Alkategóriák

Availability: 5 In Stock
Több mint 40 éve annak, hogy a Liszt Ferenc téri Könyvklubban létrejött az első táncház, s az egykori szűk szakmai kezdeményezés ma tízezreket vonz világszerte. Bár többen többször temették, múltidézőnek, korszerűtlennek bélyegezték, ma is eleven valóság, mi több, exportképes magyar termék. Nemrég pedig mint a szellemi kulturális örökség átörökítésének magyar modellje felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára. Az évforduló kapcsán végre megszületett a magyar népzene és világzene történetét feldolgozó, átfogó első olyan könyv, amely egyszerre kultúrtörténeti munka, szakkönyv és olvasmányos ;amp;#34;sztori;amp;#34;. Szerzője arra vállalkozik, hogy e közel 300 oldalas, fotóval gazdagon illusztrált, élményszerű visszaemlékezésekkel tarkított kötetben...
Availability: 5 In Stock
Az életműsorozatának hatodik kötete abból az alapfeltevésből indul ki, hogy egy műalkotás önmagában aligha vizsgálható: létezési módjától elválaszthatatlan, hogy mindig új összefüggésrendszerbe kerül s ezáltal megváltozik. Kalligram Könyvkiadó Művészettörténet 392 oldal Kötés: puhatáblás ragasztott ISBN: 9788081017193 Szerző: Szegedy-Maszák Mihály
Availability: 10 In Stock
Vajon a művészt – ezt a teremtőképességekkel megáldott és/vagy megvert nyugtalan lelket – mi űzi, sarkallja, motiválja az emberi életigazságoknak, örök emberi értékeknek a szépség jegyében történő ábrázolására, kifejezésére, jelzésére vagy sugalmazására időtlen idők óta?10;Az, hogy a tudós elmék mindmáig nem tudták teljes mélységében, hiánytalanul megválaszolni, mi a művészet, és mi a leglényegibb lényege, hihetően nem a vizsgálódó értelem egyéni teljesítőképességének és történelmileg meghatározott korlátainak tudható be, sokkal inkább a művészet mibenlétében rejlik az igazi oka. A művészet örök rejtély, megfejthetetlen misztérium. Napkút Kiadó Művészettörténet 392 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9786156409508 Szerző: Aniszi Kálmán Kiadás éve: 2022
Availability: 5 In Stock
A 2017-es második kiadás gerincét továbbra is az 1958-as kiadás alkotja, ellenben a megnövekedett terjedelem miatt az anyagot két kötetre osztottuk. Az első kötetben foglalnak helyet Csomasz Tóth Kálmán tanulmányai, az énekek változtatás nélküli közreadása, valamint a versszakformák és sorvégzők mutatója. Bár a bővítéseket többnyire a második kötet tartalmazza, az  első kötet XI. tanulmányfejezetében Csomasz Tóth Kálmán három újabb tanulmánya is helyet kapott: kettő a Huszár Gál 1560-as énekeskönyvéről, egy a Gálszécsi énekeskönyvnek az 1958-as kiadás után megtalált prágai töredékéről. A Huszár Gál énekeskönyvről készült tanulmányban az énekeket fakszimilében közöljük, hogy a szerkesztőnek a második kötetben javasolt dallam-értelmezését ennek alapján ellenőrizhesse az ...

Amor Siculorum

Ár 106 lei
Availability: 25 In Stock
Milyennek látod, és milyennek láttatod a te szülőföldedet?A gonosz lélek az Isten alkotta szép világot silánynak, gyengének, csúfnak látja, és szeretné velünk is elhitetni, hogy Isten egy pancser, rossz világot teremtett, mely nemsokára úgyis össze fog dőlni. Sajnos nagyon sok ember valóban a gonosz szemén keresztül látja a körülötte lévő embereket, a természetet, az egész világot, és semmittevő szomorúságba süllyedve a világ végét várja.Nagyon örvendek, hogy Fodor István doktor urat és az ő csodálatos tájfotóit megismertem. István Isten gyönyörködő szép szemével nézi a világot, objektívén át éppen ezért felragyogtak szeretett szülőföldem – a csodálatos Székelyföld – gyönyörű tájai. A szebbnél szebb képeken ott tündökölnek az életerőtől duzzadó növények, állatok, és a ...
Availability: 10 In Stock
Erdély viszontagságos múltjából az ősi népéletnek, az építészetnek, az irodalomnak, a művészetnek kevés emléke maradt a nem kevésbé viszontagságos jelenre. Annál gondosabban kell tehát őriznünk a meglevőt.Hisz az idegent is megragadja a népművészeti emlékeinknek színpompája, formagazdagsága, mennyivel inkább megragadhatja figyelmét annak, akinek bennük nem csak a szépséget, az eredetiséget, de a magyar nép lelkének, képzeletének, öntudatlanművészi ösztönének megnyilatkozását kell látnia.Ezek az emlékek alkotják egy nép tulajdonképpeni szellemi kincsét, ősi örökségét. Nemzeti Örökség Kiadó Művészettörténet 48 oldal Kötés: puha ISBN: 9786155496615 Szerző: Podhorszky-Pálfi Sándor

Az ige testté lett

Ár 56 lei
Availability: 5 In Stock
A szerző Kós Károly díjas faműves szobrász, a Népművészet mestere, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, aki rendkívül gazdag életművéhez a döntő indíttatást és az állandó megújulást szülőföldjétől, az Ormánságtól kapta. Könyvének célja az itt található festett, kazettás templomoknak, alkotóiknak, a hazai reformációnak méltó emléket állítani, alkotásokkal is hozzájárulni az 500 éves jubileumhoz. A Szerző írásai az említettek rövid elemzését adják. Szatyor az EMMI megbízásából az évfordulóra ;amp;#34;királykazettákat;amp;#34; is festett Baranya megye 112 református temploma részére, melyek közül az Ormánságban található templomoknak készültek szerepelnek a könyvben, melynek bevezető gondolatait Hoppál Péter fogalmazta meg. A fotókat Mánfai György EFIAP fotómű...

Az operett és én

Ár 58 lei
Availability: 10 In Stock
;amp;#34;Mi ez a szédült, ótvarosan is csillogó, nemzedékeket túlélő, humorral és érzelmességgel átszőtt blődli, amelynek hajdan szinte népzeneként népszerű melódiái jobbára már csak csilingelő, cukormázból készült fülbevalóként hatnak a rock-pop-cornon felnevelkedett generációkra? Mit kezdjünk a bécs-budapest-i operettel, amely élesre töltött tűzijátékok csinnadrattájától kísérve ásta meg a saját sírját, hogy aztán mostanra - kegyeletből? - nemzeti kultúránk elemi részeként tiszteljük, miközben élőhalottként kísértve újra meg újra bejárja Európát, csordultig töltve a vidéki városok nézőtereit?Mit tud ez a totális disznóság a világról?;amp;#34;A József Attila-díjas író ;amp;#34;kedvtelési mellékfoglalkozása;amp;#34;: színházi rendező. Zenés rendezései kö...

Beautiful Szentendre

Ár 78 lei
Availability: 5 In Stock
Szentendre, the picturesque little town with its churches and Mediterranean atmosphere has long been a favourite destination of Hungarian and foreign tourists. This settlement situated in beautiful natural surroundings on the Danube a few kilometres north of Budapest can easily be reached by boat, too. Szentendre also called as the gem of the Danube Bend is a town of traditions, arts and culture. It gives home to numerous festivals, exhibitions and prestigious cultural events. In this book you can get acquainted with the newly rebuilt inner town, the charming streets and squares and some of the well-known buildings. Moreover, you can have a glimpse into some hidden corners of the town where tourists rarely go. We present the Open Air Museum (Skanzen) displayi...

