oldal Kötés: puhakötés ragasztva ISBN: 9786155984648 Szerző: Hermész Triszmegisztosz Kiadás éve: 2021

A fehér dominikánus

Ár 50 lei
Availability: 10 In Stock
Gustav Meyrink szellemi dimenzióba vezeti olvasóit okkult regényeivel. Írásaiban mindig az önmagunkra találás, önmagunk megismerése és megváltása a cél. Olyan történetek tárulnak fel, ahol világok nyílnak meg a főszereplő előtt. „Az ember keresésre való ösztönzöttsége, valamint az a képesség, hogy önmaga számára független ítéletet alkosson a dolgokról, jelentik mindazokat a szempontokat, amik bennünket ma oly erőteljesen megszólítanak…” Hermit Könyvkiadó Ezotéria 130 oldal Kötés: puhakötés ragasztva ISBN: 9786155984662 Szerző: Gustav Meyrink Kiadás éve: 2021

A harmadik kívánság

Ár 37 lei
Availability: 20 In Stock
A könyv a szerző érdekfeszítő életútját írja le. 1987-ben mintegy véletlenül kapcsolatba került Sri Chinmoy spirituális mesterrel. Attól kezdve életében gyökeres változás állt be. A szerző szokatlanul őszinte módon nyújt bepillantást egy spirituális közösségbe és Mesterével fennálló viszonyába. Humorosan tárja fel érzéseit, tapasztalatait, saját életének sorsdöntő fordulatait. A könyv elolvasása után nemcsak az élet értelmén töprengünk el, hanem többé szeretnénk válni, szeretnénk határainkat nemcsak megismerni, hanem kiterjeszteni is. Az újranyomás alkalmából a szerző kiegészített, pontosított és bővített több részt is, így ez a kiadás jó pár oldallal hosszabb lett. Bioenergetic Kiadó Kft. Ezotéria 280 oldal Kötés: puhatáblás ragasztott ISBN: 9786158158848 Szerző: Gu...
A harmadik szem megnyitása
  • -10%
  • Nincs-készleten

A harmadik szem megnyitása

Normál ár 43 lei Ár 38 lei -10%
Availability: Out of stock
Yogiraj Boris Sacharow olyan útmutatással és gyakorlati tanáccsal látja el a belső látás, a harmadik szem szervének felébresztésére-revitalizálására vállalkozó tanulót, amit évezredekig titokban tartottak, hogy az avatatlanok ne férhessenek hozzá sem a módszerhez, sem ahhoz a képességhez, ami az intuíció szervét aktívan működteti.Az aktivizálódott harmadik szem olyan plusz képességeket biztosít az avatott számára:;amp;#34;A látnokok legjobbja rendelkezik azzal a képességgel, hogy gyorsan átváltson egyik testből a másikba. Mindent tud és mindent lát. Ismeri minden írás értelmét. Mindenek egységének tanát hirdeti. Ismerik rendkívüli képességeiről, hosszú életű és létre tud hozni, fenn tudja tartani és el tudja mulasztani a három világhoz tartozó dolgokat.;amp;#34;...
Availability: 9 In Stock
Nem lehetetlen, hogy hallottak már a harmadik szemről. A legtöbbünk már igen. Szerencsétlen módon a harmadik szem sokak számára a magándetektívet jelenti, aki az üzletünket, kapcsolatunkat és ilyesféle dolgainkat veszélyeztető egyéneket felderítendő felbérelünk. A nyomozással foglalkozó cégek szeretnek önmagukra ügyfeleik harmadik szemeként utalni. Ám a most szóban forgó harmadik szem arra a látásmódra utal, melyre néhány testen kívüli tan elsajátításával teszünk szert. E könyv által megismerhetjük a harmadik szem megnyitásának alapjait. Megtanulhatjuk a rendszeresen végzendő egyszerű, a körülöttünk zajló események érzékelését nagyban elősegítő dolgokat. Amint képesek leszünk a harmadik szemünket megnyitni, meg tudjuk majd állapítani, hogy ellenséges vagy barátságos-e a...

A hét beavatás

Ár 50 lei
Availability: 10 In Stock
A ;amp;#34;beavatás;amp;#34; szó - egyébként - önkéntelenül is a vallási misztériumokat és a titkos tanítások közlését juttatja eszünkbe. Valójában ebben az értelemben is helyes és találó kifejezés. Mert a tanítvány szempontja olyan magas régiókba emelkedik a beavatásban, olyan összefüggéseket lát meg önmaga és a Természet között, amelyek még a legmélyebb filozófia számára is elérhetetlenek, az átlagos emberi gondolkodásmóddal pedig meg sem közelíthetők.10;A tanítvány felfogása a szerint változik, amint fokozatosan megismeri nem-tudatos elmeműködéseinek mindazokat a szubtilis szintjeit, amelyekre öntudata felemelkedhetik és amelyek tudatossá válhatnak számára az elmélyedés gyakorlásának folyamán. Ez a tudatossá-válás pedig mindenkor egyért...

A hét világ ereje

Ár 46 lei
Availability: 10 In Stock
A mágia különböző világokat ismer. Ebben a könyvben hét világról beszél, és számtalan példát hoz fel a hetességgel kapcsolatban. A szerző János Jelenéseinek szimbolikáját is beleszövi a mágikus világ különböző szintjeibe és ezen keresztül értelmezi a gyakorlati mágiát. A mágiát tanulmányozó ember számára ebben a kötetben tíz gyakorlatcsoport található. Sok teljesen új kísérletet, gyakorlatot és lelkigyakorlatot ajánlunk, magyarázunk, amelyeknek az előnye, hogy minden egyes érdeklődő viszonylag könnyen el tudja ezeket sajátítani. A mágikus kísérleteknél az elkerülhetetlen veszélyek is minimálisra korlátozódnak, így a kevésbé bátrak is használhatják a bemutatott eljárásokat. Ezeket a gyakorlatokat a kételkedőknek is szántuk, akik az eddig olvasottakat bizonyára fantáziál...
Availability: 8 In Stock
A jövőbelátásnak, a jövendőmondásnak egyik ősrégi, de mai napig is igen elterjedten űzött módja az úgynevezett tenyérjóslás, mit görögös latinsággal Cheiromantiának, vagy egyszerűbben Kiromanciának, újabb és szebben hangzó néven pedig tenyéranalízisnek neveznek.10;Az emberben az univerzum tükröződik, a kis világban, azaz a mikrokozmoszban megjelennek a makrokozmosz történései. Tehát legyen az az asztrológia, az arcelemzés, a tenyérelemzés, stb., minden egy kozmikus törvényszerűség szerint működik. Ilyen alapon megjósolható, előre látható az emberi élet mögött megbúvó lehetőség, hajlam, képesség és mindaz, ami hozzánk tartozik. Ezáltal a tenyéranalízis egy nagyon fontos szelete az önismeret-önfeltárás-önmegvalósítás útjának. ...

