Alkategóriák

Availability: 10 In Stock
Ez a könyv teljesen eltér minden más könyvtől, amit valaha olvastál, mert a szerzője nem én (Don Boyer) vagyok, hanem maga az Egyetemes Intelligencia. Én csupán kiadom és menedzselem. Első pillanatban ez furcsán hangozhat, ha még nem ismered a kvantumfizika, az energia és a vonzás törvényének világát. Azonban azok, akik fejlődtek életútjuk során, megvilágosodtak és tudatára ébredtek Valódi Énjüknek, könnyen megértik, honnan és miként kaptuk az információkat ehhez a könyvhöz. Mára már több ezer könyv foglalkozik a pénzzel. Témáik skálája a pénzügyi elemzés szempontjától kezdve egészen a pénz spirituális aspektusáig terjed. Számos könyv nagyszerű szerzőktől származik és remek ismeretanyagot nyújt a pénzről. Ebben a könyvben pedig arra törekedtünk, hogy maga a pénz energi...
Neville Goddard: Hitedben a...
  • Nincs-készleten

Neville Goddard: Hitedben a sorsod

Ár 70 lei
Availability: Out of stock
Neville Goddard (1905 – 1972) barbadosi származású, amerikai metafizikai tanító. Azon nagy és karizmatikus misztikusok egyike, akik az „Új Gondolat” filozófiáját hirdették, és akik felismerték a törvényt, mely szerint „a képzelet teremti a valóságot”. Neville műveinek a varázsa abban rejlik, hogy már a puszta olvasásuk is óhatatlanul eljuttat bennünket a belső béke nyugalmas lelki és tudatállapotába, ami kulcsfontosságú eleme annak, hogy megjelenítsük életünk színdarabjában azokat a dolgokat, személyeket, eseményeket és körülményeket, amelyekre olyannyira vágyunk. Ezen kötettel, ami a Hitedben a sorsod címet viseli, a szerző nem pusztán mélyebb betekintést enged a Biblia szimbólumainak jelentésébe, de miközben így tesz, tudományos részletességgel ismerteti meg velünk ...
Availability: 10 In Stock
Mitől leszel jó vezető? - David M. Rubenstein A világ legfontosabb cégvezetőinek, tulajdonosainak és úttörő gondolkodóinak bölcsessége   New York Times Bestseller #1 Wall Street Journal Bestseller   Nincs két egyforma vezető. Bill Gates, Jeff Bezos, Ruth Bader Ginsburg, Warren Buffett, Oprah Winfrey elveit és hozzáállását ismerjük meg ebből az alapkönyvből. Az elmúlt öt évben David M. Rubenstein a világ legjobb teljesítményt nyújtó vezetőit kérdezte arról, kik ők, és hogyan váltak sikeressé. A Mitől leszel jó vezető nélkülözhetetlen vezetői kézikönyv: a pénzügyi világ (Warren Buffett, Jamie Dimon, Christine Lagarde, Ken Griffin), az informatika (Jeff Bezos, Bill Gates, Eric Schmidt, Tim Cook), a szórakoztatóipa...
Availability: 10 In Stock
​Golyóálló - Evy Poumpouras Önvédelmi stratégiák egy amerikai titkos ügynöktől   -o- Védd magad! Értsd az embereket! Urald a helyzetet! Élj félelem nélkül!   Evy Poumpourasnak sikerült fényes sikereket felmutatnia egy férfiak által uralt területen: amerikai elnökök testőreként dolgozott. A világ legrégebbi elit alakulatánál szerzett tapasztalatai ismeretében az olvasó felkészültebben reagálhat stresszhelyzetekben, gyorsabban kiismerheti a többi ember viselkedését, azt is kontrollálni tudja, hogy milyennek látszik mások szemében, és mindezek eredményeképpen félelem nélkül élhet.   Legyőzve mindennapi félelmeinket mindnyájan erősebbé, magabiztosabbá és kiegyensúlyozottabbá válhatunk. Hogyan essünk túl a nehéz beszélgetéseken? Kiben bízzunk...
Availability: 3 In Stock
Jó, hogy vannak ünnepeink. Megszakítják a hétköznapok egyhangúságát, ilyenkor megpihenünk kicsit, többet vagyunk szeretteinkkel, és lelkileg is átadjuk magunkat az ünnepi hangulatnak. Látjuk mások örömét, és hagyjuk, hogy nekünk is örömet szerezzenek. Ünnepekre szükség van. Az ételkészítés maga is ünnep, különleges kapcsolati élmény, egyfajta párbeszéd, az örömszerzés egy kifinomult módja. Aki készíti, annak az odaadás és kreativitás, aki elfogyasztja, annak pedig a feltétlen elfogadás élményét nyújtja. Személyre és alkalomra szabottan ételt készíteni: igazi kihívás. A feladat a tervezéssel, bevásárlással kezdődik, majd folytatódik a konyhában, egészen a tálalásig. Gondolatban pedig végig ott szerepel a másik fél: Mivel tudnék neki igazi örömet szerezni?A nyerskonyha sz...
Availability: 2 In Stock
10;Lénárt Gitta: Élő ételek ünnepnapokra 10;10; 10;10;Lénárt Gitta: Élő növényi sajtok, tejek – Nyers finomságok, nemcsak laktózérzékenyeknek! 10;10; 10;Az ünnepek megszakítják a hétköznapok egyhangúságát, ilyenkor megpihenünk kicsit, többet vagyunk szeretteinkkel, és lelkileg is átadjuk magunkat az ünnepi hangulatnak. Látjuk mások örömét, és hagyjuk, hogy nekünk is örömet szerezzenek. Ünnepekre szükség van.10;Az ételkészítés maga is ünnep, különleges kapcsolati élmény, egyfajta párbeszéd, az örömszerzés egy kifinomult módja. Aki készíti, annak az odaadás és kre...
Availability: 4 In Stock
10;TY M. Bollinger: Az igazság a rákról10;10;Amit a rák történetéről, kezeléséről és megelőzéséről tudni kell10; 10;10;TY M. Bollinger: Az igazság a rákról10;10;Kutatás a gyógymódok után10; 10;AJÁNDÉK DVD-vel10; 10;„Az igazság a rákról egy valóságos térkép, melynek segítségével megtaláljuk a rák megelőzéséhez, gyógyításához és legyőzéséhez vezető utat. Úttörő alkotásában Ty Bollinger felvázolja az immunrendszer erősítésének alternatív lehetőségeit, és azt is elárulja, hogyan táplálkozzunk, ha me...
9 kulcs az egészséghez
  • Nincs-készleten

9 kulcs az egészséghez

Ár 18 lei
Availability: Out of stock
;amp;#34;Sokszor halljuk, és már mind többen elfogadjuk, hogy a leg-több betegség kialakulásában, de a gyógyulásban is fontos szerepet játszik a táplálkozás. A megfelelően alkalmazott diéta sokat segíthet az állapot fenntartásában, javításában, ám talán ennél is fontosabb a megelőzés.Arra törekedtünk, hogy a diéta ne legyen mumus, kényszer szülte rossz, hanem élvezet. Olyan betegségeket vettünk sorra, amelyek talán a legtöbb embert sújtják ma Magyarországon. Nekik készültek a receptek könnyen hozzáférhető alapanyagokkal, olyan ételekkel, amelyek többsége egyszerűen elkészíthető. E receptek segítséget kívánnak nyújtani a következő betegségek esetén: candida, Chron-betegség, cukorbetegség, epe- és gyomorbántalmak, köszvény, májbetegség, vashiány, idült vastagbélhurut,...
Availability: 100 In Stock
Az önszeretet sokkal több, mint elmerülni egy kád illatos vízben, miközben csokit eszegetünk.A szeretet néha bonyolult, kemény munka, és nem is mutatja meg magát mindennap.Az elfogadást, az önazonosságot, a szeretetet és a boldogságot azonban meg lehet tanulni és lehet fejleszteni.10;Hidasi Judit, a nagy sikerű Gondolatmappa című könyv szerzőjének vadonatúj, gondolatébresztő könyve egy 99 napos program, amely közelebb viszi az olvasót a teljesebb élethez.10;Egy különleges kötet, melynek segítségével mindennap tanulhatunk valamit önmagunkról, a gondolatainkról, az érzéseinkről.10;99 gondolat, 99 írás rólunk és a szeretetről.10;Indulj el egy új úton ennek a könyvnek a segítségével,...