Beke

Ár 73 lei
Availability: 5 In Stock
Az interjúkötet a magyar és nemzetközi művészettörténeti kutatások és művészeti események emlékezetes, igen sokszor középponti alakjának, a ma 72 éves műtörténésznek állít emléket. Beke László az elmúlt négy évtized egyik legismertebb magyar művészeti intézményvezetője, művészetszervezője és döntően a jelenkor vizuális kultúráját kutató művészettörténésze. A beszélgető-könyv - amellett, hogy ;amp;#34;megszólítja;amp;#34; a magyar művészettörténet-írás egyik kiemelkedően fontos alakját - a korszak rejtettségben meghúzódó szereplőiről is szól, de döntően a ;amp;#34;fiatal képzőművészetről;amp;#34;, amely nyíltságot, akció- és vitaképességet jelent, a megújulás és újítás folyamatos szándékát és bizonyításának képességét. Pro Pannonia Kiadói Alapítvány Művé...
Availability: 10 In Stock
Gönyei Sándor, olykor Gönyey (Kolozsvár, 1886. április 8. – Budapest, 1963. március 17.) magyar néprajzkutató. Nevét az 1930-as évek második felében Ébnerről magyarosította. Kolozsváron biológiai doktorátust szerzett, majd Csíksomlyón tanított. Az első világháború után Györffy István biztatására néprajzzal foglalkozott, és 1920-tól 1944-ig, nyugdíjazásáig a Néprajzi Múzeum munkatársa volt. Az 1920-as évek második felében Rákosszentmihályra, majd 1942-ben Pestszentlőrincre költözött és élt. Munkájában a bodrogközi szőtteseket mutatja be, annak gazdag formavilágával. Nemzeti Örökség Kiadó Művészettörténet 46 oldal Kötés: puhakötés ragasztva ISBN: 9786156189424 Szerző: Dr. Ébner Sándor Kiadás éve: 2021

Csíksomlyói passió

Ár 93 lei
Availability: 5 In Stock
2018. augusztus 18-án Csíksomlyón monumentális szabadtéri előadásként mutatták be Vidnyánszky Attila rendezésében a Csíksomlyói passiót. A bemutató a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciója volt, de sokkal több, mint egy színházi előadás szabadtéri feldolgozása.10;Az MMA Kiadó gondozásában megjelenő szép kiállítású album többféle aspektusból idézi meg a monumentális vállalkozást. Az erdélyi ünnepi előadásból vett szemelvények mellett olvashatunk majd tanulmányt a ferences iskoladrámákról, és természetesen megszólalnak az előadás főbb alkotói is. Vidnyánszky Attila rendező és Zsuráfszky Zoltán művészeti vezető, koreográfus vall arról, miért jelent mérföldkövet a pályájukon ez a grandiózus előadás. Olvashatunk interjúkat a...
Élek
  • Nincs-készleten

Élek

Ár 97 lei
Availability: Out of stock
A könyv egy nő, egy feleség, egy anya életének új szakaszba lépése, az élet apróságainak tisztelete, Sebestyén Sára fotóművész megújulásának története.  A cím, ÉLEK is több értelmezési lehetőséget hordoz magában. Egyrészről megragadja az élet alapvető lényegének határait, felszabadulva az egyszerűség élvezetében, másrészt a geometria szépségeivel játszva művészi tartalmat hoz létre.10;A könyv  új aspektusokat segít teremteni környezetünk, és saját életünk látásában. Ebben a kérdőjeles és kihívásokkal teli időszakban kiváló ajándék, mert mindannyiunknak segít, szükséges a szemléletváltásban.10;A könyv három nyelven mutatja be Sebestyén Sára munkásságát Jász Borbála, Szöllősi- Nagy András és Günter Baumann írásain keresztül.;a...

Festett szivárvány

Ár 59 lei
Availability: 10 In Stock
;amp;#34;Nem csupán a szivárvány jelentett többet önmagánál, de a fény és az égi fények is valami nem evilágit sugároztak mindig is magukból az ember számára;amp;#34; - állítja a névtelen szerző, akinek a szivárvány műtörténeti múltjából összeállított gyűjteményére az unokaöccse talált rá egy kukából előbányászott borítékban. Postai küldeményt olvasunk hát, amely egy szivárványról szóló esszé és egy napló kézzel írt, összekeveredett lapjaiból áll. Az esszé a szivárvány - és mellette az égábrázolások - művészettörténetét tekinti át a középkortól a 19. század festészetéig a ;amp;#34;futóbolond;amp;#34;szerző, aki ennek nyomán a neoplatonizmus hatását is felfedezni véli e képtípusnál. Naplójából kiderül, hogy valóban földönfutó, albérletből albérletbe költö...
Availability: 5 In Stock
Azt mondják, ha az élet kifordul négy sarkából, gazdagabban áll össze. Csak idő kell hozzá, be kell járni az utat. Ösvényt vágni, gödörbe esni, a legmélyebben érezni a talajt a lábad alatt. Ha onnan képes vagy az elrugaszkodásra, mindez megtörténhet. Különösen, ha van, aki kézen fog... Kossuth Kiadó Zrt. Művészettörténet 62 oldal Kötés: keménytáblás, cérnafűzött ISBN: 9789630976978 Szerző: Gerendás Péter
Availability: 5 In Stock
10;;amp;#34;A Gourmandiai partraszállás egy költő két évtizedének verseit foglalja magába. Nem gyűjteményes kötet ugyan, de nem is igen bővebb a költő elmúlt két évtizedének termése. Kevés szöveg ez így, hiszen Bozsik Pétert két regénye és számtalan, folyóiratokban, irodalmi portálokon elszórt rövidprózája ellenére most is, miként erőteljes, nagyon markáns pályakezdése óta végig, leginkább költőként tartjuk számon. Mégis, kevés szavával is sokatmondó kötet a Gourmandiai partraszállás - több értelemben is. Sokatmondó az olvasható szövegek változatosságával - műfaji, beszédmódbeli, motivikus, az irodalmi hagyományokhoz és a kortárs folyamatokhoz való kapcsolódásainak sokféleségével - minden vers, versciklus megannyi homogén, erős kötet helyét je...
Availability: 5 In Stock
Horváth Péter ahhoz a generációhoz tartozik, amelyik a hetvenes évek végén alapvetően új hangot hozott a magyar fotókultúrába akár az újságok felületein, akár a kiállítóterek falain. Az előző nemzedék feladata volt megteremteni a professzionális fotografálást és annak intézményrendszerét, megtisztogatni a fotózást a nyomasztó szocreál és a zavarba ejtő „magyaros” hagyománytól. Horváth Péterék kihívása a képi autonómia elfogadtatása volt. Amatőr fotográfusként kezdte Baján, aztán megjárta a Magyar Távirati Irodát, több szerkesztőséget – köztük az önálló fotóriport sikerre vitelével próbálkozó nevezetes Képes7-nél is dolgozott a nyolcvanas évek végén –, immár két évtizede pedig gondosan kidolgozott sorozatok révén az autonóm fotográfia egyéni útjait járja. Amire vállalko...
Availability: 10 In Stock
Létezik-e művészet kultúra nélkül, és van-e értelme kultúráról beszélni úgy, hogy a művészetet nem tekintjük annak részeként? Milyen új problémákat, helyzetet, felismeréseket eredményezett a történeti avantgárd a művészet és a kultúra összetett viszonyában, és milyeneket a neoavantgárd?10;Seregi Tamás könyve ezekre a bonyolult kérdésekre keresi a választ. A kötet első felében a történeti avantgárdról, Kassák Lajosról, majd a neoavantgárd egyes dilemmáiról, Moholy-Nagy Lászlóról, Kállai Ernőről, Tamkó Sirató Károlyról olvashatunk egymással számos tekintetben összefüggő, a kérdésirányok kijelölésében és a válaszokhoz vezető út kialakításában konzekvens esettanulmányokat....
Magyar díszítő styl
  • Nincs-készleten

Magyar díszítő styl

Ár 92 lei
Availability: Out of stock
Huszka József 1885-ben megjelent Magyar díszítő styl című könyvében megalapozta a nemzeti ornamentika, a díszítő művészet alapjait, amit élete során többször kibővített, fejlesztett, ezáltal bizonyítva a magyar nemzeti díszítőművészet irányvonalát. ;amp;#34;A több százados lét, mely főbb vonásaiban változást nem mutat, méltán enged következtetnünk arra, hogy díszítő modorunk a magyar nemzet egyéni sajátságaiban gyökerezik, s hogy az speciális nemzeti vonás, ama faji és vér szerinti különbség kifolyása, mely nyelvi tekintetben is elkülöníti a magyart a többi európai népektől.;amp;#34; - írja a szerző. Műve nagy visszhangot keltett és olvasói várták a folytatást, ami meg is született a Magyar ornamentika lapjain. Nemzeti Örökség Kiadó Művészettörténet 117...
Availability: 20 In Stock
A művészi színvonalon álló hímzések legjava a nyugati műveltség területén már a középkorban is rendes, többnyire céhek kötelékébe tartozó s azoknak szabályai szerint kitanult kézművesek munkája. Ezek Magyarországon a „hímvarrók”, kik egyúttal – de nyilván nem mindig – „erszénykötők” is. ;amp;#9;A kötet a magyar hímzések sokszínűségét és szépségét mutatja be fekete-fehér képmellékletekkel. Nemzeti Örökség Kiadó Művészettörténet 107 oldal Kötés: puhakötés ragasztva ISBN: 9786156385130 Szerző: Csermelyi Sándor Kiadás éve: 2022

Magyar styl

Ár 31 lei
Availability: 10 In Stock
A magyar díszítő stílus kutatása a XIX. század második felében kezdődött. Az akkori kutatóknak két kiemelkedő alakját ismerjük: egyik Dr. Réthy László, a másik Huszka József.Dr. Réthy László az alábbi módon ír a magyar stílusról: ;amp;#34;Van magyar styl, benne van az mindenben, ami magyar. Pázmány Péter Hodegusában, Petőfi Sándor, Arany János költeményeiben, Jókai regényeiben, a Corpus-Jurisban, Munkácsy képein, alföldi falvainkon, kúriáinkon, udvarházainkon... mindenben, amit magyar föld termett, ami a nemzet egyéniségéből, szelleméből, haladásából, hibáiból, erényeiből nőtt ki.;amp;#34;Díszítő művészetünk a magyar lélek formáit tükrözik, legyen az építészeti, viseleti, használati tárgy, vagy a mesekincsünk terméke, így mindenben belső világunk mutatkozik meg....