A lélek gyógyítása

Ár 61 lei
Availability: 10 In Stock
Az emberi lélek a jelenkor természettudománya számára még mindig talányos és ismeretlen. A természettudomány nem rendelkezik olyan eszközökkel, amelyekkel valami olyan szubtilis dolgot, mint a lélek megismerhetne. É minél anyagiasabbá válik a tudomány, annál több hiányosság merül fel a jelenségek felszínén, melyek képtelenek keresztülhatolni a lényegen és leleplezni az okokat.Számukra az ;amp;#34;elektromos feszültség funkciója a szinapszisokban;amp;#34; van jelen, az érzések a hormonális folyamatok eredményei, az ember egy állatfaj, valamiféle magasabbrendű állat, amely jelentős mértékben meg van fosztva saját ösztöneitől.Ezt a könyvet azonban nem azért állítottuk össze és nem azért adjuk ki, hogy a természettudományok révén az emberi lélek lényegéről polemizál...
A magas mágia dogmája és...
  • Nincs-készleten
Availability: Out of stock
Eliphas Lévi a régi korok mágikus gondolatainak és világképének hatalmas összegzője és csodálatra méltó metafizikája egyfajta katalizátorrá válik, ami szükséges a mágikus gondolkodás megvalósításához. ‛A magas mágia dogmája és rituáléja;amp;#39;-ban fogalmazza meg a mágia filozófiáját és praxisát, ami még korunk emberére is nagy hatással van, de felhívja az olvasó figyelmét arra: „A titkos tudományok útjára senki se lépjen rá vakmerően, mert ha egyszer elindult rajta, célhoz kell érnie, különben elveszett.;amp;#34; Ezzel képes volt olyan gondolkodókat is érdeklődési körébe vonni, mint Hamvas Béla, C. G. Jung, Julius Evola és Bodler.9786155984433 Hermit Könyvkiadó Ezotéria 460 oldal Kötés: puhakötés ragasztva ISBN: 9786155984433 Szerző: Lévi Eliphas Kiadás éve: 2020

A mágia és a titkos tudományok története

Normál ár 91 lei Ár 82 lei -10%
Availability: 6 In Stock
Fónagy Iván könyve egy igazi kultúrcsemege, mely a titkok világáról értekezik és bemutatja azok történetét. Elvezet a titkos társaságokon keresztül a jelentős okkult tudományokig, értve ez alatt az asztrológiát, az alkímiát, a kabbalát, a mágiát stb. Ma, amikor le kell tennünk örökre arról, hogy a mágia tanításait szó szerint igaznak ismerhessük el, amikor a tudomány a halhatatlanság (vallásos és mágikus) értelmezését is elveti és tagadólag áll a titkos tudományok minden ágával szemben, egyaránt elutasítja a spiritizmust, alkímiát, asztrológiát és démonológiát, kellemes és vigasztaló arra gondolnunk, hogy a mágia, bár képletesen, alig érthető titkos nyelven, olyan ősi igazságokat mesél talán, melyekhez másképpen sohasem férhetnénk hozzá ... Hermit Könyvkiadó Ezotéria 4...
Availability: 50 In Stock
Kik vagyunk igazából, és mi a valódi küldetésünk?A mennyország létezik szerzője letűnt korok bölcseivel, modern természettudósokkal és azokkal a hétköznapi emberekkel karöltve írta meg ezt a könyvet, akik mélyen spirituális élményeik során ráébredtek, hogy a mennyország tényleg létezik, mi pedig valójában kozmikus lények vagyunk.Amikor A mennyország létezik megjelent, néhány olvasó azt írta Dr. Eben Alexandernek, hogy szerintük a halálközeli élménye lehetetlenség. Ugyanakkor sokan írtak neki arról is, hogy a története összhangban áll a saját élményeikkel. Dr. Alexandernek ez segített rájönni, hogy ha megosztja a történetét, az sokaknak lehetővé teszi, hogy elhiggyék, amit őseink konkrétan tudtak: az életnek és az univerzumnak mélyebb jelentősége van a földi létezésünkné...

A nagy beavatottak

Ár 65 lei
Availability: 10 In Stock
A szerző, Edouard Schuré a különböző vallások és az ezotéria tökéletes ismeretével rendelkezik. Nem véletlenül áll kapcsolatban olyan kiemelkedő személyekkel, mint Rudolf Steiner és Mereskovszkij. Ez a könyv a legmagasabb, a teljes, az örök igazság után való izzó vágyból született, ami nélkül hamisak a részigazságok. Megtaláljuk benne az isteni igének ugyanazt a tanítását, melyet Egyiptom és India templomaiban már évezredek óta tanítottak, de a beavatottak fejedelme, a legnagyobb az Isten fiai között váltott valóra, személyesített meg. A beavatottak sora végigvezet az emberi történelmen és fellebbenti az ezoterikus, rejtett tudás teljes palettáját, amit a nagy beavatottak képviselnek: Ráma, Krisna, Hermész, Orpheusz, Mózes, Püthagorasz, Platón és Jézus személyében. Az...
Availability: 5 In Stock
A gízai piramis, valamint a hozzá tartozó földalatti csarnokok és folyosók a nagy egyiptomi misztériumiskolák beavatásainak céljából épültek. Érthető, micsoda büszkeséget és örömet érezhettek az iskolák vezetői templomaik legnagyobbikának a szabad ég alá történő építésekor. A homok alatti rejtett helyeken való munkálkodás-, illetve a számkivetettekként bujkálás századait követően boldogok voltak, hogy bár a papi réteg és a pogány vallás még mindig létezett, a megértés és igazság magasztos fénye lehetőséget adott számukra a megjelenésre, valamint arra, hogy egy olyan, a papság minden szentélyénél gyönyörűbb templomot emelhessenek, mely nem igazságtalanul összeharácsolt vagyonnak, hanem szeretetteljes adományoknak, illetve a megvilágosodott követők önkéntes segítségének k...
Availability: 5 In Stock
A „Jóga” eredeti szanszkrit fogalmának jelentése „Istennel egyesülés” – és minden módszert gyűjtőfogalmaként gyűjt össze, melynek célja az, hogy elvezessen az úgynevezett „megvilágosodáshoz”. ;amp;#9;Egyik fontos ága a Kundalini jóga. Ebben a jógában nem annyira testi gyakorlatokról van szó, hanem sokkal inkább egy titokzatos energiaforrás felébresztéséről, mely a gerincoszlop alapzatában nyugszik, s a gyakorlatokkal a stimulálását célozzuk. Aztán a hátgerinc csigolyájáról csigolyájára (csakráról csakrára) emelkedik, hogy végül az agyba áramolhasson, és a gyakorlót Isten megtapasztalásához vezesse. Az „Isteni egyesülés” a Nath hagyomány értelmében az észlelő egyesülése az észlelttel, a tudat egyesülése a jelenségek világával. Hermit Könyvkiadó Ezotéria 94 oldal K...
Availability: 2 In Stock
Solymossy Sándor A népmese és a tudomány című tanulmány több évtizedes kutatómunka eredménye, amiben a mesék kialakulását, vándorlását és egymásra való hatását bizonyítja a szerző a világ különböző kultúráinak mesekincse alapján. Hogyan hatottak egymásra, hogyan termékenyítették meg egymást és hogyan vándoroltak kultúráról kultúrára. Nemzeti Örökség Kiadó Ezotéria 42 oldal Kötés: puha ISBN: 9786155496844 Szerző: Solymossy Sándor
A ragyogás könyve
  • Nincs-készleten