A belső utak könyve

Ár 62 lei
Availability: 100 In Stock
Popper Péter indiai útja során tanulmányozta az ősi gyógymódokat, a jógát, a sok évezredes életbölcseletet. Azt tapasztalta, hogy a hinduizmusban nem ködös misztikus sejtésekről, erőlködve megvalósított ;amp;#34;gyakorlatokról;amp;#34;, hanem élő szellemi áramlatról van szó, amelynek nincs merev szabályrendszere. Álláspontja szerint a modern európai kultúrába nem lehet mechanikusan átemelni a Távol-Kelet ősrégi tanításait és gyakorlati útmutatásait, amelyek teljesen más történelmi és társadalmi viszonyok között keletkeztek. Mindenkinek saját magának kell megtalálnia a számára megfelelő szellemi utat, kialakítani az önnevelés és -fejlesztés egyénre szabott módszereit. Ehhez kíván segítséget nyújtani ez a könyv. Kulcslyuk Kiadó Kft. Önfejlesztő könyvek 212 oldal...
A gyógyító jód - Nem csak...
  • Nincs-készleten
Availability: Out of stock
Nem csak pajzsmirigybetegeknek! Sorsfordító megoldás méh-, mell-, petefészek- és prosztataproblémákra.Napjainkra az általános jódhiány világméretű járvánnyá vált, ami két okra vezethető vissza. Az évszázadok óta természetes gyógymódként használt jódot a 20. század közepén egy téves kutatás miatt szó szerint kiírják az orvostudományból és száműzik az alapélelmiszerekből. Ezzel párhuzamosan modern világunk egyre több káros anyaggal terheli a szervezetünket. A szennyezőanyagok pedig súlyos hiányállapotok kiváltására képesek, amik betegségekhez vezetnek. Lynne Farrow-t személyes tapasztalatai tették a jódforradalom szószólójává és az interneten is egyre növekvő jódközösség elismert tagjává. A mai napig rendületlenül küzd azért, hogy a jód végre visszakapja megérdemelt helyé...

A multik kapujában

Ár 65 lei
Availability: 25 In Stock
Mi leszek, ha nagy vagyok?10;10;Németh Márton ezt a kérdést tette fel magának huszonhét évesen, amikor már bőven túl volt10;10;a pályakezdésen, elindult a karriere, és minden úgy alakult, ahogy a nagy könyvben meg van10;10;írva. Mégsem volt elégedett, valami hiányzott. Egyik napról a másikra döbbent rá, hogy10;10;mennyire nem azon az úton halad, amin szeretne: olyan alkalmazott, aki kevésért dolgozik10;10;sokat, mások jólétét gyarapítja, nem a saját érdekeit tartja szem előtt.10;10;Vajon egyedül ő a...

A paleo gyermek

Ár 69 lei
Availability: 10 In Stock
Ugyan miért tudnák jobban az esőerdőben, mi a jó a saját gyerekeinknek? Korunk első nemzedéke, amely felismerte a természeti és a modern ember világának ellentmondásait, még nem igazi paleolit generáció, hiszen épp csak nekikezdett korábbi étkezési és civilizációs szokásai megváltoztatásának. Gyermekeink azonban – ha teszünk érte – már beleszülethetnek ebbe az új létformába.10;Ehhez kínál segítséget Kocsis Richárd könyve, amelynek legfőbb üzenete: éljünk bár csendes barlangban vagy forgalmas metropoliszban, mindig biológiai lények maradunk, remekbe szabott szerkezetek, amelyek azonban képtelenek lépést tartani a környezet drámaian felgyorsult változásaival. A feladat adott: a természet, az evolúció által egyszer már „feltalált”, tökéletesített, ám...

A Zacher 1.0

Ár 78 lei
Availability: 100 In Stock
Az ország kedvenc toxikológusa. Hetente három-négy előadást tart, négy vidéki egyetemen tanít, napi negyven-negyvenöt beteget lát el az osztályán. Heti egy-két éjszaka ügyel, beosztottjai állítják, hogy ha ő vezeti az éjszakai ügyeletet, akkor mindig húzósabb a műszak, mert maximalista. Ha van szabadideje, akkor sincs, mert ilyenkor olvas utána a szakmájába vágó kérdéseknek.Saját bevallása szerint munkaalkoholista. Napi egy tábla mogyorós csokoládéval üzemel, s a pipáját sem tenné le semmi pénzért. Merthogy valamitől neki is függenie kell. Vallja, hogy tízmillió függő országa vagyunk - mert szenvedély nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Ám meg kell tudni húzni a szenvedélyszerű viselkedés és a szenvedélybetegség közötti határvonalat.Szól ez a könyv tehát minden függőne...
A Zacher 2.0
  • Nincs-készleten

A Zacher 2.0

Ár 78 lei
Availability: Out of stock
A nemzet toxikológusa sztorizik, tanít - még mindig van mondanivalója - és nem utolsósorban szórakoztat.,,Köszönöm, jól vagyok!;amp;#34;Sokan megkérdezték tőlem az utóbbi időben, hogy érzem magam, hogy vagyok, és mindenkinek ugyanezt válaszoltam.Az első Zacher-könyv megjelenése óta eltelt nyolc évben sok minden megváltozott úgy a sokak által kedvelt sürgősségis és toxikológus háza táján, mint a világban. A kábítószer-piaci robbanás, a számtalan új drog megjelenése komoly kihívás elé állítja a szakembereket, és az alkohollal összefüggő esetek száma sem akar csökkenni. ,,A Zacher;amp;#34; olyan új, azóta fel- és elismert szenvedélyekről is mesél, mint az okostelefon-függés és a Snapchat-diszmorfia, de vet egy pillantást a múltba is. Kendőzetlenül elénk tárja: ha t...

Ajtónyitogatók

Ár 82 lei
Availability: 50 In Stock
A segítő angyalok mindig ott vannak körülöttünk, csak nem láthatjuk őket. Biztosan érezhetjük jelenlétüket életünk során, amikor zuhanás, vagy esés közben puha kezüket a megfelelő helyre teszik, és mi pont annyira és pont ott sérülünk meg, amennyire szükségünk van rá ahhoz, hogy felálljunk, leporoljuk magunkat, és továbblépjünk a sikerek felé. Az életünk során megélt kapcsolatainkból szerzett tapasztalatokból megállapításokat vonunk le. Azokból, amelyek jelentős hatással voltak ránk később, törvényszerűségeket fogalmazunk meg, amelyek megmerevednek, és időnként gátlásokat oldanak, vagy építenek bennünk.10;Az Ajtónyitogatók is egy ilyen megélt tapasztalás, részben valós történet, ami mások számára elgondolkodtató lehet a történet szépségével, humor...
Availability: 10 In Stock
A szerző a A What Doctors don;amp;#39;t Tell You (a magyarul is megjelenő, Amiről az orvos nem mindig beszél című alternatív havi egészségmagazin) alapító szerkesztője.A szívbetegség vezető halálok a nyugati társadalmakban, mégis nagyon keveset tudunk róla. Dollármilliókat költenek a lehetséges okok kutatására és olyan gyógyszerek fejlesztésére, melyek sok esetben téves kutatási eredményeken vagy rég megcáfolt orvosi hipotéziseken alapulnak.A kötet segít eligazodni az információk dzsungelében, hogy a szívbetegséggel küszködők, illetve az azt megelőzni kívánók sok hasznos, olykor életmentő tanáccsal felvértezve szállhassanak szembe ezzel a súlyos betegséggel.A MEGELŐZÉS MÍTOSZAA zsírok és a koleszterin mítoszaA veszélyes vérnyomásszintek mítoszaAz aszpirin véd a sztr...

Ászanák, mudrák és bandhák

Ár 50 lei
Availability: 10 In Stock
Az ászanák, mudrák és bandhák – A kundalini eksztatikus ébresztő gyakorlatai irányt mutatnak a jógapózok és a belső testmozdulatok a mindennapi alkalmazásához, amely összefoglalja a gerinclégző pránájámát és a mélymeditációt.10;A könyv világosan bemutatja a kundalini felébresztését, magába foglalva a kísérő tünetek tárgyalását, valamint a saját tempó kialakítását és a belső energiák szabályozásának speciális módszerét, hogy ezáltal elviselhessük a belső csendet , az eksztázis révületét és a kiáradó isteni szeretetet  –, azaz magát a megvilágosodást.10;Yogani a világ leghatékonyabb spirituális gyakorlatairól szóló könyvek szerzője:10;„Haladó jógagyakorlatokat és könnyű leckéket mutat az eksztatikus élet...