Maszk nélkül

Ár 97 lei
Availability: 25 In Stock
Korunk egyik legsikeresebb és legjelentősebb zeneszerzője, Andrew Lloyd Webber közel fél évszázada hódította meg a zenés színház világát. Számos díj, többek közt jó néhány Tony és egy Oscar nyerteseként világszerte milliókat bűvölt el zenéjével és olyan nagy sikerű előadásaival, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, az Evita, a Macskák, Az operaház fantomja - mely a Broadway leghosszabban futó musicalje -, és legújabb műve, a Rocksuli. Maszk nélkül című művében az elismert, díjnyertes zeneszerző páratlan, játékos stílusban vet számot az eredményeivel, a sors és a körülmények játékaival, sikereivel és csalódásaival, az éltető és ihlető szenvedélyeivel.A Maszk nélkül egy szellemes és árulkodó anekdotákkal teli életről mesél, amelyben számos híresség bukkan fel, így például E...
Availability: 10 In Stock
Szigeti és nádudvari Györffy István (Karcag, 1884. február 11. – Budapest, 1939. október 3.) néprajzkutató, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron és Budapesten végezte. 1909-től a Magyar Nemzeti Múzeum gyakornoka volt. 1910-ben a kolozsvári egyetemen szerzett bölcsészdoktori diplomát. 1917-ben a moldvai csángók között gyűjtött, 1918-ban részt vett a félbeszakadt Lénard-féle kisázsiai expedícióban. Ez évben a múzeum igazgatóőrévé nevezték ki. 1926-tól egyetemi tanár. 1929-től magántanár. 1932-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1934-től a néprajz első nyilvános rendes tanára a budapesti egyetemen. 1938-tól a Táj- és Népkutató Központ vezetője lett. Jelen kötetében a nagykun szűrhímzések...

Nekem írod a dalt

Ár 69 lei
Availability: 10 In Stock
A hatvanas-hetvenes években elementáris erővel tört be a magyar kulturális életbe a könnyűzene, futótűzként terjesztve a fiatalok körében egy új, szabad, hatalomkritikus életérzést. Az ;amp;#34;imperialista;amp;#34; hatás erős fejfájást okozott a szocialista prüdériának: nem söpörhették le csak úgy az asztalról, hiszen a társadalom felét maguk ellen hangolták volna. A kor zenészei hamar megtanulták, hogy vagy felhagynak az éles és egyértelmű bírálattal, és komoly öncenzúrának vetik alá szövegeiket, vagy a tűrt, szerencsésebb esetben támogatott kategóriából villámgyorsan a tiltott tartományba sodródhatnak. Nem elég, hogy a könnyűzenei intézmények maguk dönthettek róla, mely zeneszámokat engedélyezik, a daloknak még a Táncdal- és Sanzonbizottság próbáját is ki kel...
Availability: 4 In Stock
10;10;10;10;10;10;10;10;Szokatlanul más költészettel állunk szemben az Ünnepi Könyvhét alkalmából megjelent kötetben, mint amilyet fiatal erdélyi költőktől elvár a magyar irodalmi közvélemény. Orbán versei annyira másak, hogy már első pillantásra is szinte minden megmozdulása provokatív: témaválasztása, motívumrendszere, szinte minden alkotásában jelen lévő költőszerepei a költészetről szóló szándéknyilatkozataival együtt gyakran a szakítás, a botrány jegyében szólnak. Furcsamód ugyanakkor jelentkezése egyáltalán nem jelenti azt, hogy el akarná hagyni, vagy meg akarná tagadni erdélyiségét....
Rajz ABC - kezdőknek és...
  • Nincs-készleten
Availability: Out of stock
A rajz a természet jelenségeit, művészi vagy műszaki alkotások képét örökíti meg ceruzával vagy más megfelelő anyaggal. A rajztudás hosszú folyamat eredménye. Nem elegendő hozzá a tehetség, kell a napi szorgos gyakorlás is. Szunyoghy András könyve megmutatja, hogyan kell gondolkodni, miket kell nézni és mérni akkor, amikor rajzolunk, azaz a kezdő lépéseket magyarázza el. Segítségével megtanulhat rajzolni mindenki, aki erre belső késztetést érez Kossuth Kiadó Zrt. Művészettörténet 176 oldal Kötés: füles, kartonált ISBN: 9789630977388 Szerző: Szunyoghy András
Availability: 8 In Stock
Minden azt bizonyítja, hogy ma is élő népies ornamentikánk, melynek több százados léte szimbolikus jelentőségű, aminthogy a honfoglalók korában is élt nem pusztán népies, de valódi magyar nemzeti ornamentika. Volt, van és lesz is mindig eredeti, valódi nemzeti magyar ornamentika, amelyre nézve tiltakozunk az ellen, hogy az az egész világé volna. Nemzeti Örökség Kiadó Művészettörténet 27 oldal Kötés: puhatáblás, ragasztókötött ISBN: 9786155496714 Szerző: Huszka József

Sisak és kard

Ár 78 lei
Availability: 5 In Stock
Az első világháború százéves évfordulójára emlékezve, hazánkban nagyon sok köztéri hősi emlékművet újítottak fel, és a számos kiállítás, rendezvény mellett több – nem egyszer hiánypótló – kiadvány jelent meg. Lehet-e még újat mondani ebben a témakörben a művészeti alkotásokkal kapcsolatban? E könyv szerzője szerint – lehet. Hiszen az első világháborús vonatkozású művészi alkotásokkal kapcsolatban számos – néha egészen különleges – kérdés is felmerülhet, amikre a könyv igyekszik választ adni. Javarészt szobrokról, de sok helyen kisplasztikákról, érmekről, plakettekről, jelvényekről, valamint az alkotó szobrászokról esik szó, ám a fejezetek sora – nem véletlenül – egy grafikus első világháborús vonatkozású alkotásaival zárul.10;Ajánljuk ezt a könyve...

Sorsferdítő idők

Ár 152 lei
Availability: 10 In Stock
A valódi szellemi élet az 1956-os forradalmat követő évtizedekben bensőnkben zajlott és a perifériákon. Padlásszobákban, poloskás legénylakásokban, műterem-kiállításokon, klubokban. Ha búvópatakszerűen is, de volt, és komoly értékek teremtődtek. A SORSferdítő IDŐK visszaemlékezéseiben jórészt ezt az időszakot idézem fel, valamint fényművészetem indulását, s azt a nemzetközi érdeklődést, amelynek legfontosabb következménye a világ első mediá­lis kutatóintézetébe, Cambridge-be, a Massachusetts Institute of Technologyn működő Center for Advanced Visual Centerbe való meghívásom, tagságom. Ehhez az experimentális munkához kapcsolódnak a nagyszabású „technikai művészetekre” épülő kiállításokra való meghívásaim a Frankfurt am Main-i Licht-Blickétől a koppenhágai Lux Euro­pae-i...

Tavaszodik

Ár 59 lei
Availability: 5 In Stock
Tillai Aurél a Pécsi Tudományegyetem professzor emeritusa, számtalan kitüntetés, köztük a Kossuth-díj birtokosa, aki idehaza és külföldön is egyaránt ismert, illetve elismert kórusvezető és kórusszerző. Immár több mint fél évszázadon át karvezetést és zeneelméletet tanított, legendás kórusokat (Pécsi Egyetemi Kórus, Mecsek Kórus, Pécsi Kamarakórus) alapított és vezetett, melyekkel bejárta szinte egész Európát, és a különböző versenyeken, a hazaiak mellett, kereken hetven nemzetközi díjat szerzett, atelier-gyakorlatokat vezetett,10;számos nemzetközi zsűrinek volt tagja, amivel komoly rangot szerzett a magyar kórusművészetnek. Jelen kötete főbb – számos kórus által már énekelt – egynemű karait tartalmazza. Pro Pannonia Kiadói Alapítvány Művészettör...
Availability: 5 In Stock
10;10;10;10;10;10;10;10;A vajdasági irodalom immár mintegy négy évtizede ismert és elismert költőjének, Tolnai Ottónak a verseiből tartalmaz válogatást az ízléses kis kiadvány. Tolnait azokhoz a művészekhez sorolhatnánk leginkább, akiket mélyen áthatnak koruk nagy szellemi áramlatai, gyakran szoros kapcsolatokat ápolnak meghatározó csoportok, irányzatok képviselőivel, mégis saját alkotó munkájukban teljesen külön utakon járnak. ;amp;#34;Írásainak most és kezdettől fogva témája, rendre visszatérő problémája az a küzdelem, melyet a terjedelmi korlát, és általában is mindenféle iskolás és...
Availability: 5 In Stock
A Pécs rendszerváltás utáni képzőművészeti életéről szóló nagy könyv felmutatja az itt alkotó, ide kötődő, egymást követő képzőművész nemzedékek munkásságát, európai léptékű összemérhetőségének tényét. Az egyes alkotók munkásságát alapos tanulmányok, források felidézése mellett az alkotások reprodukciói kísérik. A közel 300 fekete-fehér dokumentumot tartalmazó könyv megjelenésével Pécs páratlan kulturális múltjával együtt emlegethető magyar képzőművészet, a művészettörténeti irodalom jelentős szakmai értéket képviselő munkával gyarapodik. Pro Pannonia Kiadói Alapítvány Művészettörténet 520 oldal Kötés: keménytáblás, védőborítóval ISBN: 9786155553783 Szerző: Aknai Tamás Kiadás éve: 2021