A ragyogás könyve

Ár 50 lei
Availability: Out of stock
A test és a lélek szövetsége a fény és az árnyék házassága. A csillagok kilélegzik fényes lelküket és egymáshoz vonzzák fényességüket. A föld lelke, a gravitáció kikerülhetetlen törvényeinek foglya megszabadul az elkülönülés réven, áttör az áldozati ösztönökön, és eljut az emberi értelemig. E lélek bebörtönzött része néma, de írásban megőrzi a természet titkait, a szabad rész nem tudja elolvasni ezt a baljós írást anélkül, hogy azonnal el ne vesztené a szabadságát. Az ember nem jut el a néma vegetatív szemlélődéstől a szabad élő gondolatig, kivéve, ha megváltoztatja az érzékszerveit és a környezetét. Ebből származik a feledékenység, amely a születés és még szörnyűbb előérzeteink bizonytalan emlékeinek velejárója, amelyek mindig hasonlítanak révületeink és álmaink vízió...
Availability: 50 In Stock
Asztrológiai körökben ma általánosan elfogadott nézet, hogy a holdcsomópontok nyújtják a megoldást ahhoz, hogy az életet egy folyamatos fonal részeként tekintsük. Sőt, sok asztrológus úgy véli, hogy a holdcsomópontok fontosabbak a horoszkóp egyéb adatainál. A hozzáértő a Nap, a Hold és a holdcsomópontok állásából az illető egész életét fel tudja tárni. A holdcsomópontok az adott síkon felfedik azt az ösvényt, amin a lélek a jelen életben jár, míg a horoszkóp többi adata kiegészítő tájékoztatást nyújt arról, hogy ezt az utazást bonyolítja le. A holdcsomópontokról való ismeretek birtokában a nyugati asztrológia most először jutott abba a helyzetbe, hogy kapcsolatot teremthet e mennyei tudomány és a hindu reinkarnációs tan között. A holdcsomópontok mutatnak rá az ok és ok...
Availability: 50 In Stock
A reinkarnációval kapcsolatosan számos hiedelem - számos tantétel - létezik, a különféle vélemények és iskolák mögött azonban ugyanaz az alapvető elv áll. Ez az alaphit ama tantétellel fejezhető ki, miszerint az emberben van egy anyagtalan (léleknek, szellemnek, belső énnek és még számos egyébnek nevezett) valami, amely nem pusztul el a test halálakor vagy elbomlásakor, hanem entitásként tovább él, és hosszabb-rövidebb pihenési időszakot követően egy új testben - egy még meg nem született csecsemőében - reinkarnálódik, születik újjá. Ebben egy új életet él múltbéli létezéseit többé-kevésbé elfeledve, de magában hordozva azok ;amp;#34;esszenciáját;amp;#34;, eredményeit, és ezek a tapasztalatok építik fel új jellemét, vagy személyiségét. Általában úgy tartják, hog...

A Sanctum Regnum mágikus rituáléja a Tarot nagy...

Normál ár 46 lei Ár 42 lei -10%
Availability: 12 In Stock
Eliphas Lévi, eredeti nevén Alphonse Louis Constant abbé (1810-1875) kora legeredetibb mágikus egyénisége, aki a kabbalától a mágiáig, az alkímiától a mitológiáig, a szimbológiától az összehasonlító vallásbölcseletig jártasságot és elismertséget szerzett. Jelen kötetünk két írását adja közre: - A Sanctum Regnum mágikus rituáléja XXII etappban vezeti végig az olvasót a rituális mágia világán, mindezt a tarot nagy arkánumának állomásain, kapuin keresztül a magasabb megismerés felé. - Hermész tudománya a hermetikus tudomány esszenciális meghatározását adja, ahogyan ezt a szerző írja: ;amp;#34;Birtokomban van a hermetikus tudomány legrészletesebb kézirata, és ismerem annak minden misztériumát egészen az alapokig... Hermit Könyvkiadó Ezotéria 106 oldal Kötés: puhatáblás...

A számok mágiája - Sors és szerencse

Normál ár 46 lei Ár 42 lei -10%
Availability: 22 In Stock
Az olvasók között biztosan akadnak olyanok, akik eddigi életük során már megállapították, hogy bár gyakran kockáztatnak, még sohasem nyertek. De biztos vannak olyanok is, akik a mágiáról és a számok törvényéről mit sem sejtve makacsul ragaszkodnak egyes számokhoz, amelyek személyét, születési dátumát megvizsgálva nem a szerencseszámai, hanem éppen balszerencsés számai lennének. Éppen ez a fő célja ennek az írásnak: mindazokat, akik ez idáig eredménytelenül játszottak, felvilágosítani arról, hogy minden ember kétségtelenül rendelkezik nem csak kritikus, hanem bizonyos szerencseszámokkal, - napokkal, - hónapokkal, - évekkel.Anélkül, hogy bármilyen babonaságról lenne szó, biztosan vannak olyan megváltoztathatatlan törvények az emberi életben, amelyek valósággal lehetetlenn...
Availability: 50 In Stock
A számok szoros összefüggésben vannak az ember életével, de az egész emberi történettel is. Először titkos, okkult tanítások részeként jelenik meg, de jelen van a mitológiában, a mesékben, a kabbala numerikus rendszerében és az emberi sors fordulóiban, valamint a különböző életszakaszok változásánál is fellelhető.10;„A számok kulcsok a kozmogónia ősi nézeteihez – annak legtágabb értelmében, mind szellemi, mind fizikai szempontból, a jelenlegi emberi faj evolúciójának céljával; a vallási miszticizmus minden egyes rendszere számokon alapszik. A számok szentsége a Nagy Első Okkal, az Eggyel, kezdődik, és csupán a semmivel, avagy nullával – a végtelen és határtalan univerzum szimbólumával – végződik.” – írja H. P. Blavatsky: A leplezetlen Ízisz című k...
Availability: 20 In Stock
Ha bepillanthatunk az emberi szervezetbe maguknak a szerveknek a viszonylagos egyensúlyát illetően; áthatóan tanulmányozhatjuk a természetet az anabolikus és katabolikus erők felfedezéséért, s így a gyógyítás művészetét valami olyanná tesszük, melyben valóban láthatjuk, hogy egy gyógyszert nem csak azért adunk be, mert a statisztikák megerősítik, hogy ebben és ebben az esetben hasznos – hanem mert mind az emberek, mind a természet igazán beható vizsgálatával miden helyzetben pontossággal ismerjük a természet termékében a természetes folyamatot, melyet az anabolikus és katabolikus erők tekintetében az emberi szervezet számára - gyógyító tényezővé alakíthatunk át. Hermit Könyvkiadó Ezotéria 95 oldal Kötés: puhatáblás, ragasztókötött ISBN: 9786155984600 Szerző: Rudolf Ste...