Autoimmun szakácskönyv

Ár 97 lei
Availability: 10 In Stock
Az autoimmun betegségek nem egyik napról a másikra alakulnak ki. A tünetek megjelenése előtt a rejtett gyulladások és az önpusztító mechanizmusok akár hosszú éveken át rombolhatják a szervezetet. Ezt a folyamatot jelöli az úgynevezett autoimmun spektrum kifejezés: a skála egyik végén a még észlelhetetlen változások, a másik végén pedig az életminőséget már súlyosan károsító, akár teljes működésképtelenséghez vezető állapotok találhatóak. Minden autoimmun betegséggel küzdő ezen a skálán helyezkedik el valahol.10;Előfordulhat, hogy komolyabb tünetek soha nem jelentkeznek, csak a lappangó, krónikus kellemetlenségek, mint az elhízás, a lelassult gondolkodás, a hangulati ingadozások, a szüntelen fejfájás, az allergiák, a depresszió, az alvásproblémák, ...
Az a nap, amikor az...
  • Nincs-készleten
Availability: Out of stock
A második életed akkor kezdődik, amikor megérted, hogy csak egy van c. boldogságbestseller szerzőjének legújabb regénye!10;Ember embernek farkasa... vagy éppen oroszlánja... és az oroszlánok nem finomkodnak. Biztosakaz erejükben, és anélkül, hogy tudatában lennének egoizmusuknak és mindent erőből megoldótermészetüknek, uralkodnak mások felett. Nap mint nap találkozunk ezekkel az oroszlánokkal:dühödt autóvezető, finoman lenéző házastárs, hatalomittas főnök, aki mindent jobban tud... Eztnevezi Romane ;amp;#34;erősebb kutya szindrómának;amp;#34;.A harmincas, munkájának elkötelezett Romane azért hozta létre a cégét, hogy csoportterápiáinalapjaiban segítsen megváltoztatni a nehezen elviselhető nagyvadak hozzáállását és mentalitását. Azúj csopor...
Availability: 10 In Stock
Neale Donald Walsch új könyvében vette górcső alá az élet különböző területeit, amelyek A kapcsolatokról, A holisztikus életről és A gazdagságról címmel láttak napvilágot. Az Élet Kiskönyvében olvasó megtalálhatja azokat az alapelveket, amelyek hozzásegítik a harmonikus személyes kapcsolatokhoz, lelkesítő megközelítést olvashat a pénz és jóllét valódi értelméről, valamint arról, hogy ezek miképpen járulnak hozzá a boldogságunkhoz, és megismerkedhet az egységben való létezés alapjaival, az örömteli, harmóniában való élet mikéntjével. A könyv alapjául a Beszélgetések Istennel tanításai szolgálnak.10;Walsch szívet melengető és ösztönző szavai segítséget és reményt nyújtanak korunk kihívásai közepette. Unio Mystica Kft. Önfejlesztő könyvek 248 oldal...
Az ima lényege
  • Nincs-készleten

Az ima lényege

Ár 43 lei
Availability: Out of stock
Mióta átléptünk a harmadik évezredbe, mi, európaiak egyre csak azt kérdezzük magunktól: Kik is vagyunk mi? Kik voltunk? És kik leszünk? Erre a kérdésre Rudolf Steiner10;Az ima lényege című előadásában zavarba ejtő választ ad. Angelus Silesius tanításával adja meg a végső választ: „Magam leszek az örökkévalóság, mikor az időt elhagyom, És magamat Istennel és Istent magammal egybefoglalom.” Hermit Könyvkiadó Önfejlesztő könyvek 60 oldal Kötés: keménytáblás ragasztott ISBN: 9786156432087 Szerző: Rudolf Steiner Kiadás éve: 2022
Availability: 3 In Stock
;amp;#34;A 21. század embere komoly számítástechnikai tudásanyaggal bír, az emberi szervezet működéséről szerzett ismeretei azonban legtöbbször szegényesek. Orvosi tevékenységem során az utóbbi években az okozta a legnagyobb problémát a konzultációk alkalmával, hogy a betegeim az interneten talált, gyakran tudományos alapokat nélkülöző ismeretekből indultak ki, azokra építettek.Csakhogy a világhálón összeszedett információmorzsák összegyúrása általában nem vezet sikerhez, gyógyuláshoz, inkább szorongást és bizonytalanságot vált ki, nemegyszer félrevezeti a pácienseket, sőt esetenként veszélyes is, mert az ott olvasható adatok igazságtartalma sokszor csekély.;amp;#34;Dr. Tamássy KláraAz elismert belgyógyász-gasztroenterológus könyvének középpontjában a manapság e...

Bőrápolás nőknek

Ár 18 lei
Availability: 20 In Stock
;amp;#34;Két ember között minden érintkezés a bőrön keresztül történik, az egyszerű kézfogástól az intim kapcsolatig. Ez természetes is, mert az érintés, a simogatás, az ölelés, a csók és a szeretkezés iskét ember bőrkontaktusa, így hatással van egész fizikai és érzelmi mivoltukra. A bőr „kihelyezett” idegrendszer, így érzékletesen képes közvetíteni az érintés vagy simogatás érzésvilághozküldött üzeneteit.Szólunk a bőrápolás fontosságáról, és hogy milyen szerepet tölt be életünkben bőrünk, ez a bámulatos tökéletességgel megalkotott, természetes „csodaszövet”. A bőr ápolásának egyiklegtermészetesebb módja a gyógynövényekkel való tisztítás, legyen szó külső tisztításról – fürdő, pakolás, lemosás alakjában –, vagy akár belsőleg (folyadékbevitel, gyógyfűszerek használat...

Édes egészségünk

Ár 18 lei
Availability: 10 In Stock
;amp;#34;Amint valaki megtudja, hogy cukorbeteg, különböző fázisokon esik át. Az ijedtséget követi az elkeseredés, majd elkezdődik a kutatás: mi a teendő, hogyan kell ezután élni. A fő kérdés azonban az lesz, hogy mit, mennyit szabad enni. Mint ahogy nincs két egyforma ember, nincs két egyforma cukorbeteg sem. Van, aki minduntalan számolgatja a grammokat, mások „csak” vigyáznak arra, hogy miből mennyit esznek. Csaknem mindenki azt hiszi – és ebben megegyeznek –, hogy édességről szó sem lehet. Márpedig ebben a könyvben édességeket is kínálunk, olyanokat, amilyeneket a cukorbetegek is fogyaszthatnak, ha odafigyelnek az állapotukra, az összetevőkre, édesítőkre.Ám leginkább azt szerettük volna, ha az egészséges ember-társaink is odafigyelően, gyermekeiket elő...
Életben maradni
  • Nincs-készleten

Életben maradni

Ár 78 lei
Availability: Out of stock
Bear Grylls veszélyes helyekben érzi jól magát. Kevés olyan vidéke van a Földnek, amelyet még nem hódított meg, és ritka az olyan vad táj, amelyet nem ismer közelről. Élete során – a brit kommandósok között, a Mount Everestre vezetett expedíciók idején, vagy amikor a világ legmagasabb hegye fölött siklóernyőzött, az óceánokon hajózva, az Északnyugati átjáróban és hét kontinens legkegyetlenebb területein kalandozva – elképesztően sok és sokféle tapasztalatot szerzett arról, hogy miképpen maradhat az ember életben.Ebben a könyvben – most először – az összes titkát és tudását megosztja mindenkivel. Az Életben maradni olvasói többek között megtudhatják:• Hogyan élj túl egy medvetámadást?• Hogyan szállj le repülőgéppel vészhelyzet esetén?• Hogyan rakj tüzet, ha szinte semmid...