Vadrózsák

Ár 80 lei
Availability: 2 In Stock
Kriza János (Nagyajta, 1811. június 28. – Kolozsvár, 1875. március 26.) néprajzkutató, költő, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, unitárius lelkész, erdélyi unitárius püspök 1861-től haláláig. Az elmúlt, közel százötven év során számtalan népköltési gyűjtemény látott napvilágot és került a tisztelt Olvasók kezébe, de Kriza János Vadrózsák című gyűjteménye semmit nem veszített eredeti varázsából. Kriza János több évtizedig kutatta és gyűjtötte ezeket az értékeket, amelyhez hasonlót utódai közül senkinek nem sikerült találnia. Ha a Vadrózsák gyűjteményét megismerjük, az által nemzeti öntudatunkat és önbecsülésünket is megtaláljuk. Nemzeti Örökség Kiadó Művészettörténet 600 oldal Kötés: puhatáblás ragasztott ISBN: 9786156385109 Szerző: Kriza János Kiadás éve: 2022
Availability: 10 In Stock
Madarassy László (Kecskemét, 1880. július 10. – Keszthely, 1943. július 1.) néprajzkutató, szakíró. A budapesti egyetemen tanult, itt szerzett bölcsészdoktori oklevelet. 1904-ben került a Magyar Nemzeti Múzeumhoz, ahol a Néprajzi Tárban vezette az ősfoglalkozások gyűjteménycsoportot. 1934 és 1936 között a Néprajzi Múzeum igazgatója volt, később pedig titkára, majd alelnöke a Magyar Néprajzi Társaságnak. Szerkesztette az Ethnographia – Népélet című folyóiratot 1931 és 1934 között. Több közleményt és tanulmányt publikált a magyar pásztoréletről és pásztorművészetről. Jelen tanulmánya a vésett pásztortülkök díszítő formáit mutatja be, gazdag képanyagon keresztül. Nemzeti Örökség Kiadó Művészettörténet 32 oldal Kötés: puhakötés ragasztva ISBN: 9786156385017 Szerző: Dr. Ma...
Gurul a sok-sok pillanat
  • Nincs-készleten

Gurul a sok-sok pillanat

Ár 171 lei
Availability: Out of stock
Szabó Magda minden művében az emberi lélek titkait kutatta állhatatosan. Most azonban az ő titkai tárulhatnak fel ebben a különleges fényképalbumban, amelynek lapjain az írónő egész élete megelevenedik. A kronológiai rendbe állított fotók, amelyek közül sok felvételt most először láthat a nagyközönség, születésétől haláláig örökítik meg alakját és sorsát, élete és pályája legfontosabb állomásait. Hétköznapi és ünnepi pillanatokban, szülővárosában, Debrecenben és Budapesten, a Júlia utcai lakásban, külföldi útjain, hivatalos és családi események alkalmával, író-olvasó találkozókon, díjátadáson, kollégáival, barátaival, szeretteivel és négylábú kedvenceivel. Igazolványkép éppúgy van a felvételek között, mint családi albumból való fénykép.10;Kilenc é...

Lonely boy

Ár 87 lei
Availability: 25 In Stock
;amp;#34;A Sex Pistols nélkül nem létezne punk, Steve Jones nélkül pedig nem lett volna Sex Pistols: ő volt az, aki iskolatársával, Paul Cookkal megalakította a zenekart, amely végül ezen a néven vált híres-hírhedtté. Velük született meg ez a stílusirányzat, amelynek hatása és kulturális jelentősége máig érezhető a zenében, a divatban és a képzőművészetben. Steve, a banda eredeti vezetője, most a világ elé tárja a történetüket. Steve Jones modern dickensi regénye a nyugat-londoni Hammersmith és Shepherd’s Bush utcáin kezdődik, ahol egy magányos, elhanyagolt, de leleményes srác éli a piti tolvajok életét, mígnem egy nap David Bowie és a Roxy Music glam rockja új életcélt nem ad neki. Így emelkedik fel a rongyos punkok első generációja, amelyet Malcolm McLaren és Vivi...

Minden hétre macska

Ár 78 lei
Availability: 10 In Stock
Mi fűzi egy kötetbe 52 novella erejéig a kultúrtörténet híres vagy akár hírhedt alakjait? A szomorú, megmosolyogtató, erotikus vagy tragikus hangvételű novellák ugyanis egy ponton mindenképp összekapcsolódnak. Mégis, mi lehet közös Petrarca, Freud, Einstein, Hrabal, Picasso, Hitler, Cocteau, Verne, Mohamed, Darwin, Cortázar, Gorkij vagy akár Szerb Antal életében? Eláruljuk, a kulcs a macska. Mindegyik szereplő sorsfordító pillanatait a szerző egyetlen tibeti mondásra vezeti vissza: ;amp;#34;Ha szürke macska ugrik eléd, megváltozik az életed.;amp;#34; Hogy hogyan és milyen fordulatot vesz hőseink története, az kiderül a kötetből, amit ajánlunk macskarajongóknak és a macskákat nem kedvelőknek is! Scolar Kiadó Kft. Művészettörténet 304 oldal Kötés: keménytáblás I...

Munkanapló I.

Ár 143 lei
Availability: 25 In Stock
A zseniális svéd filmrendező, Ingmar Bergman művészete az egyetemes kultúra egyik legszebb huszadik századi fejezete. A magyar nyelven először megjelenő kétkötetes Munkanapló a Mester gondolatvilágába enged betekintést: hogyan formálódtak ezek a remekművek, míg az ötlettől eljutottak a megvalósításig. A kiadvány egyik legérdekesebb része egy meg nem valósult filmtervről szól: milyennek képzelte Bergman A víg özvegy című világhírű Lehár-operett filmváltozatát? „Tudom, hogy hiányzik belőlem az egyértelműség, hogy nem veszem eléggé komolyan a nézeteimet és a hitemet, ami leginkább akkor létezik, amikor beszélek róla. Sebezhető vagyok és sokszor sajátosan zavaros, ami bánt, s ami ellen küzdök. Szeretnék megbízható és rátermett szakember lenni, akinek a munkáját tisztessége...

Sámánművészet

Ár 78 lei
Availability: 2 In Stock
10;Hoppál Mihály néprajztudós új kötete két nagy részből áll. Az első a sámánt mint művészt, azt a „valódi” sámánt mutatja be, aki gyógyít, rontó szellemet űz, jósol, áldozatot mutat be, és sorra veszi azokat a tárgyakat is, melyeket szertartásai során használ. Ezek a rítusok művészi tevékenységnek is felfoghatók, hiszen a sámán sokoldalú eladóképességéről tesznek tanúbizonyságot. Emellett a rítusok szimbólumokkal gazdagon díszített eszközei szintén művészi értéket képviselnek.10;A második rész témája a művész mint sámán. Azokról a XX–XXI. századi alkotókról (és alkotásaikról) szól, akik az őshagyományhoz visszanyúló művészi tevékenységüket – nem droghasználaton alapuló! – megváltozott tudatállapotban, a sámánoknál tapasztal...
Availability: 10 In Stock
Steven Spielberg nem véletlenül vált a filmtörténet egyik legsikeresebb rendezőjévé: ösztönös stílusérzékével már pályafutása kezdetén hátborzongató hatékonysággal tudta nézőit a moziszékekbe szegezni. A hetvenes évek óta generációk nőttek fel a filmjein izgulva: A cápa, az E. T., a Jurassic Park, a Ryan közlegény megmentése vagy a Különvélemény hatása máig nem fakult meg, a rendező legtöbb munkája akárhányszor újranézhető. Ez a könyv magyar nyelven először elemzi átfogóan Spielberg eddigi életművét: az olvasmányos, gyakran személyes hangvételű esszék elsősorban a filmek gyártástörténetére és stílusára fókuszálnak, de a rendező életútja is gyakran visszaköszön bennük. Scolar Kiadó Kft. Művészettörténet 304 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9789635091607 Szerző: Lichter Péter Kiadás éve: 2020