A szerelem ezotériája

Ár 61 lei
Availability: 10 In Stock
A szerelem extázisában olyan erőkkel kapcsolódhatunk és olyan energiákat vehetünk át dimenziókból, melyeket értelmi úton nem közelíthetünk meg. Mikor a test, érzelem, szellem hármassága vesz részt a rituáléban, olyan szárnyaló, lángoló, magasba törő erők generálódnak, hogy a koitusz mágikus aktussá lesz és magasabb síkokon élőlények jönnek létre akkor is, ha fizikai fogamzás nem történik. Ilyen körülmények közt a szerelem rituáléja a teremtés kozmikus aktusát tükrözi és rögzíti tudatunkban.A harmadik szem lényeglátó képességének elvesztése óta az emberiségnek szüksége van arra, hogy ilyen módon közvetlenül éljen át olyan eseményeket, melyek értelemmel meg nem közelíthetők. A pozitív és negatív pólusok vonzásából adódó kreatív impulzus legközvetlenebbül a szexuális egyes...

A szerelmi mágia nagykönyve

Normál ár 61 lei Ár 55 lei -10%
Availability: 11 In Stock
Már ősidők óta ránk hagyományozták a legkülönfélébb varázsszereket és szerelmi parfümöket, hogy lángra lobbanthassuk egy férfi vagy egy nő szerelmét. A szimpatikus mágia kezdetét valószínűleg az ókorban oly kedvelt szerelmi bűbájosságokra vezethető vissza. Az időszámításunk előtti időkben a gyógyfüves boszorkányok kiváltképp jeles szerelmi varázsokat szövők hírében álltak, és titkos italokkal rendelkeztek mindenféle szerelmi üggyel kapcsolatban. Különösen manapság, mikor az anonimitás és a magányos elszigeteltség elérte csúcspontját, fordul ismét rengeteg ember a régi boszorkánypraktikák felé, azért, hogy egy másik ember szerelmét vagy vonzalmát elnyerje. A következő fejezetekben számos mágikus praktikát mutatunk be, melyekkel lehetségessé válik a szerelmet felszítani, ...

A Tarot

Ár 34 lei
Availability: 5 In Stock
S. L. MacGregor Mathers rövid munkája nélkülözhetetlen bevezetést nyújt a Tarot szerkezeti és ezoterikus aspektusaiba. A szerző a 19. század befolyásos titkos társaságának, az Arany Hajnal Hermetikus Rend három alapító tagjának az egyike volt. A szerző a Tarot rendszerét és az ezoterikus hagyományban elfoglalt helyét mutatja be. Hermit Könyvkiadó Ezotéria 70 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9786155984549 Szerző: S. L. MacGregor Mathers Kiadás éve: 2020
Availability: 5 In Stock
Joseph Paul Oswald Wirth (1860-1943) svájci okkultista, festőművész és író. Stanislas de Guaitánál tanulmányozta az ezoterikus hagyományt és a különböző kultúrák szimbólumait, majd 1889-ben de Guaita instrukciói alapján megfestette a Tarot nagy arkánumának huszonkét képét. Ezek az ábrák segítik az olvasót a könyv lapjai között rejlő titkok felfedésében. ;amp;#9;Ez a huszonkét kép a beavatás igazi útmutatója és szinte minden ezoterikus-hermetikus rendszer nagy súlyt helyez az arkánumok megismertetésére. A képek eredetét homály fedi, de ennek ellenére a kabbalától, a mágiáig, a szabadkőműves rítusokig szinte mindenütt beazonosítható a titkos tudás próbáiként. Talán az egyetlen olyan rendszer, ami még a modern pszichológia bástyáit is áttörte, hiszen Carl Gustav Jung ...
Availability: 10 In Stock
A templomos lovagrend története a középkor óta folyamatosan az érdeklődés középpontjában állt. A rend valós történetét egy okkult-misztikus fátyol fedi. Olyan dolgokkal hozzák a rendet kapcsolatba, mint pl. a Szent Grál, a Frigyláda vagy éppen a torinói halotti lepel, mely az elmúlt időszakban ismertté tette a Templárius Rendet. ;amp;#9;Ezzel szemben Pesty Frigyes a rend tényleges magyarországi történetét dolgozta fel, mely a 13-14. századra tehető. A Templárius Rend betelepült Magyarországra és itt folytatta tevékenységét. Hermit Könyvkiadó Ezotéria 126 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9786155984631 Szerző: Pesty Frigyes Kiadás éve: 2021
Availability: 20 In Stock
Minden férfiben és nőben ott lakozik az erő, amely irányítja, s ellenőrzése alatt tartja az egész életét. Ha helyesen használja, minden baj és betegség gyógyítható általa. Valamennyi vallás megerősíti a fenti állítást. S ugyanezt ígéri a mentális és a spirituális gyógyítás minden formája. Még a pszichoanalízis és a terápia más módszerei is eme gyógyító erőre támaszkodnak. A belátás és a megértés, hogy a hatékony kezelés oldja a feszültséget, aminek köszönhetően a látens gyógyító erő felszínre törhet, és szabadon áramolhat. ;amp;#9;Az összes rendszer a gondolkodás, az ima vagy az elmélkedés speciális metódusát helyezi a középpontba, saját filozófiájának megfelelően megújítja a testet, sőt a környezetében is változást idéz Hermit Könyvkiadó Ezotéria 90 oldal Kötés:...

ABRAXAS

Ár 35 lei
Availability: 10 In Stock
Az ABRAXAS olyan talizmán, mely a Baszilidész-féle szekta szellemvilágának szimbóluma. A gnosztikus szekta a késő ókori időszakban fejlődött ki és élte virágkorát. Maga az ABRAXAS formula az istenség gnosztikus nevét szimbolizálja, melynek görög betűkkel írott számértéke 365, ami az egészet jelenti. (A=1, B=2, R=100, A=1, X=60, A=1, S=200). Maga az ABRAXAS istennév kapcsolódik a görög Aión-hoz, valamint az iráni eredetű Zurvan időistenhez és Varunához, a hindu égistenhez. A kép, illetve a felirat gyakran jelenik meg különböző talizmánokon. A legalsóbb égfokozat szimbolizálja a földet a teremtényeivel egyetemben, mindaz, ami rajta megtalálható, az azonos az istenség fokozatos emanációjával. Ilyen értelemben az ABRAXAS gemma viselése a védelem és védettség eszméjét szemé...
Availability: 20 In Stock
A modern pszichológia és az ezoterikus hagyomány is ismeri és alkalmazza az ;amp;#34;Akasha-krónika;amp;#34; vagy a ;amp;#34;kollektív tudattalan;amp;#34; kifejezését, ez a két kifejezés az egyetemes emlékezetre illetve a kozmikus tudatra vonatkozik, ami minden emberben benne van, csak a megfelelő kulcsokat kell hozzá megtalálni, hogy ismét felnyíljon látó szemünk...A kozmikus tudat és a világmindenséggel összefüggő egység számára csak a közismert és üres szókapcsolatot alkalmazhatjuk: Bennem van a világmindenség és én a világmindenségben vagyok. Ezt a kölcsönös egymásba foglaltságot a tér felfoghatatlan ellentmondásaként éljük meg, azaz a legnagyobb magába foglalja a legkisebbet és fordítva. Hermit Könyvkiadó Ezotéria 104 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: ...
Alkalmazott mágia
  • -10%
  • Nincs-készleten