Életrevaló

Ár 59 lei
Availability: 2 In Stock
Egy fiatal nő petefészekrák betegségének, az abból való kigyógyulásának, petesejtdonációval történő gyermekvállalásának és párkapcsolati drámájának romantikus regény formájában megírt igaz története. A könyv nem csak szórakoztat és reményt ad, de eligazítja az orvosi rendelők, kórházaak útvesztőiben bolyongó, saját félelmétől a kérdéseit megfogalmazni sem tudó és azokat feltenni sem merő olvasót az orvosi protokoll és az alternatív terápiák világában. A könyv szakmai részében elismert magyar orvosok is mesélnek a rákbetegség hátteréről és gyógyításáról, és a meddő párok gyermekvállalásának buktatóiról és sikereiről is. Cser Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft. Önfejlesztő könyvek 256 oldal Kötés: puhatáblás ragasztott ISBN: 9789630877923 Szerző: Simó Vivien
Élettervező
  • Nincs-készleten

Élettervező

Ár 56 lei
Availability: Out of stock
Az Élettervező egy önismereti határidőnapló. Vezérfonalat nyújt a hétköznapjaid szervezéséhez és a hosszú távú céljaid elmélyítéséhez. Nincs évhez rendelve, így bármikor elkezdheted, és újra folytathatod. A naplóban található gyakorlatok segítenek, hogy önmagadat megismerve felülírd régi szokásaidat és tudatosabban haladj egy olyan élet felé, amit élni szeretnél. Partvonal Kiadó Önfejlesztő könyvek 207 oldal Kötés: keménytáblás, cérnafűzött ISBN: 9786155783036 Szerző: Kamenyiczki Nóra Kiadás éve: 1900

Fitneszdiéta

Ár 18 lei
Availability: 10 In Stock
;amp;#34;A tudományos-technikai fejlődés számtalan pozitív változást hozott életünkbe, ám egyre többen tapasztaljuk, hogy negatív következményeivel is kénytelenek vagyunk szembenézni.A jóléti társadalmakban a mozgásszegény, ugyanakkor pszichikailag fölöttébb megterhelő életmód sokaknál kellemetlen testi-lelki tüneteket okoz. A súlyfölösleg, a stressz, a depresszió leküzdése mindenekelőtt elhatározás és szemléletváltás kérdése. A rendszeres testmozgás és az egészséges táplálkozás két alapvető feltétele annak, hogy az ember jól érezze magát a bőrében. Ez a kis könyvsegítséget nyújt az egyéniségünknek megfelelő mozgásforma kiválasztásához, megismertet a sportolás előnyeivel, fiziológiai hatásával. A második részben található receptek pedig a mindennapi főzést könnyűvé ...

Fuss tovább!

Ár 69 lei
Availability: 25 In Stock
Briliáns szerelmes levél a futáshoz, ami segített leküzdeni a szorongástBella Mackie a válását követően valódi mélypontra jutott, és a válságos élethelyzet közepén szembe kellett néznie a bénító erejű szorongásos depresszióval is. Eleinte ahhoz is alig volt ereje, hogy felkeljen a díványról; ám egy nap olyasmire szánta el magát, amiről sosem gondolta volna, hogy önerejéből valaha is megteszi. Felvette az edzőcipőjét, és kiment futni. Az első kísérlet elég rövidre sikeredett, de legnagyobb meglepetésére másnap is odakint találta magát. Eleinte ösztönösen, majd egyre tudatosabban a napi sporttevékenységgel kezdte gyógyítani sérült lelkét és szellemét.A Fuss tovább! kendőzetlenül őszinte és szellemes memoár a gyógyulás felé vezető útról, amely betekintést nyújt abba is, mi...
Gabonaagy
  • Nincs-készleten

Gabonaagy

Ár 74 lei
Availability: Out of stock
„David Perlmutter neurológus és táplálkozástudós, számos könyv szerzője a „gabonaagyúságról” írta új könyvét. Mondanunk sem kell, hogy zajos nemtetszés-nyilvánítások közepette…Ez a könyv – tetszik vagy sem – egy újabb repedést ütött a nyugati táplálkozás piramisán. Pedig nem tett semmi rosszat, csak összefoglalta a kutatók által már jól ismert tényeket arról, hogy az Alzheimer-kór és általában a demenciák, illetve a Parkinson-kór és egyéb neurodegeneratív betegségek fő okozói a finomított szénhidrátok. ..A szerző pontról pontra levezeti, hogyan okoz a finomított szénhidrátok fogyasztása először inzulinrezisztenciát, majd metabolikus szindrómát,és az így megemelkedett gyulladásszint végül miként idézi elő az agy szó szerinti zsugorodását és összezavarodott műk...
Hatperces napló
  • Nincs-készleten

Hatperces napló

Ár 74 lei
Availability: Out of stock
A boldogsághoz vezető út mindenki számára mást és mást jelent. Ez a napló csak egy ajtó a változások felé, de ezen az ajtón mindenkinek magának kell átmennie. A tudományos kutatások szerint napi hat perc elegendő ahhoz, hogy néhány hónap alatt gyökeresen megváltozzon az életünk. A Hatperces napló mindennapos használata hozzájárul a pozitív szokások kialakításához, és a könyvben szereplő számtalan bölcs idézet, a paraktikus tanácsok és tanulságos történetek segítenek bennünket az önismeret fejlesztésében, lelki fejlődésünkben és a boldog pillanatok tudatos megélésében. A könyv tökéletes ajándék önmagunknak, illetve azoknak, akik fontosak számunkra! Partvonal Kiadó Önfejlesztő könyvek 288 oldal Kötés: keménytáblás, cérnafűzött ISBN: 9786155783272 Szerző: Dominik Spenst
Higgy, álmodj, merj! -...
  • Nincs-készleten
Availability: Out of stock
Egy könyv azért, hogy jól érezd magad!Szinte minden a „fejünkben” dől el: többek közt a legfontosabb, vagyis az is, hogy éppen jól érezzük-e magunkat. Boldogságtippjeinkkel segíteni szeretnénk abban, hogy megéljük a jelent, észrevegyük a jó dolgokat, és remekül érezzük magunkat a bőrünkben.Nekem már napi szinten működnek, segítenek, jó részüket már régen kipróbáltam. Te is próbáld ki, és jobb minőségűvé, boldogabbá, lazábbá válik az életed!Fejős Éva magánkiadás Önfejlesztő könyvek 48 oldal Kötés: kemény ISBN: 9786155652295 Szerző: Fejős Éva
Availability: 10 In Stock
;amp;#34;A magas vérnyomás – mint minden civilizációs ártalmakkal küszködő országban – nálunk is népbetegségnek számít.Szerzőnk e kiadványban az általános tudnivalókon túl beszámol az okokról, és ismerteti azokat az összefüggéseket, amelyek a magas vérnyomás és a táplálkozási szokások között állnak fenn. A komoly receptgyűjtemény – pontos számadatokkal kiegészítve – bemutatja nyersanyagtól a húsételeken át egészen a süteményekig mindazt, amit egy betegnek vagy hozzátartozójának ismernie érdemes.;amp;#34; Csengőkert Kft. Önfejlesztő könyvek 160 oldal ISBN: 9786155476563 Szerző: Mák Erzsébet Kiadás éve: 2015

Hulladék - Tudatosan

Ár 54 lei
Availability: 5 In Stock
Szemetünk a modern társadalom legkomolyabb, exponenciálisan növekvő problémájává vált. Az ökokapitalista Tom Szaky rájött, mi okozza ezt a válságot, és elmagyarázza miként tudjuk megoldani azáltal, hogy megszüntetjük a szemét fogalmát. Ahhoz, hogy hulladéktudatosak legyünk - mondja -, először meg kell értenünk, majd változtatnunk kell azon, ahogyan létrehozzuk a szemetet. És végül újra kell gondolnunk, mihez kezdjünk vele.Miután elolvastuk ezt a szemléletváltó hatású könyvet, soha többé nem fogunk már ugyanúgy gondolni a szemétre, mint azelőtt! A magyar származású Tom Szaky a TerraCycle cég alapítója és vezérigazgatója. Sikeres vállalkozása már több, mint 100 díjat nyert. Tomot jelenleg a világ legégetőbb problémáival küzdő vállalkozói közé sorolják. A New Yo...