A siker neve Oscar

Ár 50 lei
Availability: 3 In Stock
Először olvasható magyar nyelven az Oscar-díj keletkezésének és világeseménnyé válásának története 1927-től, az ötlet születésétől napjainkig, amikor a filmvilág Oscar születésének 80. évfordulóját ünnepli. Bokor Pál, aki korábban riporterként és washingtoni tudósítóként számolt be Oscar-díj átadásokról, most a legnagyobb nyertesek és vesztesek példáján mutatja be, hogyan lett az aranyszobrocska minden szeszélyével együtt a filmvilág legfontosabb trófeája. Bemutatja a szavazás rendszerét, Oscar ambivalens viszonyát a filmművészethez, a rekordereket, a magyar Oscar- jelölteket és Oscar-díjasokat, akik többen voltak Nobel-díjasainknál is. Függelékben: 79 év legjobb filmjei, legjobb rendezői, színészei és színésznői – Oscar szerint. Atlantic Press Kiadó Művészettörténet 2...
Availability: 5 In Stock
Bánszki Tamás magyar festő-, grafikus-, és szobrászművész. (Földeák, 1892. december 18. - Óföldeák, 1971. január 9.)Több száz képet és grafikát készített, a legjelentősebb gyűjtemény egy volt tanítványa és tisztelője tulajdonában van. Az 1930-as években, Varsóban és Chicagóban vett rész nemzetközi kiállításokon, ezen kívül sok más kiállításon is megjelentek művei.Kevés olajképet festett, inkább érdekelte az akvarell, mellyel főleg paraszti témákat dolgozott fel. Illusztrálással is foglalkozott. A grafikai technikák közül a rézkarc állt hozzá legközelebb, Debrecenben rézkarcoló műhelyt is alapított. Ceruzarajzokat és fametszeteket készített. Festményei a debreceni Déri Múzeumban, a szegedi Móra Ferenc, valamint a makói József Attila Múzeumban megtekinthetőek.Első szegedi...
Availability: 5 In Stock
„Manuval már 4 évesen is csak baj volt – és még mindig ugyanolyan!”Gabriel García Márquez Manu Chao egyszer Kolumbiában turnézott egy cirkuszi társulattal, és egyszerre tárgyalt a kormánycsapatokkal, lázadó gerillákkal, és drogcsempészekkel – akkor azt írták, ez „nem is rock’n’roll-turnéhoz hasonlít, inkább Napóleon visszavonulására Moszkva alól”. Mert Manu Chao így dolgozik: mindent másképpen csinál. Több millió lemezt eladó rocksztár, aki inkább a barátainál alszik a padlón, és nem ötcsillagos szállodákban; antiglobalizációs aktivista, aki a prostituáltak jogaiért küzdőkkel barátkozik Madridban, vagy a zapatista vezetővel, Marcos alparancsnokkal Chiapas-ban; visszahúzódó remete, aki otthonosan mozog a latin-amerikai színpadok százezres közönsége előtt is.A Clandestino...

Paul Gauguin

Ár 106 lei
Availability: 5 In Stock
;amp;#34;Véleményem szerint a nagy művész a legmagasabb szintű értelem közvetítője. A felbukkanó érzések a szellem legkülönlegesebb és ebből következően legláthatatlanabb termékei vagy kivetülései... Dolgozz szabadon és őrülten... Mindenekfelett ne izzadj egy festmény felett, a nagy érzés közvetlenül is előadható. Álmodj róla, s keresd meg a legegyszerűbb formát, amellyel kifejezheted.;amp;#34; (Gauguin) Gabo Kiadó Művészettörténet 160 oldal Kötés: keménytáblás, cérnafűzött ISBN: 9789637318597 Szerző: Anna Barskaya

Rubens

Ár 106 lei
Availability: 4 In Stock
Rubens képei erőt sugárzó, az élet élvezeteit kifejező alkotások: ragyogó színekkel, kimeríthetetlen képzelőerővel dicsőítik a világot - annak minden szépségével. Rubens rendkívül nagy hatást gyakorolt a későbbi festőkre: hősi idilljeit viszontláthatjuk Antoine Watteau scénes galantes-ein, vadászjeleneteit Eugéne Delacroix képein, a női test dús, buja szépségét dicsőítő munkái egyenesen mutatnak Auguste Renoir aktjai felé. Gabo Kiadó Művészettörténet 160 oldal Kötés: keménytáblás, cérnafűzött ISBN: 9789637318658 Szerző: Maria Varsavszkaja
Availability: 25 In Stock
Mitől lesz egy film hátborzongató? A történet, a stílus, a díszlet, a zene vagy mindezek összessége hordozza magában a félelemkeltéshez szükséges energiát? Ez a könyv a maga töredékes módján erre a kérdésre keresi a választ: az 52 hátborzongató film egy vállaltan szubjektív válogatáson keresztül mutatja be a filmi hátborzongatás széles spektrumát. A 2018-ban megjelent 52 kultfilm szerzője most is sokféle filmet vizsgál olvasmányos esszéiben: a horrorfilm klasszikusaitól kezdve (Frankenstein menyasszonya, Psycho) modern remekműveken át (Iszonyat, Ragyogás, A bárányok hallgatnak) a kortárs kultfilmekig (Tűnj el!, Fehér éjszakák) tart a válogatás, de terítékre kerülnek határfeszegető kísérleti alkotások és hollywoodi blockbusterek is. Scolar Kiadó Kft. Művészet, építészet...
Availability: 25 In Stock
A film szépségére vonatkozó elméletek értékelő összegezését és a szerző saját filmelméleti eszmefuttatásait tartalmazó mű először jelenik meg puhakötésben. A gazdag gondolatgyűjteményt mintegy kétszázötven világfilm és jónéhány magyar film elemzése teszi teljessé.A szerző kiindulópontja szerint a film nem audiovizuális, hanem kinetovizuális művészet, azaz nem a hang és a kép, hanem a mozgás és a kép művészete. A film mint mozgás egyfelől legendákat búcsúztat, másfelől számos új fogalommal és megfigyeléssel szolgál. Ilyenek az itt először megfogalmazott valóságtöbblet-elmélet, a filmszerű mozgások, az autoszelekciós szerepválasztás elmélete, a kamera, a montázs, a premier plán és a totálkép művészi lehetőségeivel kapcsolatos megfontolások.Az első kiadás alkalmával egy te...

A tipografikáról

Ár 143 lei
Availability: 4 In Stock
Észre sem vesszük, de életünket szöveges információk között éljük le, és azok hatnak mindennapjainkra. Az írás/olvasás sokezer éves gyakorlata közismert tény. Olyan tudás, amelyre akkor is szükségünk van, ha úgy gondoljuk, mi magunk nem vagyunk tipográfusok. Korunk általánossá vált íróeszköze a számítógép. Ezt használjuk írógép helyett, ezzel levelezünk az interneten. Programjai számos – nyomdai kivitelezésre kész – betűtípust kínálnak, és a felhasználó (olykor laikus szerzô) ihletett pillanatában „szép” művek alkotására is képesnek érzi magát… Ebben nyújt segítséget Maczó Péter tipográfus, könyvtervező művész gyönyörű kötete.10;Tipográfia? Ne firtassuk e szó eredetét, mindenki tudja, miről van szó, s ha nem, akkor is bátran műveli...;amp;#1...
Availability: 25 In Stock
Az akkori pártvezetés mindent megtett annak a látszatnak fenntartásáért, hogy Magyarországon jól élnek az emberek. Meg is lett a böjtje: az ország teljesen eladósodott, amiről persze a hétköznapi ember semmit sem tudott. Zászlókat lobogtatva vonult fel május elsején, lakásra, autóra – Trabantra, Ladára, Zsigulira, Skodára, Daciára – gyűjtött, élete sikerének tartotta, ha beköltözhetett a tízemeletes betonházakba, megismerte az árleszállítások eufórikus hangulatát, és az elszaporodott hobbikertekben a szomszédokkal, a barátokkal sörözve szabadnak érezte magát. Aztán, a nyolcvanas évek második felében felgyorsultak az események: összeomlott a pártállam, forradalom tört ki Romániában, leomlott a berlini fal, megnyíltak a határok, az „ideiglenesen” itt...
Cézanne - Világhírű festők
  • Nincs-készleten

Cézanne - Világhírű festők

Ár 48 lei
Availability: Out of stock
A Világhírű festők című művészeti sorozatunkban az európai festőművészet-történet tizenkét kiemelkedő alkotójának életművét mutatjuk be. A reneszánsz, a németalföldi, az impresszionista és a modern festészet világába tekinthetünk be, olyan művészek alkotásai révén mint Botticelli és Leonardo, Rembrandt, Renoir, Monet, Gauguin, Van Gogh, Cézanne, illetve Turner, Klimt, Picasso és Kandinszkij. A bájos kivitelű könyvek tömören, tartalmasan és igényesen foglalják össze az egyes művészek életútját és pályáját, bemutatva úgy a legfőbb műveiket, mint az alig ismert titkos gyöngyszemeket. A művészettörténeti ismertetés számtalan csodálatos festmény, rajz és grafika révén kel életre; ezek a kis könyvek igazi képes albumok, szemet gyönyörködtető kiadványok....