Alkalmazott mágia

Normál ár 58 lei Ár 52 lei -10%
Availability: Out of stock
Dion Fortune (1891-1946), a The Society of the Inner Light alapítója a 20. századi ezoterikus gondolkodás egyik legnagyobb alakjaként ismert. Tagja volt az Arany Hajnal Hermetikus Rendjének is, melynek tagjai között olyan emberek is megtalálhatóak voltak, mint A. E. Waite, Aleister Crowley és W. B. Yeats.10;Az Alkalmazott mágia című könyve egy válogatás Dion Fortune mágikus és ezoterikus technikák gyakorlati alkalmazásairól szóló írásaiból. 10;;amp;#34;Mindenkinek megvan a lehetősége, hogy hozzáférjen a létezés e láthatatlan síkjaihoz – és harmóniába kerüljön a nagy kozmikus erőkkel. ;amp;#34; Hermit Könyvkiadó Ezotéria 130 oldal Kötés: puhakötés ragasztva ISBN: 9786156432056 Szerző: Dion Fortune Kiadás éve: 2022
Álmaink üzenete - Álmoskönyv
  • Nincs-készleten
Availability: Out of stock
Az úgynevezett pszichoanalitikus álomelmélet azt tanítja, hogy az álom nem egyéb, mint az éber állapotban elnyomott vágyainknak, kívánságainknak levezetését, kielégülését szolgáló eszköze.10;A pszichoanalitikus álomfejtő módszer segítségével minden álmot, még a legösszefüggéstelenebbnek és legzavarosabbnak látszót is meg lehet oldani, ami azért nagy fontosságú tény, mert ezáltal végtelenül sok olyan úgynevezett lelki gátlást, lelki betegséget, sőt lelki betegségből származó szervi bajt gyógyíthatunk meg, s nemritkán gyökeresen, melyek eddig életünk keserűségének, boldogtalanságának voltak az okozói. Azt hittük, hogy bajunkra nincsen orvosság, s azt számtalanszor, mint egy keresztet viseltük egész életünkön át, ahelyett, hogy a pszichoanalízis taní...
Availability: 10 In Stock
„Az álmon keresztül vezet az út a tudatalattiig” – a modern pszichoanalízis egyik legfontosabb tanítása ez. Különösen akkor, amikor minden intelligens nő és férfi felismeri a tudatalatti kulcsfontosságú szerepét.10;Mi sem természetesebb, mint hogy ennek következtében az álmok, azok jelentése és értelmezése iránt ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés. Talán sosem volt annyira helytálló a Delphoi jósda felirata, mint ma: „Ismerd meg önmagad!”10;Egyre többen rádöbbennek, hogy minél inkább megértik gondolataik és cselekedeteik miértjét, annál nagyobb mértékben válnak képessé testi-lelki értelemben vett kimagasló eredmények elérésére. Mindebből pedig következik, hogy életük hajóját saját és mások boldogulása érdekében tudják majd ko...