Jófajta őrült

Ár 78 lei
Availability: 10 In Stock
A 100 halálos technika – a túléléshez című bestseller szerzőjétől „Az embernek kicsit őrültnek kell lennie, hogy felcsapjon SEAL-nek… Clint Emerson igazi hullámvasúton mutatja be, mivel is jár ez a fajta őrület... szóval kapaszkodj, mert Emerson nem finomkodik. És végképp nem tartja magát a polkorrekt kívánalmakhoz.” - H. Keith Melton, az Ultimate Spy szerzője „Lenyűgöző betekintést ad a SEAL csapat életébe, mindennapjaiba. Nem egy tipikus memoár - gyors és combcsapkodósan vicces. Muszáj elolvasni, instant klasszikus.” - Mike Ritland, korábbi haditengerészeti SEAL, a Mike Drop podcast házigazdája „Igazi utazás. Olyan, mintha regényt olvasnál, de ez nem a fantázia szüleménye... Emerson szavahihető ügynök, aki ismeri a mesterség minden csínját-bínját - magaskockázatú b...
Availability: 10 In Stock
200 bombabiztos tipp az egészséges táplálkozás és életmód érdekében. A könyv a mindennapi életünk egy-egy szeletével foglalkozik öt fejezetben: Otthon, Bevásárlás, Éttermek és összejövetelek, Diéták és étrendek, végül Speciális étrendek.Mire figyeljünk és mit vegyünk a bevásárlások alkalmával, mit és hogyan főzzünk, milyen testmozgást végezzünk, milyen ételeket válasszunk éttermekben vagy társasági összejöveteleken. Megismerhetjük a legnépszerűbb fogyókúrákat és étrendeket, előnyeiket és hátrányaikat, valamint a marketingszlogenek mögött rejlő igazságot. Információkkal és ötletekkel szolgál az ételallergiában vagy krónikus betegségben szenvedő emberek táplálkozását és életmódját illetően is.- Gyors tippek- Tervezés lépésről lépésre- Szemléletes fotók és ábrák- Tápanyag-...

Kapcsolat

Ár 97 lei
Availability: 50 In Stock
EZ A KÖNYV MEGTANÍT ÉRTÉKELNI A KAPCSOLATI SIKEREIDET AZ ÉLETED MINDEN TERÜLETÉN, ÉS MAGABIZTOSABB, BOLDOGABB EMBERRÉ VÁLTOZTAT! Ez a kiadvány egy különleges kapcsolattípusról szól, amelyet „rendkívülinek” nevezünk. Lehet, hogy már van is egy-két ehhez hasonló az életedben – talán több is. Ezekben a kapcsolatokban úgy érzed, hogy olyannak látnak, ismernek és értékelnek Téged, amilyen valójában vagy, akik előtt nem kell álarcot viselned. Sokak számára ismeretlen ez a fogalom - azoknak újdonságként fog hatni minden szava ennek a könyvnek. Akik viszont ismerik már a rendkívüli kapcsolatokat, tudják, hogy ezekkel számtalan tennivalónk van egész életünkben. 10;„Ez a könyv ötleteket, tanácsokat tartalmaz. Nem feltétlenül törvényeket, hanem tapasztalati...
Kardio harcosoknak
  • Nincs-készleten

Kardio harcosoknak

Ár 78 lei
Availability: Out of stock
Radikális fogyás és izomtömeg-növelés 12 hét alatt!10;10;Ki akarsz lépni a fitnesztermek mesterkélt világából? Divattrendek követése helyett egy természetesebb és egészségesebb életforma a célod? A külsőségeknél fontosabbnak tartod a kirobbanó erőt, a masszív állóképességet és a remek közérzetet? Hozd ki magadból a benned szunnyadó harcost!10;10;A világszerte elismert edzésszakértő, Martin Rooney azért dolgozta ki a Harcosok Kardioedzése rendszerét, hogy bárki élvonalbeli sportolóvá válhasson. Módszere segítségével olyan elképesztő hatékonysággal égetheted a zsírt és építhetsz izmot, amiről korábban álmodni sem mertél – ráadásul úgy, hogy tested a legembertpróbálóbb helyzetekben ...
Kézikönyv mérgező emberekhez
  • Nincs-készleten

Kézikönyv mérgező emberekhez

Ár 171 lei
Availability: Out of stock
A „Psychopath free” és a „Whole Again” című bestsellerek először magyar nyelven - két könyv egy kötetben! Ebben a kiadványban tehát két egymást kiegészítő könyv kerül egyszerre az olvasó kezébe. A két könyv nem kevesebbet ígér, mint hogy a mérgező kapcsolatod egy olyan kaland lesz, amelynek a végén ott vár a régi, szorongásmentes önmagad.10;Eszköztárat ad a kezedbe, amivel megérted az érzelmileg bántalmazott személyt, felismered a mérgező kapcsolatot, és megtanulsz kilépni belőle. A szerző azt is hozzá teszi, mint az egyik legfontosabb nyereséget, hogy „soha többé nem kell bábunak lenned egy pszichopata elmejátékában”.10;„Vannak emberek, akik mintha egymástól lesnék el a destruktív (azaz bomlasztó, romboló, züllesztő) lélek...
Availability: 10 In Stock
Sok útkereső kényszerül arra, hogy komoly áldozatokat hozzon földi élete során. Ez gyakran a kiszolgáltatottság, tehetetlenség érzésével jár, és könnyen megingatja a hitét. Az áldozatát ily’ módon megélő ember még nem tökéletes. Nem tökéletes, mert néha fáj neki a viszonzatlanság. Még vágyai vannak, amelyek elismerésről, szeretetről, elfogadásról szólnak. Nem tökéletes, mert időnként még kívülről várja a megváltást. Ha magadra ismersz, ne ijedj meg! Jó úton jársz. Kihasználhatóságod egyik oka az, hogy a jót, a szépet akarod szolgálni. Áldozataid nem azt jelentik, hogy rossz az út, csupán annyit: Nem értél még célba. Mégis, mind gyakrabban és mélyebben érted, hogy csak egyetlen bűn létezik, a tudatlanság, és ez valamennyi szenvedés forrása. Így bármilyen bűn, amit ki...

Mindennapi vitamin

Ár 40 lei
Availability: 5 In Stock
Az egészségre nevelést a gyermek korai éveiben már el tudjuk kezdeni: helyes, mértéktartó és tudatos táplálkozási szokások kialakításával, rendszeres mozgással, a friss levegőn való tartózkodással. Mindezek mellett szülőként kötelességünk biztonságos környezetet nyújtani a neveléséhez, mely lelki nyugalmat és békét ad gyermekünk számara. Sok szülő szembesül azzal a problémával, hogy gyermeke rossz étvágyú, válogat, főként az egészségtelen és tápanyagszegény ételeket részesíti előnyben. Nos, ez a könyv az ő segítségükre készült, azzal a céllal, hogy gyerkőceik tudatosan és jó étvággyal fogyasszák mindazt, ami számukra a legtáplálóbb és a legegészségesebb. Ezáltal megismerhetik a könyvben található több mint ötven zöldség- és gabonaféle, gyümölcs és csonthéjas sokaságát, ...
Mira - Így váltsd meg a...
  • Nincs-készleten
Availability: Out of stock
Éld át és értsd meg a terápiát! - Pszichorendelés könyvben! Mira rejtélyes csomagot kap, ezzel különös egybeesések sora veszi kezdetét... Mi köze a halsütöde logójának a hányattatott szerelmi élethez? És a kis hableánynak a manipulatív főnökhöz? Hogy válhat egy bársonyboleró megsemmisítő fegyverré egy szülő kezében? Hogy vértez fel egy jó barát egy krokodillal, és a még ennél is rettenetesebb üveggolyókkal szemben? A népszerű pszichológusduó első, formabontó könyvében Mira regényes életét nyomon követve bepillantást nyerünk a terápia hagyományosan zárt ajtaja mögé, hogy aztán a regényben olvasottak tudományos hátterére is fény derüljön. A kapott támpontok alapján saját életünkben is beazonosíthatjuk azokat a sokszor észrevétlen önsorsrontó beidegződéseket, am...