Designjátékok

Ár 134 lei
Availability: 10 In Stock
A megfigyelések szerint az azonos műszaki, általános funkcionális tulajdonságú tárgyak, jelenségek között az esztétikai tulajdonságaik alapján választunk. A döntésünk alapvető hatással van környezetünk alakulására és annak jelenleg tapasztalható drámai helyzetére. Milyen törvényszerűségek mozgatják ízlésítéletünket, milyen közös kulturális, esztétikai játékszabályok keretei közt folyik e különös játékunk? Ezekre a kérdésekre kísérel meg választ találni a könyv, és segítséget nyújtani a továbbgondolásukhoz.A különböző témakörök egyes fejezetekben történő csoportosítása és a szöveget illusztráló képek élményszerű ismerkedést biztosítanak az olvasónak.10;A szerző eddigi tervezői és oktatói pályafutása során mind a művészeti, mind pedig a műszaki indí...

Duna

Ár 134 lei
Availability: 10 In Stock
Európa egyik legnagyobb folyója. Ez már önmagában is érdekes volna, de a Duna ennél sokkal több. Közel háromezer kilométeres útja során tíz országot és annál is több népet érint. Óriási hajóút, vízi sztráda. Olykor határ is. És persze hagyomány, história, sors, kultúra. Közös sors és közös kultúra.10;Ovidius és Pindarosz. A francia pokoljáró dudás, Louis-Ferdinand Céline. Esterházy Péter, Claudio Magris, Nick Thorpe, August Strindberg és Tímár György. A Nibelung-monda hősei, akik a világhódító Attila udvarába igyekeztek. A török alattvalóként született szefárd zsidó, a később osztrák íróvá lett, majd Angliába sodródott bolgár–spanyol Elias Canetti. Patrick Fermor, akinek a ködös Albionban, miközben James Joyce Ulyssesét olvassa, a pesti Duna-korzó...

Fotózás mobillal

Ár 96 lei
Availability: 3 In Stock
Készíts gyönyörű fényképeket a telefonoddal. Ebben az egyszerű, gyakorlatias útmutatóban Mike Kus olyan technikákat, tippeket és trükköket oszt meg, amelyekkel új szintre emelheted a fényképezést – ehhez pedig nem kell más, mint egy okostelefon. Scolar Kiadó Kft. Művészet, építészet 144 oldal Kötés: kemény táblakötés ISBN: 9789635094288 Szerző: Mike Kus Kiadás éve: 2021
Availability: 10 In Stock
Szeretnéd, hogy a közösségimédia-profilod szebb, igényesebb, különlegesebb legyen? Ennek a könyvnek a segítségével megtanulhatod, hogyan készíts lenyűgöző, művészi önarcképeket. A mai világban anélkül létezni, hogy jó fotóid lennének magadról, lehetséges, de nagy hátrányokkal jár. A szelfi művészete végigvezet az úton az alapoktól: milyen felszerelést használj, hogyan pózolj, milyen legyen az arckifejezésed, a ruhád, mire figyelj a kompozícióval és a fénnyel kapcsolatban. Egy szelfi posztolása alkalom arra, hogy vizuálisan kifejezd, ki is vagy, illetve hogy ki szeretnél lenni. Ha komolyan veszed, akkor lehetőségek egész tárháza nyílik meg előtted, egy új világ, aminek a létezéséről nem is tudtál.10;Ebben segít neked Sorelle Amore ismert fotós, ...
Klimt - Világhírű festők
  • Nincs-készleten

Klimt - Világhírű festők

Ár 48 lei
Availability: Out of stock
A Világhírű festők című művészeti sorozatunkban az európai festőművészet-történet tizenkét kiemelkedő alkotójának életművét mutatjuk be. A reneszánsz, a németalföldi, az impresszionista és a modern festészet világába tekinthetünk be, olyan  művészek alkotásai révén mint Botticelli és Leonardo, Rembrandt, Renoir, Monet, Gauguin, Van Gogh, Cézanne, illetve Turner, Klimt, Picasso és Kandinszkij. A bájos kivitelű könyvek tömören, tartalmasan és igényesen foglalják össze az egyes művészek életútját és pályáját, bemutatva úgy a legfőbb műveiket, mint az alig ismert titkos gyöngyszemeket. A művészettörténeti ismertetés számtalan csodálatos festmény, rajz és grafika révén kel életre; ezek a kis könyvek igazi képes albumok, szemet gyönyörködtető kiadványok.;amp;#13;;amp;...

Magyar szecesszió

Ár 130 lei
Availability: 10 In Stock
A szecesszió, a XIX–XX. század fordulójának rövid életű, ám felszabadult irányzata Európa-szerte, így Magyarországon is rányomta bélyegét a modern művészet minden területére. A nemzetközi stílusjegyeket hordozó historizáló és eklektikus irányzatok helyett – más művészeti ágakhoz hasonlóan – az építészek is arra törekedtek, hogy nemzeti stílust, egyedien magyar építészetet hozzanak létre, amely ugyanakkor a modern élet lendületét is kifejezi. Ehhez elsősorban a nemzeti hagyományokból és a népművészetből merítettek ihletet. Az új stílus építészei emellett szívesen éltek az korszerű vas-, üveg- és kerámiagyártás anyagaival. A vas képlékenységét a természeti ornamentika céljaira használták, könnyed mintáival ellensúlyozták a kő tömörségét. Az üveg sík felülete teret adott a...
Availability: 10 In Stock
A zseniális svéd rendező, Ingmar Bergman művészete az egyetemes kultúra egyik legszebb huszadik századi fejezete. A magyar nyelven először megjelenő kétkötetes Munkanapló a Mester gondolatvilágába enged betekintést: hogyan formálódtak ezek a remekművek, míg az ötlettől eljutottak a megvalósításig. A második kötet nemcsak a kései alkotások születését követi nyomon, hanem képet ad arról is, hogy az öregség, a közelgő halál, a fizikai legyengülés hogyan befolyásolja a kreatív alkotóenergiákat.10;„Mindent megkaptam az élettől, amit ember megkaphat, ez igazából szinte felfoghatatlan. Mégis sokszor kétségbeesem, sokszor szorongok, sokszor gyötörnek a démonok és a hasi bántalmak (mint éppen most is, rendesen görcsöl és kavarog, valószínűleg okkal), csak ...

Na még mit nem?!

Ár 106 lei
Availability: 100 In Stock
Hét különböző egyéniség, mégis együtt egy igazi csapat. Egy ország ismeri a dalaikat, tízezrek járnak a koncertjeikre, éneklik velük a szövegeket és élnek meg velük együtt felejthetetlen pillanatokat. De honnan indultak? Hogy jutottak oda, ahol most tartanak? Miként látják őket azok, akik együtt dolgoznak velük? Mi lehet a titkuk? Egy dolog mindenesetre biztos, egyikük sem szürkének született. A Halott Pénz tagjai ritkán beszélnek magukról, most mégis megtették. Vajon most mindent elmesélnek? Athenaeum Kiadó Kft. Művészet, építészet 296 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789635431120 Szerző: Csapody Kinga Kiadás éve: 2021

Rembrandt - Világhírű festők

Ár 48 lei
Availability: 2 In Stock
A Világhírű festők című művészeti sorozatunkban az európai festőművészet-történet tizenkét kiemelkedő alkotójának életművét mutatjuk be. A reneszánsz, a németalföldi, az impresszionista és a modern festészet világába tekinthetünk be, olyan művészek alkotásai révén mint Botticelli és Leonardo, Rembrandt, Renoir, Monet, Gauguin, Van Gogh, Cézanne, illetve Turner, Klimt, Picasso és Kandinszkij. A bájos kivitelű könyvek tömören, tartalmasan és igényesen foglalják össze az egyes művészek életútját és pályáját, bemutatva úgy a legfőbb műveiket, mint az alig ismert titkos gyöngyszemeket. A művészettörténeti ismertetés számtalan csodálatos festmény, rajz és grafika révén kel életre; ezek a kis könyvek igazi képes albumok, szemet gyönyörködtető kiadványok. Az első két kötet – Kl...
Séták a Szent István park...
  • Nincs-készleten
Availability: Out of stock
Miért tart a kezében két lány textiltekercset az egyik újlipótvárosi ház homlokzatán? Melyik egykori moziban függesztettek a plafonra gömbakváriumokat aranyhalakkal? Tudta-e, hogy nemcsak New Yorkban, de ebben a kerületben is létezik egy vasalóháznak nevezett épület? És miért nem mondható el Újlipótváros egyetlen épületéről sem, hogy Bauhaus stílusú?10;Modernizmus, art deco és Bauhaus – illetve nem Bauhaus: Maczó Balázs, a kiváló várostörténész és „hivatásos sétáló”, a Miénk a Ház! városi sétákat szervező munkacsoport vezetője ezúttal az olvasókat hívja egy laza kimozdulásra, hogy – Bujnovszky Tamás nagyszerű fotográfiái segítségével – megismertessen bennünket a nevezetes városrész legérdekesebb házaival és azok még érdekesebb történeteivel. Sétár...