Archidoxa Magica - A mágia őstörvényei

Normál ár 50 lei Ár 45 lei -10%
Availability: 2 In Stock
Most megajándékozzuk az elmés olvasót a hírneves Paracelsus Műveinek egy részével, melyben az Alkímia titkairól, az Okkult filozófiáról és az Égitesteknek a betegségek gyógyításában tapasztalt csodálatos hatásairól szól, mely utóbbi hatásokat ezen égitestek a megfelelően megválasztott nap- és évszakban készített és alkalmazott talizmánokkal és fémbe vésett jelekkel (karakterekkel) gyakorolják, megfelelő konstellációk alatt, ahogyan az a szerző utasításaiban is szerepel. Paracelsus (1493-1541), eredeti nevén: Aureolus Philippus Theophrastus Bombastus von Hohenheim a reneszánsz kor legjelentősebb és legszínesebb mágusa, alkímistája és orvosa. Az okkult tudományok követői benne tisztelik a mágikus gyógyászat terápiájának megteremtőjét. Páratlanul kalandos és hányattatásokk...
Availability: 6 In Stock
Minden gyakorlat előtt vizsgáld meg a lelkiállapotodat, hogy megfelelően könnyed és kíváncsi-e. Hogy fokozd a fegyelmezettséged, tégy fel magadnak minden gyakorlat előtt egy kérdést! Például: Mit akarok tulajdonképpen? Milyen helyekre juthatok el testen kívüli utazóként? Milyen bolygókat és dimenziókat látogathatok meg? Ki lennék szívesen? Sosem késő az lenni, aki mindig is akartál lenni! „Az igazi felfedezőút nem arról szól, hogy új tájakat keresünk fel, hanem hogy új szemmel látunk.” Hermit Könyvkiadó Ezotéria 120 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9786155984334 Szerző: Fraternitas Mercurii Hermetis Kiadás éve: 2020
Availability: 2 In Stock
A természet csodálatos folyamatai között nagyon sok bizonyítékot találunk arra az alapelvre, miszerint vannak tettek és válaszlépések; olyan ez, mint az inga előre- és hátralengése. Az ok okozattá változik, az okozat okká, és ennek a sornak soha nincs vége. Ezt az alapelvet működés közben vizsgálhatjuk a színek és a mentális állapotok közötti pszichikai viszony kapcsán. Ahogyan bizonyos mentális és emocionális állapotok rezgés formájában öltenek testet, ami adott asztrális auraszíneket eredményez, úgy azt is érzékelhetjük, hogy a fizikai síkon egyes színek jelenléte meghatározott pszichikai hatást gyakorol az emberek mentális és érzelmi állapotára. Amint arra az elmélkedő, megfontolt tanítványok számíthatnak is, egyes mentális és emocionális állapotok hatására az aura á...
Availability: 10 In Stock
Minden nagy ókori kultúrnép közül az egyiptomi rendelkezett a legplasztikusabb, legtisztább és legtudományosabb elképzeléssel a halál utáni életről. Ez a legváltozatosabb formákban került át a zsidó, a görög, a római és a keresztény vallási nézetek közé. Hérodotosz mesél az ókori egyiptomiak jámborságáról, és Platón, Püthagorasz, Tálész és Plutarkhosz azok, akik beavatást nyertek e misztériumokba és dicsőítik az egyiptomi nézetek tisztaságát, erkölcsi szilárdságát és mélységét. A mai egyiptológia e misztériumok pszichológiai problémáit még a legkevésbé sem tudta megfejteni, még mindig sok a tennivaló velük.Mégsem tagadhatja senki az egyiptomiak vallás nézeteinek hatalmas kulturális jelentőségét az ókori fejlődésben.Természetesen az egyiptomiak lelkialkatának egyedisége ...
Availability: 1 In Stock
A nagy emberek kinyilatkoztatásait nem szavuk, hanem a szellemük szerint kell megítélni ― a szellem szerint, mely a történelemben az élet fejlődésével bontakozik ki. Ezeket az egyes emberek életének egyenként és szakadatlanul kell magyarázniuk, s ezek új titokszerűséget nyernek minden új megnyilatkozásban.Az ember igazzá lesz, ha ebben az életben felfoghatja Istent; ha erre nem képes, ez ránk nézve a legnagyobb baj.Ha azt tudod, hogy minden, ami létezik meg van töltve és át van hatva Istennel és hogy minden, ami tiéd, az az Ő ajándéka, akkor felfogod a Végtelent a végesben, és azt, aki ad az ajándékban. Akkor jut értésedre, hogy a valóság valamennyi ténye csupán az Egy Igazság megnyilvánulása folytán érthető meg és hogy minden birtokodnak egyetlen jelentőségét nem a bír...
Availability: 20 In Stock
Rudolf Steiner az első világháborút követően többször is kifejtette, hogy az Isteni-Spiritualitás hogyan segítheti tovább az emberiséget a világkatasztrófák után. Feltárva azt a kozmikus bölcsességet, mely igazi irányító elvként működhet, úgy az egyén, mint a társadalom továbbélésében. A szerző kihangsúlyozza azt is, hogy amíg a Nyugat nem hajlandó a Kelet látásmódját és bölcsességét elfogadni, addig nem valósulhat meg az igazi béke a világban. Hermit Könyvkiadó Ezotéria 113 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9786155984228 Szerző: Rudolf Steiner Kiadás éve: 1900
Availability: 20 In Stock
Az okkultizmus illetve az okkult tudományok körébe sorolják mindazt, amit az ember nem tud megmagyarázni – „mert több dolgok vannak égen és földön” – legyen az az ókor és a középkor mágikus tudománya, gondolva itt az asztrológia, a mágia, a kabbala, a hermetikus tanítások, az alkímia ismeretrendszerére, vagy az újkori spiritiszta, telepatikus, jósló és egyéb rendszerekre. Mindez a tudás és ismeret az okkult „titkos, rejtett, fel nem tárt” dolgok körébe tartozik. „Nem vagyok okkultista, de azért nem tagadom a rejtett jelenségeket és nem vetem el a rejtett jelenségek tudományát sem… Elfogulatlan bölcselő vagyok és mint bölcselő nézem, figyelem, tapogatom az okkult jelenségeket.” – írja könyve előszavában a szerző. Hermit Könyvkiadó Ezotéria 180 oldal Kötés: puhatáblás ra...

Az ősök magas mágiája

Normál ár 48 lei Ár 43 lei -10%
Availability: 22 In Stock
Az okkultizmus gyökerei a homályos ókorba nyúlnak vissza. Az okkultizmus féltve őrzött titkait az egyiptomi főpapok és az indiai brahminok vigyázták, és részben szóban, részben írásos formában a beavatottakon keresztül az utókorra hagyományozták. Az okkultizmus ránk maradt írásos emlékei szimbólumokban, vagy hieroglifákban íródtak, ezért csak a beavatottak érthették. Mivel ebben a műben a magas mágiát szeretnénk az olvasónak bemutatni, ezért előtte szükségesnek tartjuk, hogy bevezessük őt az okkultizmus elméletébe és az ezzel összefüggésben álló okkult tudományokba, amelyekhez a mágia is tartozik. Az okkultizmus következetes filozófiai rendszerrel rendelkezik, melynek lényege az ismeretek szintézisében áll. Ezen ismeretek segítségével írja le azokat a törvényeket, amely...

Az öt tibeti rítus

Normál ár 34 lei Ár 31 lei -10%
Availability: 8 In Stock
…Egy ember története, aki eljutott a távoli és misztikus Himalájába, hogy felfedje a korok titkát: egy csodálatos legendát, az „Ifjúság Forrását” . Utazás Tibet legmélyén rejtőző, elfeledett kolostorba, Megosztja velünk a tartós fiatalság és fiatalodás titkát, öt ősi rítust, melyeket egyszerű elvégezni, mégis eléggé hatékonyak ahhoz, hogy örökre megváltoztassák életünket. Hermit Könyvkiadó Ezotéria 90 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9786155984594 Szerző: Peter Kelder Kiadás éve: 2020

BeN Nevis

Ár 41 lei
Availability: 50 In Stock
Egy XI. századi skót királynő kalandjai a XXI. században Kettő az egyben. Két történetet tart kezében a kedves Olvasó. Mindkettő Skóciai Szent Margitról szól. Az első egy mai történet, hiszen nagyobb részben a XXI. században játszódik, de visszatekint a XI. századi Szent Margitra és férjére, Malcolm skót királyra. Úgyszintén a szereplők között találjuk Macbeth skót királyt és feleségét, valamint a shakespeare-i történetből jól ismert boszorkákat. A történet fiktív, és a két idősík (a XI. és a XXI. század) mellett egy harmadik dimenziót is megnyit, a főszereplőket kísérő védőangyalok síkját. Mert hálával tartozunk a mindannyiónkat védő entitásoknak. Még akkor is, ha többnyire sajnos nem vagyunk tisztában létezésükkel. A második történet az első rész történelmi hátterével...
Availability: 9 In Stock
A csakrák fontos tudati központok az emberi testben. A csakrák nem materiális vagy anatómiai, hanem energia központok. Az ember finom anyagú energiarendszeréből származnak, és a helyzetüknek megfelelően azonban az egész fizikai testet átjárják. De nemcsak a sejteket befolyásolják, hanem az érzésekre és a gondolatokra is hatnak, ezért fizioenergetikai központoknak is nevezik őket. A könyv az alábbi témákat taglalja:A csakrákA csakra személyiségtesztA hét csakra személyiségA hét csakra harmóniaprogramjaA csakra terápia módszereiCsakra jóga Belső EGÉSZ-ség kiadó Ezotéria 120 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9786155984129 Szerző: Ananda Padma Kiadás éve: 1900
Availability: 6 In Stock
E kötet a nagy taoista bölcs legmélyebb gondolatait tartalmazza. Csuang Ce nemcsak a mindig aktuális örök emberi problémák meglepően modern szempontú tárgyalásával ragadja meg az olvasót, hanem a legtisztább irodalmi gyönyörűséget is szerzi. Világszemléletének mély és komoly derűje szinte intő szózat a mai felületes, ideges és kapkodó emberiséghez. Hermit Könyvkiadó Ezotéria 140 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9786155984150 Szerző: Brelich Angelo Kiadás éve: 2019
Efemerida 2025-2050
  • Nincs-készleten