Nincs lehetetlen

Ár 78 lei
Availability: 25 In Stock
NEW YORK TIMES BESTSELLER Colin O’Brady a Mount Everesttől az Antarktiszig bejárta a világ legszélsőségesebb terepeit. Küzdelmes életútja felszabadította a benne rejlő potenciált: az Antarktisz-expedíció előtt három hegymászó világrekordot teljesített. Sikeresen felépült egy tragikus balesetet követően, és alig tíz évvel később egymagában vágott át az Antarktiszon, kereken 1500 kilométert megtéve. Csaknem két hónapot töltött egyedül a gondolataival. Rettegve, kétségek között igyekezett inspirációt meríteni addigi meghatározó élményeiből. Előtte soha senki nem kelt át egyedül, segítők nélkül, saját erejéből az Antarktiszon. O’Brady csak magára számíthatott: fagypont alatti hőmérsékletben kellett teljesítenie a távot, vakító fehérségben, viharban, egy sor csaknem végze...
Availability: 20 In Stock
- Lenne kedve egy játékhoz?- Milyenhez, doktor úr?- Egy hónapon át minden nap tíz percig csináljon valamit, amit még sosem tett.- Mire gondol?- Csak tegyen valamit, amihez kedve van. Amit azelőtt még sosem csinált.Mindaz, amit Chiara megszokott, amivel azonosult az élete során, semmivé lesz. Megesik az ilyesmi.Megesik, hogy az idők kezdete óta veled élő szerelmed elhagy.Megesik, hogy el kell költöznöd a házból, amelyben felnőttél.Megesik, hogy a munkádat másnak adják.Mihez kezdhet ilyenkor az ember?Rudolf Steiner pszichológus szerint ilyenkor játszani kell!Chiara, nem lévén vesztenivalója, belevág a játékba.Egy teljes hónapon keresztül minden nap tíz percet valami olyasmivel tölt, amit még soha nem próbált. Például szalonnát süt, ő, aki addig még a tűzhely közelébe se m...

Nőként vezetőként

Ár 97 lei
Availability: 50 In Stock
Kinek szól a könyv?10;Ez a könyv elsősorban nem azoknak a nőknek szól, akik egy-két piacképes diplomával a zsebükben az aktív felnőtt életük elején válogatnak a jobbnál jobb multinacionális cégek ajánlatai között, hanem azoknak, akik tudják, bárhol is tartanak most, akárhány évesek, nincs számukra lehetetlen, mert vannak álmaik és azokat szeretnék megvalósítani. Elsősorban azoknak a nőknek szól a könyv, akik akarnak és tudnak, hisznek magukban és bíznak abban, hogy nagy dolgokra képesek, de időnként bizonytalanok, mert nem akarnak hibázni és fontosnak tartják a velük együtt élők biztonságát, szeretetét. Nőként akarnak élni és viselkedni, nem akarják legyőzni a férfiakat és egy családban, anyaként is szeretnének helytállni, a saját elképzeléseik me...
Orvosunk a természet
  • Nincs-készleten
Availability: Out of stock
;amp;#34;„Nincs új a nap alatt!” – tartja a magyar mondás, s jelen esetben ez a legmegfelelőbb, amivel e kis könyvecskét útnak indíthatjuk. Ha beleolvasunk, csodálkozva vesszük észre, hogy mindaz, amit az orvosok, természetgyógyászok manapság kínálnak, milyen régen ismert volt már!Arany György doktor úr szól beteg és egészséges olvasóhoz egyaránt, hiszen a fő cél a gyógyítás mellett a megelőzés, az egészséges életmód kialakítása a természet segítségével. Arra tanít, hogyan tartsuk tiszteletben testünket, és minden erővel siessünk segítségére, ha megbetegszik. A tiszta víz gyógyító erejét évezredek óta tapasztalja és hasznosítja az emberiség. Ugyanígy a gyógynövények, a gyógyvizek vagy a masszázs jótékony hatását. Könyvünk szerzője igazi békebeli fürdőorvos, aki megg...
Availability: 10 In Stock
Csábítsd el szíved választottját egy izgalmas, női rafinériával gazdagon fűszerezett közös fogásra, amely egyszerre finom és egészséges! Minden bombabiztos konyhai praktikámat összegyűjtöttem neked a sikeres hódításhoz: ízletes vacsorák és háromfogásos menük randevúra és ünnepi alkalmakra, reggeli fogások édes kettesben, bűntudatmentes nyalánkságok. A kötet végén alkoholmentes és alkoholos italválogatást is találsz, hogy – a hedonizmus jegyében − legyen mivel leöblíteni a sok ínycsiklandó falatot.10;A hatodik kötetem írásakor az élénkítő, könnyen emészthető és vágykeltő hatásaikról ismert egészséges alapanyagokat állítottam a középpontba. A könyvben többek közt helyet kapott a zöld fűszeres, aszalt paradicsomos bagett, a petrezselymes-paprikás pul...
Rizsporos hétköznapok
  • Nincs-készleten

Rizsporos hétköznapok

Ár 97 lei
Availability: Out of stock
Gondolta volna, hogy a 18. században a hölgyek legyezőjükkel küldtek titkos üzenetet hódolóiknak? Vagy hogy az első melltartók az 1800-as évek elején végső soron a francia forradalomnak köszönhetően jelentek meg? Hogy kétszáz évvel ezelőtt a fogkefék vaddisznósörtéből készültek, és hogy a bugyi mint ruhadarab majd ezer évig nem is létezett? A Rizsporos hétköznapok gyönyörű képekkel illusztrált lapjain ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel találkozhat az olvasó, hisz ez a könyv – vagy inkább album – a divat- és testkultúra történeti gyűjteménye. De annál mégiscsak több: egy könyv, amely egyszerre szórakoztat és hozza közelebb, teszi átélhetőbbé az olvasó számára a történelmet. Azt a történelmet, amely kimaradt a tankönyvekből, a mindennapok történelmét. Koncentrálva ebb...

SEGÍTSÉG!?

Ár 69 lei
Availability: 10 In Stock
;amp;#34;Kíváncsi voltam, mi történik, ha megfogadom dr. Covey A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása című könyv tanácsait... vagy hogy Eckhart Tolle útmutatásai alapján (A most hatalma a gyakorlatban) kész leszek-e a gyökeres belső átalakulásra. Vajon megváltozik az életem? Gazdag leszek? Karcsú? Szerelmes? Termékenyebb, kiteljesedett? Én ugyanis borzasztóan vágytam mindarra, amit ezek a könyvek ígértek az olvasóiknak.;amp;#34; (Marianne Power) Cor Leonis Önfejlesztő könyvek 352 oldal Kötés: kartonált ISBN: 9786155893612 Szerző: Marianne Power Kiadás éve: 2020
Availability: 10 In Stock
;amp;#34;E könyv a szépülni vágyó nők számára készült, azoknak, akik szívesen válnak saját kozmetikusukká. Hiszen a szépség örök divat!Minden nőnek van valamilyen vonzó, egyéni adottsága, amelyet ha megfelelően kiemel vagy hangsúlyoz, versenyre kelhet a legszebbekkel is. És ezt hogyan tegye? Erre ad könyvünk rengeteg idő- és pénzkímélő gyakorlati tanácsot.;amp;#34; Csengőkert Kft. Önfejlesztő könyvek 128 oldal ISBN: 9786155476549 Szerző: Fási Katalin Kiadás éve: 2015
Széttört álmok
  • Nincs-készleten

Széttört álmok

Ár 73 lei
Availability: Out of stock
Félelem. Bánat. Veszteség. Rachel Hollis, The New York Times sikerkönyvlistás szerzője jellegzetes humorával és őszinteségével személyes élményeit osztja meg legújabb könyvében, így segítve az olvasókat, hogyan birkózzanak meg a nehéz időszakokkal, illetve miként válhatnak ezen időszakok értékessé és a személyes kiteljesedés eszközeivé. Rachel számára a jól megélt élet céltudatos, és kizárólag a lényeges dolgokra összpontosít. Ez az írása a nagy érzelmekről szól: lelkesítő, ösztönző és egyúttal arra is rávilágít: a sötétség élhet együtt a szépséggel. Partvonal Kiadó Önfejlesztő könyvek 216 oldal Kötés: kartonált ISBN: 9786156058485 Szerző: Rachel Hollis Kiadás éve: 2021
Availability: 25 In Stock
;amp;#34;Az ismert adatok szerint a magyar lakosság igen előkelő helyet foglal el a szív- és érrendszeri megbetegedések előfordulásában, világviszonylatban az első tíz között szerepelünk, Európában pedig dobogós hellyel „büszkélkedhetünk”. Ez a kiadvány inkább a megelőzésre helyezi a hangsúlyt: egyolyan általánosan használható, számos ötletet adó könyvet nyújtunk át az olvasónak, amit mind a betegségen átesettek, mind a veszélyeztetettek haszonnal forgathatnak.A kiadvány receptgyűjteménye azt is bizonyítani szeretné, hogy azért, mert valaki diétára szorul, még nem kell lemondania az ízletes ételekről.;amp;#34; Csengőkert Kft. Önfejlesztő könyvek 160 oldal Kötés: ragasztókötés ISBN: 9786155476518 Szerző: Lichthammer Adrienn Kiadás éve: 2015