Teremtő vágyak

Ár 97 lei
Availability: 25 In Stock
A színes képekkel gazdagon illusztrált kötet tizenhét világhírű festőművész életének egy-egy különös, izgalmas történetén keresztül mutatja be művész és múzsája szenvedélyes viszonyát. Azt a sokszor szövevényes, rejtélyes, gyakran titkos viszonyt, amelyből majd a remekmű megszületik. Picasso, Modigliani, Frida Kahlo, Schiele, Manet, Munch, Gauguin, Dalí, Toulouse-Lautrec, Goya, Magritte, Kokoschka és még számos világhírű festőművész életének olyan rejtelmeivel találkozunk, amit eddig csak a nagyon beavatottak ismerhettek. Valamennyien egyfajta lelki vagy testi függésben éltek – kedveshez, feleséghez, szeretőhöz, apához, anyához kötötte őket lázas, vagy éppen frusztráló, lelki zavart teremtő szenvedély.10;„A könyvben leírt valamennyi történetnek ké...

Tilos a Ki

Ár 78 lei
Availability: 5 In Stock
Kalmár János írja: „Minden megváltozott az életemben. Át kell értékeljek mindent. Próbálom megérteni azt, ami körülöttem és bennem történik. Ehhez meg kellett állnom, hogy a lelkem utolérjen. Ahogy a teherhordó serpák tanítják.10;Mintha mindenki lelépett volna a városból az utolsó pillanatban, és elfelejtette volna eloltani a villanyt. Mintha mindenki feladta volna, és az életét mentve váratlanul elutazott volna, hátrahagyva mindent, amit valaha teremtett.10;Rájöttünk, hogy visszavonhatatlanul elcsesztük ezt az életet, ezt a bolygót? Tényleg nem lehet rajta változtatni? Visszavonhatatlan?10;Emlékeim visznek befejezett és csonka kapcsolataim, elmúlt és eltört szerelmeim, utazásaim, lakásaim helyszíneire...
Van Gogh - Világhírű festők
  • Nincs-készleten

Van Gogh - Világhírű festők

Ár 48 lei
Availability: Out of stock
A Világhírű festők című művészeti sorozatunkban az európai festőművészet-történet tizenkét kiemelkedő alkotójának életművét mutatjuk be. A reneszánsz, a németalföldi, az impresszionista és a modern festészet világába tekinthetünk be, olyan művészek alkotásai révén mint Botticelli és Leonardo, Rembrandt, Renoir, Monet, Gauguin, Van Gogh, Cézanne, illetve Turner, Klimt, Picasso és Kandinszkij. A bájos kivitelű könyvek tömören, tartalmasan és igényesen foglalják össze az egyes művészek életútját és pályáját, bemutatva úgy a legfőbb műveiket, mint az alig ismert titkos gyöngyszemeket. A művészettörténeti ismertetés számtalan csodálatos festmény, rajz és grafika révén kel életre; ezek a kis könyvek igazi képes albumok, szemet gyönyörködtető kiadványok....
Availability: 20 In Stock
Ebben az albumban a Kárpát-medence 150 jelentősebb várát, várkastélyát és erődtemplomát mutatjuk be. Többségük tanúja volt a történelmi Magyarország zivataros időszakainak, de vannak köztük olyanok is, amelyek soha nem láttak harcokat – így vagy úgy mindnek egyedi sors jutott. Közös bennük, hogy szükség esetén védhetővé váltak az ellenség támadásaitól, a rablótámadásoktól, vagy a megsarcolt jobbágyok dühétől.10;A Kárpát-medencei várépítészet évezredes múltra tekint vissza. A történelmi Magyarország vármegyéit az állam megszervezésekor általában egy-egy fontosabb, tekintélyesebb vár körül alakították ki. A földvárakat és palánkvárakat a XI–XII. században kővárak váltották fel, ekkoriban emelték az esztergomi várat és a budai királyi várat. A tatárj...

A forma művészete

Ár 134 lei
Availability: 10 In Stock
;amp;#34;Ezt a könyvet bárkinek érdemes elolvasni, akit érdekel a XX. század formatervezése. Részleteiben mutatja be az erre az évszázadra jellemző formatervezési mozgalmakat. Az eligazodásban négy időrendi táblázat is segítséget nyújt. A gazdag, egyedülálló képanyag feltárja az egyes stílusok kialakulásának sajátosságait, és azok napjaink formatervezésére gyakorolt hatását.;amp;#34; Scolar Kiadó Kft. Művészettörténet 256 oldal Kötés: keménytáblás, cérnafűzött ISBN: 9789639534711 Szerző: Lakshmi Bhaskaran Kiadás éve: 1900

A siker titka a sztár

Ár 55 lei
Availability: 3 In Stock
Itt nem ugyanazokról a sztárokról van szó, akikkel nap mint nap találkozunk a neten, a tévében, a lassan minden médiára rátehénkedő pletykarovatokban. Nem ugyanazokról a sztárokról, bár sokszor ugyanazokról az emberekről. A Hollywood-galaxis történetében egyetlen valódi állócsillagot sem találtam, aki kizárólag a nevéből élt volna, mint a celeb, aki ;amp;#34;arról ismerszik meg, hogy ismerik őt;amp;#34;. Itt a filmművészet óriásairól lesz szó, akiket nem a sajtó és a tömeghisztéria, hanem saját művészi és emberi teljesítményük emelt a csillagok közé. Tiszteljétek az igazi sztárokat! Azért lettek ők az igazi sztárok, mert van miért tisztelni őket! A szárnyas közhely így szól: a legnagyobb sztár is csak ember. No igen, de miféle? Alighanem mégiscsak másféle... A k...

British Museum, London

Ár 48 lei
Availability: 3 In Stock
A British Museum története egy szüntelenül változó intézmény története. Épületei bővülnek, gyűjteményei  gyarapodnak. A világ első nyilvános múzeumát Sir Hans Sloane 71 ezer tárgyból álló hagyatéka alapozta meg, és 1759-ben nyitották meg. Gyűjteményei, amelyek több mint 13 millió tárgyból állnak a kezdetektől a jelenkorig mutatják be az emberi kultúra történetét. A díjtalanul látogatható múzeum évente ötmillió érdeklődőt vonz a világ minden részéről.   Grafo Könyvkiadó és Terjesztő Kft. Művészettörténet 162 oldal Kötés: puhatáblás, cérnafűzött ISBN: 9789639485662 Szerző: Luca Mozzati
Availability: 10 In Stock
A fotózás hozzátartozik az életemhez. Gyerekkoromtól kezdve fényképező van a kezemben. Amikor fényképezek, megszűnik az a világ, ami a hétköznapokat jelenti, a kiszolgáltatottság a pénztől, a politikai hatalomtól, a génektől, a társadalomtól, a munkától, betegségtől, éhségtől stb... Fényképezni nem más, mint fittyet hányni ezekre a dolgokra. Ez az élet egyetlen értelmes opciója számomra. A könyvben szereplő képeim nem beállított fotók. Az élete szülte őket, én pedig csak ellestem és megörökítettem. Design Kiadó Művészet, építészet 104 oldal Kötés: puhakötés ragasztva ISBN: 9789638961297 Szerző: Csősz Géza Kiadás éve: 2020
Availability: 5 In Stock
Az írás folyamata valójában nem egyéb, mint átírás. De vajon mit és hogyan kell megváltoztatni? Minden forgatókönyvben vannak problémák. Így volt ez a Die Hard - Az élet mindig drága vagy a Rés a pajzson esetében is - és ezeket nem is javították ki. Miattuk maradt kis híján dobozban A szakasz - de Oliver Stone átírta az első tíz oldalt, és a film klasszikus lett. Minden forgatókönyvíró szembesül a problémákkal - csakhogy a jó író a kreatív megoldások ugródeszkájának tekinti őket. A könyvben a népszerű szerző, Syd Field, akinek évente ezernél is több forgatókönyv megy át a kezén, lépésről lépésre bemutatja, hogyan lehet észrevenni és kijavítani a forgatókönyvek jellemző hibáit. Olyan szakmai titkokat árul el, amelyek naggyá tették a remekműveket, és amelyekkel a reménybe...
Availability: 5 In Stock
A könyv fókuszában az 1960-as évek kevésbé ismert, első fele áll, középpontjában a röntgenorvos és zeneszerző dr. Végh László alakjával, aki fontos szerepet töltött be a budapesti underground kultúrában. Dr. Végh már 1958-tól konkrét és elektronikus zenei kísérleteket folytatott, amelyeket főként a nemhivatalos kultúra magántereiben osztott meg a későbbi neoavantgárdhoz sorolt fiatal művészekkel. Zenei bemutatóin először voltak hallhatók a kortárs avantgárd zene aktualitásai, John Cage, Karlheinz Stockhausen, Ligeti György, Luigi Nono, Pierre Boulez és mások művei. Szerepkörének pozitív értelmezése mellett a könyv dr. Végh Lászlónak a titkosszolgálatokkal való együttműködését sem kerüli meg.10;A kötet fő célja ugyanakkor, hogy új művészettörténeti...
Availability: 5 In Stock
Magyarország öt, történelmi szerepe szempontjából kiemelkedő városa, melyek királyi-királynői székhelyek voltak: Esztergom, Székesfehérvár, Veszprém, Visegrád, Óbuda-Buda. A millenium alkalmából összeállított album az öt város legjellezetesebb épületeinek, műkincseinek, panorámáinak gyűjteménye; a kísérőszövegek az ország történelmébe engednek bepillantást. A könyv kiváló ajándék angolul értő vendégeink számára. Gabo Kiadó Művészettörténet 88 oldal Kötés: keménytáblás, cérnafűzött ISBN: 9789639237193 Szerző: Soltész István