Efemerida 2025-2050

Ár 76 lei
Availability: Out of stock
Az asztrológusok legfontosabb segédeszköze. Hermit Könyvkiadó Ezotéria 314 oldal Kötés: puhakötés ragasztva ISBN: 9786156432049 Szerző: Efemerida Kiadás éve: 2022

Egyiptomi hieroglifák

Ár 50 lei
Availability: 5 In Stock
Az első hieroglifák a késői dinasztiákat megelőző időszakban rövid jeligeszerű szövegekben jelentek meg a kőtöredékeken és a cserépdarabokon, melyek különböző lelőhelyekről származnak és amelyeket időben valószínűleg az i. e. 3100-3000 korszakba lehet helyezni, miközben az utolsó keltezett példákra a templomi feliratokon akadhatunk rá Filé szigetén, melyeket 394-ben véstek, tehát három és fél évezreddel később.10;Ez az írásmód eredetileg a legkülönfélébb anyagokra írt különböző fajtájú szövegírásra szolgált, tehát hieratikus írásra, minek folytán a hieroglifák fokozatosan a vallási és monumentális kontextusokra kezdtek el korlátozódni, leggyakrabban kőbe vésett domborművek formájában. Hermit Könyvkiadó Ezotéria 120 oldal Kötés: puhakötés ragasztv...
Availability: 8 In Stock
Jiddu Krishnamurti a 20. század kiemelkedő spirituális tanítója, bár ez ellen Ő mindig tiltakozott. Előadásai a kötéseink-kötődéseink (legyen az vallás, tanítás, kapcsolat, mester, stb.) feloldást, és az ezektől való megszabadulást tárgyalja. Mindaddig nem ismerhetjük meg az igazi szabadságot, amíg meg nem szabadulunk ragaszkodásunktól és fel nem oldjuk a magunkra erőltetett kötéseinket. Hermit Könyvkiadó Ezotéria 140 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9786155984532 Szerző: Jiddu Krishnamurti Kiadás éve: 2020
Availability: 20 In Stock
Dr. Orient Gyula (Nagybocskó, 1869. október 21. – Kolozsvár, 1940. október 9.) gyógyszerész, orvos, orvostörténész. Bethlen Gábor idejében, Erdélyben igazán érdekes élet zajlott. A főurak közül többen is érdeklődtek a hermetikus hagyomány iránt és bújták az alkímiával kapcsolatos irodalmat is, sőt több alkimista is megjelent a fejedelmi udvarban. Dr. Orient Gyula történeti tényként kezeli és mutatja be a korszakot és idéz több alkímiai értekezésből. Olyan nevek bukkannak fel írásában, mint Paracelsus, Raymundus Lullus, Nicholas Flamell, Basilius Valentinus stb. Hermit Könyvkiadó Ezotéria 80 oldal Kötés: puhatáblás, ragasztókötött ISBN: 9786156189691 Szerző: Dr. Orient Gyula Kiadás éve: 2021

Fekete művészet

Normál ár 73 lei Ár 65 lei -10%
Availability: 12 In Stock
Amióta világ a világ, azóta törekszik az ember szolgálatába állítani az ismeretlen erőket, hogy elérhesse a vágyott célt, legyen az siker, szerelem, jólét, stb. Éppen ezért olyan lenyűgöző a mágia világa, mert egy teljesen meghatározott gondolkodásmódot alakított ki, hogy szolgálatába állíthassa akár az alvilági démonokat, akár az angyali segítőket. A mágikus gondolkodás nem rendezetlen és céltalan, hanem saját törvényekkel és logikával rendelkezik, de inkább költői érzés, mint értelem határozza meg. Olyan végkövetkeztetésekre jut, melyekből legtöbbször hiányzik a tudományos alapvetés, melyek azonban a költő szemével nézve, helyesek. E gondolkodásmód az európai történelem minden időszakában fellelhető, befolyással volt a vallásra, a filozófiára és az irodalomra, és a s...
Gyógyító álmok - Fejtsd meg...
  • Nincs-készleten
Availability: Out of stock
A kötet szerzője, dr. Fiona Zucker, terapeuta és klinikai szakpszichológus, az álomfejtés művészetének elismert szakértője Nagy-Britanniában, hisz abban, hogyha bizonyos szimbólumokat képesek vagyunk értelmezni álmainkban, olyan rejtett érzéseket tudatosíthatunk magunkban, amelyek révén célzatosan javíthatunk életünkön. Kossuth Kiadó Zrt. Ezotéria 96 oldal Kötés: kemény ISBN: 9789630981361 Szerző: Jonny Zucker
Gyógyító kristályok -...
  • -10%
  • Nincs-készleten

Gyógyító kristályok - Éljünk a Föld ősi...

Normál ár 78 lei Ár 70 lei -10%
Availability: Out of stock
Vajon miként hasznosítható a kristályok hihetetlen ereje ahhoz, hogy kapcsolataink, lehetőségeink és jövőnk jobb legyen? Hogyan használhatjuk az ősrégi rítusokat és jövendölő módszereket? Miként lehet követ vetni? És végül, de nem utolsó sorban, hogyan értelmezhetjük mindazt, amit látunk? A kötet az összes olyan információt tartalmazza, amit tudni érdemes a harminchat kristályról és spirituális, illetve gyógyító tulajdonságaikról. A kártyák, amelyek az általános tudnivalókon túl a kristályok különféle jelentését is tartalmazzák, valódi kristályok helyett is használhatók. Kossuth Kiadó Zrt. Ezotéria 96 oldal Kötés: kemény ISBN: 9789630981439 Szerző: Tilly Lister
Hálanapló - Siker
  • Nincs-készleten

Hálanapló - Siker

Ár 34 lei
Availability: Out of stock
Adj mindennap hálát a legapróbb sikereidért! Vedd észre, és jegyezd fel, ha őszintén meg tudod élni saját magadat. Ha képes vagy a saját tudatos döntéseid szerint élni. Ha kész vagy fejlődni, és nincs hiányérzeted azért, amit szerettél volna, de nem élhetted meg. Ebbe az álomszép naplóba mindezt beírhatod. Vida Ágnes, sikeres babapszichológus és Szabó Péter sikertréner inspiráló idézetei lesznek veled a naplóírás során. Bioenergetic Kiadó Kft. Ezotéria 128 oldal Kötés: puhatáblás ragasztott ISBN: 9789630889421 Szerző: SZABÓ PÉTER

Hogyan jósoljunk cigány kártyából

Normál ár 46 lei Ár 42 lei -10%
Availability: 1 In Stock
Le Normand, az ünnepelt francia misztikus, oly mértékben rajta hagyta kéznyomát a történelmen, hogy egy gyors utaláson túl felesleges lenne e helyütt kitérni rá. Elég legyen annyi, hogy Le Normand volt az, aki megjósolta a nagy Napóleon lenyűgöző felemelkedését és hirtelen bukását. Le Normand egyike volt a valaha élt legnagyobb prófétáknak, és így is tekintett rá Európa nemessége. Hogy a múlt, jelen és jövő kártyák általi megjósolását lehetővé tevő csodálatos rendszere fennmaradhasson és alkalmaztathasson, lefordítottuk azt, és úgy intéztük, hogy bárki helyesen leoszthassa és olvashassa a lapokat. Két teljes módszer kerül ismertetésre: egy gyors olvasaté, egy pedig egy hosszabb, részletesebb olvasaté. Hermit Könyvkiadó Ezotéria 115 oldal Kötés: puhakötés ragasztva ISBN...