Vad paleo

Ár 78 lei
Availability: 25 In Stock
Aki azt hiszi, már mindent tud a paleolit táplálkozásról, nagyot téved! Felejtsük el a10;10;maglisztekből készült péksüteményeket és a szupermarketek előre csomagolt felvágottait, és10;10;kóstoljunk bele valami igazán vad dologba!10;10;Ha eddig idegenkedtünk a nyers hústól, a belsőségektől, a tengeri herkentyűktől, a bizarr10;10;fogásoktól vagy az egzotikus vidékek konyhájától, éppen ideje változtatnunk. Mezei Elmira10;10;és Sáfrán Mihály bebizonyítja, hogy sokkal többféle finomság vesz minket körül, mint10;;amp;#13;;...
Availability: 10 In Stock
E könyv kiadásával az a célunk, hogy megismertessük a táplálékallergiás embereket a táplálékallergia lényegével és étrendi kezelésével.Ezúton is hangsúlyozni szeretnénk, hogy a kezelés egyetlen lehetséges módja a megfelelően betartott diéta. A helyesen összeállított, jól vezetett diéta mellett a betegek teljesen panaszmentesek lehetnek. Ezért mind a betegek, mind a dietetikusok szerepe rendkívül fontos e kórkép esetében. A diétás receptek ajánlások, amelyekkel az elkerülő étrendet szeretnénk változatosabbá, könnyebben elviselhetővé tenni. További cél, hogy megmutassuk: az igen körültekintően összeválogatott, ;amp;#34;szigorú;amp;#34; étrendnek sem szabad egyhangúnak, íztelennek, unalmasnak lenni. Praktikus tanácsokat szeretnénk adni ahhoz, hogy a diéta ne csak a...
Vedd észre
  • Nincs-készleten

Vedd észre

Ár 78 lei
Availability: Out of stock
Egy tankönyv az életedhez, amely segítségével megláthatod a legfontosabbat, ami eddig az életedből kimaradt. Ez nem ezoterikus könyv, nincs benne semmi misztikum. Még akkor sem az, ha elsőre annak gondolod. Éppen arról beszélek, hogy amit gondolsz, az csak a véleményed a valóságról. Amit itt találsz, az a nyugat és a kelet ideológiájának találkozása. A kettő így ér össze, és így együtt élhető. Szánj egy kis időt erre az elsőre furcsának tűnő, szokatlan megfogalmazású irományomra, és döbbenten látod meg, hogy amit oly régóta szeretnél már tudni, itt van előtted és azonnal élheted.10;A különböző tréningek, technikák, módszerek vagy bármi, amit felkutatsz önmagad megismerésére, vagy azért, hogy sikeresebb lehess, csak a régi elképzeléseidet alakítja ...
Availability: 50 In Stock
Nem vagy azonos a személyiségeddel. De akkor ki is vagy valójában? Az enneagram időtlen bölcsességen alapuló összetett és jelentős szimbólum, amely segít annak a megértésében, hogy a túlélési stratégiák, amelyeket korai életszakaszunkban alkottunk, hogyan homályosítják el igazi énünket az idő múlásával. Segít, hogy megismerjük igazi önvalónkat, feltárva előttünk azokat a szokásmintázatokat és vakfoltokat, amelyek akadályt állítanak fejlődésünk és átalakulásunk elé. Ebben a csodálatos és praktikus könyvben, amely bevezet minket e hatásos fejlesztőeszköz világába, dr. Beatrice Chestnut és Uranio Paes izgalmas felfedezőútra hívnak. Könyvük végigkísér minket a felébredés lépcsőfokain: bemutatják az enneagram kilenc alapvető személyiségmintázatát és azt, hogy ezek miként a...

A gyógyulás az új divat

Ár 97 lei
Availability: 50 In Stock
Útmutató az érzelmi válságok átvészeléséhez és a szabadság eléréséhez Válj a saját gyógyítóddá, engedd el a múltbéli traumákat és találj rá az igazi szabadságra! „A belső gyógyulás a múltbéli berögződések elengedése, egy új, megerősítő hitrendszer létrehozása önmagunk számára, és a jövő megismerhetetlenségének elfogadása azzal a magabiztossággal, hogy erősek és alkalmasak vagyunk – bármi álljon is az utunkba.” Legújabb könyvében Vex King, az én különböző rétegeit lebontva mutatja be a gyógyuláshoz vezető utat. Egy olyan utat, amelyben Te leszel saját magad legmegbízhatóbb és legbecsesebb útitársa, hiszen kétség nem fér hozzá, hogy már most megvan benned az erő, a tudás és a bátorság ahhoz, hogy megteremtsd azt az életet, amit megérdemelsz. A könyvben található prakt...
A hála ajándéka
  • Nincs-készleten

A hála ajándéka

Ár 87 lei
Availability: Out of stock
Gyönyörűen illusztrált inspirációs napló Louise L. Hay munkásságának esszenciája alapján, csordultig tele mélyenszántó megerősítésekkel és nagyszerű motivációs gyakorlatokkal az önszeretetről, az örömről és a hálával teli életről. mit a10;„Az élet nagyon egyszerű: Amit adunk, azt kapjuk vissza. A világegyetem mindig azt adja, amit meggyőződésünk szerint megérdemlünk. Függetlenül attól, milyennek látszik a probléma, valójában egyetlenegy megoldás létezik, és ez szeretni önmagunkat. A szeretet a csodaszer. Önmagunk szeretete csodákra képes az életünkben. Ehhez pedig a hála a kulcs.” – Louise Hay10;Azzal, hogy mindennap szakítasz némi időt arra, hogy számba vedd az áldásaidat, megnyílsz az előtt a megszámlálhatatlan sok jó előt...
Availability: 5 In Stock
Több mint tíz új szabállyal A személyes siker útmutatója „A karrierépítés szabályai” iránytű azoknak, akik szeretnének a csúcsra jutni. Sir Antony Jay, az „Igenis, miniszter úr!” című nagy sikerű angol tévésorozat egyik írója és a Video Arts cég alapítója Egyeseknek a munka simán megy. Minden erőfeszítés nélkül lépegetnek előre, mindig tudják, mit kell tenni és mondani az adott szituációban, előléptetik őket, fizetésemelést kapnak, és irigylésre méltó eredményeket tudnak felmutatni. Van valami, amit ezek a sikeres emberek tudnak, és mi nem? Hát persze! A karrierépítés szabályait! Ezek a szabályok segítenek majd abban, hogy hatékonyabban végezzük a munkánkat, emellett magabiztossá tesznek, aminek köszönhetően kivívjuk majd a többiek elismerését és tiszteletét. E ne...
A most hatalma a gyakorlatban
  • Nincs-készleten
Availability: Out of stock
Nélkülözhetetlen gyakorlatok és meditációk a jelen pillanat erejének felismeréséhez A most hatalma rövid idő alatt bebizonyította, hogy az egyik legnagyobb spirituális könyv, amelyet manapság írtak. Ez a könyv egyfajta szavakon túli hatalomról szól, és képes elvezetni minket egy – a gondolataink mögött lévő – jóval csöndesebb helyre, ahol megoldódnak gondolat teremtette problémáink, s felfedezzük, mit is jelent létrehozni egy szabadabb életet.10;Eckhart Tolle szavaival élve: „Én az emberi tudatosság mélyreható átváltozásáról beszélek. Nem úgy, mint egy messzi jövőbeli lehetőségről, hanem valamiről, ami most elérhető – nem számít, ki vagy és hol élsz. Láthatóvá válik, miként szabadíthatod fel magad az elme fogságából, és hogyan léphetsz be a tudato...
A Sedona-módszer
  • Nincs-készleten