Kenyér és bor

Ár 97 lei
Availability: 5 In Stock
A búza, a liszt és a kenyér szentháromsága végigvonul Európa történelmén, de rögtön hozzátehetjük, hogy nemcsak Európa históriáján, hanem az egész emberiségén is. A kenyér az emberiség egyik legszakrálisabb kifejezése - a bor mellett. Számos helyen szerepelnek a Szentírásban, bizonyítva, hogy kenyérhez és borhoz valóságos értelemben és kimunkált absztrakciókban ragaszkodik az európai kultúra. A kenyér és bor az emberi élet szent táplálékai, melyeket előkészíteni csak jól, szeretettel szabad. Amikor ma az áruházak pocairól leemeljük a kenyeret, vajon azt kapjuk, amit szeretnénk? A Napsütötte ízek sorozat megismertet bennünket azzal a móddal, ahogyan eleink sütöttek, főztek, ettek és ittak, olyan alapanyagok felhasználásával, melyek ma is rendelkezésünkre állnak. Timp Ki...

Kuba

Ár 97 lei
Availability: 1 In Stock
Az Óvilág számára a kubai történelem XVI. század elején felvirradt hajnala az Újvilág krónikájának kezdetét is jelenti. Kolumbusz Kristóf volt az első európai, aki gyönyörködhetett Kuba szépségében, ám ezen a csodálatos szigeten már 3500 évvel az ő megérkezése előtt is éltek emberek. A legelső lakók az indiánok voltak, akiket a sziget békés és termékeny tájai vonzottak ide. A történelem mélyen beleszántott ebbe a Karibi Édenbe, s nem meglepő, hogy a Kuba név hallatán a sziget legújabb kori forradalmi története jut eszünkbe. De a forradalmi képzetek és díszletek mögött létezik egy másik Kuba is: a pazar építészet, képzőművészet, zene, tánc és költészet, valamint az életvidám kubaiak földje. Gabo Kiadó Művészettörténet 136 oldal Kötés: keménytáblás, cérnafűzött...
Availability: 10 In Stock
Franciaország, különösen Párizs jelentősége és szerepe a 20. századi modern képzőművészet történetében közismert - óriási irodalom áll az érdeklődők rendelkezésére, amely lehetővé teszi a korszak, a művészeti élet és a különböző stílusirányzatok megközelítését. Ennek a szellemi pezsgésnek aktív részesei, szereplői voltak a Magyarországról kivándorolt képzőművészek. A szerző hosszú évek kutatómunkájával állította össze a magyar származású festők és szobrászok életrajzát - a kötet különlegessége, hogy a nemzetközi hírű Bálint Endre, Czóbel Béla, Farkas István, Nicolas Schöffer, Tihanyi Lajos vagy Victor Vasarely mellett azokat az itthon kevéssé ismert művészeket is bemutatja, akik a francia művészeti életben jelentős szerepet játszottak vagy játszanak. A bevezető és az él...

Magyar-kipcsakok

Ár 74 lei
Availability: 5 In Stock
Benkő Mihály legújabb képeskönyve Oroszország és a Kazak Köztársaság határvidékére, az Irtis-vidéki nyugat-szibériai síkságokra visz el minket. Több tudósunk feltételezte, hogy egykor ott volt a magyar őshaza. Napjainkban ott élnek a kara-kipcsakok törzsei, köztük a magyar kipcsakok. A képen láthatjuk a magyaros antropológiai vonásokkal bíró embereket, az idegenek által eddig sohasem látogatott Kara Tali-i magyar kipcsak temetőben a ;amp;#34;Magyar-kipcsak törzs;amp;#34; feliratú sírokat, a régi fasírokat, vályogkriptákat. Láthatjuk a kazak fővárost, Asztanát, amelynek környékén valaha szintén éltek magyar-kipcsakok és az almati magyar kipcsak kolóniát. Szép képeket nézhetünk Almásy György Ázsia-kutató 1900-as útjának helyszínéről: a Hétfolyóközről és a Tiensánr...
Availability: 5 In Stock
Levendel László személyes környezetében - a Korányi Intézet orvosi szobájában és otthon - az 1960-as évektől gyűltek a képek és a szobrok, így élete végén mintegy százötven műtárgy vette körül. Az együttes azonban nem szokásos gyűjtői attitűdből született: nem becses művek gyűjtésének a vágyából jött létre, hanem az alkotók és orvosuk közötti szellemi és érzelmi kötelékek szövevénye formálta. Balatonfüred Városért Közalapítvány Művészet, építészet 120 oldal Kötés: puhatáblás ISBN: 9789639990623 Kiadás éve: 1900

Nótáskönyv

Ár 69 lei
Availability: 5 In Stock
E könyvben az olvasó bő válogatást talál abból a daltömegből, mely a jó fél évszázad előtti magyar társadalomnak még közös dalkészlete volt. Műfajilag osztályozatlan, minőségileg rangsorolatlan szájhagyományos dalok vannak itt együtt – könyvünk ezért kapta az egyszavas Nótáskönyv címet. A többnyire időtöltéshez, mulatáshoz, „nótázáshoz” használt dalokat szoktuk a mindennapi beszédben „dal” helyett „nótá”-nak mondani. A 19. század elején nótának – idegen táncoktól való megkülönböztetésül: magyar nótának – a hangszeres verbunkos darabot nevezték. A század közepétől a népies dal lett e megnevezés örököse.  330 kotta és szöveg található a gyűjteményben. Harmadik, változatlan utánnyomás. Nap kiadó Művészettörténet 360 oldal Kötés: puha ISBN: 9789639658172 Szerző: Sárosi Bálint Kiadás éve: 2015

Süss fel nap 3

Ár 50 lei
Availability: 25 In Stock
Szeretettel ajánlom gyűjteményemet énektanároknak, valamint művészeti iskolák hangszeres tanárainak. E kötettel az volt a célom, hogy segítséget adjak az ének-zene órák színesítéséhez, a hangszert tanulóknak pedig a fellépések gyakorlásához. A szereplés az ének-zene órákon lendületet ad a hangszeres gyakorláshoz. A népdalok nemcsak a tankönyvben szereplő hangnemekben, hanem 2♯ 2♭-s előjegyzésekre transzponálva is előfordulnak, hogy a növendékeknek hangszeres feladatot is jelentsenek. A gyűjteménynek bármely, violinkulcsban játszó hangszeres zenész hasznát veheti. A kötetben előforduló kétszólamú művek és zongorakíséretes darabok alkalmasak arra is, hogy az iskolai ünnepélyeket színesítsük velük. Rózsavölgyi és Társa Kiadó Művészet, építészet 72 oldal Kötés: irkafűzött ...
Availability: 5 In Stock
10;Svédország, amely csak nemrégiben csatlakozott az Európai Unióhoz, átalakulóban lévő ország. Albin Hansson a harmincas években kezdte meg a mindenkinek jólétet biztosító társadalom alapjainak lerakását - ám azóta sok minden megváltozott. Az eredeti és valószínűleg utánozhatatlan „svéd modell;amp;#34; megpróbált alkalmazkodni az új körülményekhez, de végül kénytelen volt feladni a harcot. A gazdasággal együtt a társadalom is átalakult. Ha a svéd ipar talpon akar maradni, kiterjedt piacra van szüksége, és ezt csakis Európában találhatja meg. A svédek még mindig vallják a jóléti társadalom alapelveit, de egyre jobban vonzódnak a globális fogyasztási szokásokhoz, magatartásokhoz, mítoszokhoz és divatokhoz. Akárcsak a többi skandináv államban, i...

Szigetvidék

Ár 67 lei
Availability: 2 In Stock
A virágdíszes festett templomok a magyar és az európai kultúra páratlan értékű emlékei. Az iparművészet, a népművészet és a nagy művészeti áramlatok sajátos egymásra találásának e különösen szép alkotásai között rangos helyet foglalnak el a Dél-Dunántúl lassan ismertté váló templomai. E könyv ;amp;#34;A Dél-Dunántúl festett templomai;amp;#34; sorozat kilencedik kötete. E kismonográfia tizennégy templomot tartalmaz, benne színes képek, műelemzés és levéltári dokumentumok tájékoztatnak az épületek, hímes berendezésük, a festő asztalosok és a templomépítő közösségek történetéről. A számos izgalmas fölfedezést tartalmazó mű tudományos igénnyel, ugyanakkor bensőséges gördülékeny stílusban íródott. Pro Pannonia Kiadói Alapítvány Művészett...