Jungi Tarot

Ár 50 lei
Availability: 4 In Stock
Carl Gustav Jung (Svájc, Kesswil, 1875. július 26. – Küsnacht, 1961. június 6.) pszichiáter, pszichológus, analitikus. Jung archetípus rendszere teljesen megegyezik a Tarot nagy arkánumának huszonkét lapjával. Jung az emberiség ősi szimbólumait archetípusoknak nevezte, ezek ősminták vagy meghatározott rendszer szerint elhelyezett motívumok és indítékok. Andreas Wannen ezen a vonalon rendezte és értelmezte a Tarot lapjait. Ezek az ősképek átszövik az ember egész életét és belső fejlődésének szakaszait. Az archetípusok összessége alkotja a kollektív tudattalan tartalmát. Az archetípusok az egész emberiség számára azonosak. Az archetípusok felkeltik figyelmünket és arra kényszerítenek bennünket, hogy foglalkozzunk velük. Hermit Könyvkiadó Ezotéria 153 oldal Kötés: puhakö...
Availability: 5 In Stock
Kaczvinszky József (Budapest, 1904. augusztus 9. – 1963. október 29.) magyar szakíró, keletkutató, műfordító, jógaoktató. Fő műve, a háromkötetes Kelet világossága a hazai yogairodalom kiemelkedő alkotása. Tudományos felkészültsége többirányú volt. Napjainkban elsősorban keletkutatóként ismert, de foglalkozott pszichológiával, matematikával, fizikával, valamint szimbólumelemzésekkel és a Tarot rendszerével is.10;Ennek a műnek a célja egy több ezer éves indiai bölcselet főbb alapfogalmainak az ismertetése. Ezek a fogalmak legnagyobbrészt annyira eltérők a nyugati biológia, pszichológia és általában a nyugati ismeretelméletek fogalmaitól, hogy megvilágításuk, magyarázatuk feltétlenül szükségessé válik, mielőtt az olvasó belemélyedhetne a bölcselet ...
Kopogtat a túlvilág
  • Nincs-készleten

Kopogtat a túlvilág

Ár 62 lei
Availability: Out of stock
Amikor elveszítünk valakit, a fájdalom mellett a hiányérzet az, amitől a legjobban szenvedünk. S míg a fájdalmat enyhítheti az idő múlása, addig az űr, amelyet a szeretett lény távozása hagy bennünk, csak egyre nagyobb lesz. Úgy érezzük, minket is elnyel, tehetetlenek vagyunk vele szemben. Vagy mégsem?10;Lyn Ragan mély meggyőződéssel hiszi – és ebben saját története és tapasztalatai erősítették meg –, hogy halottaink, földi porhüvelyüket levetve, tovább élnek a Túlvilágon. S ahogyan mi is a legbensőnkben őrizzük emléküket, úgy ők sem feledkeznek meg rólunk. Kommunikálnak velünk. Jeleket küldenek. Ezeket az üzeneteket azonban nem mindig könnyű fogni és értelmezni, márpedig mindnyájan egyértelmű jelekre vágyunk.10;Egy új nyelv...

Kryon: A lemúriai nő

Ár 69 lei
Availability: 2 In Stock
Lehetséges, hogy létezett egy Lemúria nevű hely? Mi a helyzet MU elveszett kontinensével? Mit jelent valójában számotokra itt és most lemúriainak lenni?E könyv lapjain megtaláljátok a választ ezekre a kérdésekre, sőt sok másikra is. Az ausztrál írónő, Monika Muranyi összeszedett minden információt, ami valaha is elhangzott Kryon közvetítéseiben az ősi Lemúriával kapcsolatban, illetve a nők szerepére vonatkozóan ezen a misztikus helyen. 1989 óta Kryon szeretettel átitatott üzenetei világszerte ismertté váltak. A szerző e könyv lapjain olyan információkat közöl, amelyek korábban még nem kerültek nyomtatásba.10;„Sokan közületek a Plejádokbeli Csillaganyáktól tanultátok meg a legmélyebb spirituális igazságokat, és azok még mindig ott rejlenek az Akash...

Mágia és toxikológia

Normál ár 43 lei Ár 38 lei -10%
Availability: 20 In Stock
Ez a könyv elvezeti olvasóit a mágikus drogok dzsungelébe: izzóan tarka és veszélyes a drogok alkalmazása, bár ettől nem mentes a mágikus praxis egyetlen területe sem. ;amp;#9;Milyen híd létezik a mágia és a drogok alkalmazása között, ;amp;#9;Hogyan készíthetők boszorkánykenőcsök, ;amp;#9;Az archaikus erők irányítása, ;amp;#9;Mandragora officinalis, ;amp;#9;Cannabis indica, Afrodiziákumok, és még számtalan érdekesség kerül megválaszolásra ebben a kis kötetben. Hermit Könyvkiadó Ezotéria 89 oldal Kötés: puhakötés ragasztva ISBN: 9786155984853 Szerző: H. E. Douval Kiadás éve: 2021

Mantrák

Ár 39 lei
Availability: 10 In Stock
Az ember csak akkor ért meg egy dolgot, amikor azt a szívével felfogja. Az értelem és az ész csupán közvetítők a szív megértéséhez. Az ész és az értelem által jutunk el az Isten gondolataihoz. Amikor azonban az ember így birtokolja a gondolatot, akkor meg kell tanulnia azt szeretni. Az ember lassanként megtanul szeretni minden dolgot. Ez nem azt jelenti, hogy megítélés nélkül mindent meg kell szeretnie amivel találkozik. Hiszen tapasztalatunk mindenekelőtt csalóka. Ha azonban az ember azon fáradozik, hogy egy lényt vagy dolgot isteni alapokra helyezve kutasson, akkor el is kezdi szeretni. Amikor egy eltévelyedett ember áll előttem, úgy nem az eltévelyedettségét kell szeretnem. Azáltal csak tévedésben lennék, és neki sem segítenék. Ha azonban elgondolkodom azon, hogy ez ...