A Sedona-módszer

Ár 115 lei
Availability: Out of stock
„Amikor a változás belülről fakad, maradandó lesz.” Íme egy hatékony módszer, hogy önmagadat belülről kifelé, könnyedén és maradandóan átalakítsd! A Harvard Orvostudományi Egyetem tanulmánya, illetve egy negyed évszázad alatt világszerte több tízezer ember eredményei által hitelesített és bizonyítottan hatékony Sedona-módszer egy gyors, könnyű, célravezető, ugyanakkor pedig elegáns módja a belső biztonságérzet és jóllét védelmének és kiterjesztésének jelen korunk kihívásokkal teli és nagy igényeket támasztó környezetében. Ez maga az elengedés művészete.10;A Sedona-módszer megmutatja, hogyan férhetsz hozzá azonnal a nem kívánt gondolatok és érzések elengedésének természetes képességéhez – még akkor is, ha a legnagyobb kihívások közepette találod ...
Availability: 10 In Stock
Kevesen tapasztalunk meg olyan mértékű szenvedést, amelyet Teal Swannak kellett elviselnie, amikor tizenhárom évnyi rituális bántalmazást élt át egy szekta fogságában, mégis valamilyen módon mindannyiunk személyiségét széthasította valamilyen trauma. Van, akinél látható, testi sérülésként is megmutatkoznak a sebek, másoknál szorongás, depresszió vagy PTSD formájában jelentkeznek. És olyan is van, akit valamilyen általa érthetetlen dolog kínoz.10;A jó hír az, hogy te magad is begyógyíthatod a sebeidet. A teljessé válás folyamata sorsfordító utazásra hív, amelyen megismered önmagadat és újra megleled elveszett részeidet annak érdekében, hogy visszatérhess egy örömteli jelenbe, ahol többé nem nyomorít meg a múlt és nem rémít meg a jövő.;amp;#13;;...
Availability: 10 In Stock
Tudni szeretnéd miként szabadulhatsz meg az ego káprázatától és fedezheted fel valódi éned? Hajlandó vagy felhagyni azzal, hogy az ego szemével tekints önmagadra? És képes vagy még tovább menni, és ráeszmélni, hogy az ego maga sem egyéb káprázatnál? E könyv lapjain dr. David R. Hawkins munkásságának kulcsfontosságú tanításai vezérelnek, ahogy végighaladunk az önmagunkra eszmélés, az önátadás és a benső átalakulás útján. Amint sutba hajítjuk régi gondolkodásmódunkat, lerázzuk érzelmi béklyóinkat, és nem hallgatunk többé az ego csalárd ígéreteire, egyszerre felismerjük az igazságot, hogy egyek vagyunk a Mindenséggel. •;amp;#9;Korántsem szükséges elvetnünk az egót, elegendő, ha többé nem azonosulunk vele. •;amp;#9;Minden egyes élettapasztalatunk, legyen a...
Az élet 7 törvénye
  • Nincs-készleten

Az élet 7 törvénye

Ár 87 lei
Availability: Out of stock
HA BÁRMIKOR ÚGY ÉRZED, HOGY A RÉGI, MEGSZOKOTT MÓDON REAGÁLNÁL, KÉRDEZD MEG MAGADTÓL: ;amp;#34;A MÚLTAM RABJA VAGY A JÖVŐM ÉPÍTŐJE AKAROK LENNI?;amp;#34;A siker és a gazdagság nem feltétlenül kemény munka eredménye - sokkal inkább hét ezoterikus törvénynek köszönhető. Erről a hét törvényről és mindennapi életünkben történő alkalmazásukról szól a könyv.A sikernek sok arca van: az anyagi gazdagság csak az egyik összetevője. A jó egészséget, az erőt, az életkedvet, a kapcsolatok kiteljesítését, a teremtő szabadságot, az érzelmi és lelki kiegyensúlyozottságot, a jó közérzetet és a gondolatvilág békéjét is magában foglalja.AZ ÉLET HÉT TÖRVÉNYE világhírű bestseller ezen exkluzív kiadásán keresztül könnyen megismerkedhetünk Chopra legfőbb tanításaival. Ha elvégezzük a ...
Az öröm könyve
  • Nincs-készleten

Az öröm könyve

Ár 87 lei
Availability: Out of stock
„amire vágyunk, az valójában nem a boldogság. Nem arról akarok beszélni. Hanem az örömről. Az öröm magában foglalja a boldogságot is. Az öröm sokkal nagyobb nála.;amp;#34;10;A két Nobel-békedíjas vezető egy hetet töltött együtt Dharamszalában a dalai láma 80. születésnapja alkalmából, hogy beszélgessenek egy olyan témáról, amely mindkettőjük számára nagyon fontos: az örömről. A könyv úgy épül fel, mint egy háromemeletes születésnapi torta. Az emeletek: a dalai láma és az érsek történetei és tanításai az örömről; a boldogságkutatás legújabb tudományos felfedezései; valamint a napi gyakorlatok, amelyek egyensúlyban tartják a két vezető érzelmi és spirituális életét. Mind a dalai lámát, mind Tutu érseket számos nehézség tette próbára az életben, ...
Availability: 2 In Stock
Eleged van belőle, hogy széthajtod magad a kondigépeken, de ha megemelsz egy szekrényt, napokig sajog minden tagod? Strandizmok helyett valódi erőre vágysz? Úgy érzed, megrekedt a sportkarriered? Esetleg edző vagy, aki a tanítványai, netán szülő, aki a gyerekei testi-lelki épségéért aggódik?Akkor ismerkedj meg Zach Even-Esh-sel, a nemzetközi hírű erő- és erőnléti edzővel, aki gyerekektől olimpikonokig több mint 1000 sportolóból hozta ki a maximumot edzőtermében. Zach ki nem állhatja a mellébeszélést, a gyors változást ígérő csodapraktikákat és méregdrága ketyeréket: a kőkemény alapozásban és a legegyszerűbb módszerekben hisz. Na meg persze abban, hogy edzeni kizárólag teljes szívvel lehet és érdemes.10;Lépj ki a komfortzónádból, és nézz szét magad...
Azonnali elemzés
  • Nincs-készleten
Availability: Out of stock
Ha nem az az ember vagy, aki lenni szeretnél, vagy nem azt az életet éled, amelyet élni akarsz, valószínű, hogy az életed le van csupaszítva a beidegződött magatartásbéli válaszok hálózatára, és be van zárva az ideálok, a szokások, a félelmek és rögeszmék selyemgubójába. Lehet, hogy életben vagy, de az életedből hiányzik a frissesség és a vitalitás. Csupán sodródsz, és nem éled igazán az életedet.10;MI A MAGYARÁZATA ÉS HOGYAN VÁLTOZTATHATJUK MEG A 100 LEGÁLTALÁNOSABB, LEGREJTÉLYESEBB, LEGIDEGESÍTŐBB, ÖNSORSRONTÓ VISELKEDÉSFORMÁT ÉS SZOKÁST?10;Elgondolkodtál már azon, hogy…: Miért halogatod folyton a dolgokat? Miért bátortalanodsz el olyan könnyen? Miért bámulod magadat a tükörben? Miét várakoztatod meg az embereket? Mié...
Availability: 25 In Stock
Feltáró jellegű, naprakész forrás tizenéves lányokat nevelő felnőttek számára. Úgy érezheted, hogy a kiskamasz vagy tinédzser lányod egy teljesen más univerzumban nő fel, mint amelyben te felnőttél.10;A folyamatosan fejlődő technológia alkalmazása megváltoztatja a fiatal lányok szívét és elméjét, befolyásolja a fejlődésüket, önazonosságukat, önreflexiójukat, szociális készségeiket, információ befogadási és tanulási képességeiket. Sok anya érezheti úgy, hogy számára teljesen ismeretlen területen bolyong, és fogalma sincsen, hogyan kellene kezelnie ezeket a példátlan helyzeteket. A jó hír azonban az, hogy függetlenül attól, mennyire értesz a technológiához, még mindig Te vagy a legmegfelelőbb személy arra, hogy végigterelgesd a lányodat a kamaszkor...

Boldog napok

Ár 106 lei
Availability: 10 In Stock
Gyógyítsd meg sérelmeidet, és fedezd fel a benned rejlő rendkívüli erőforrással rendelkező Ént. Vajon kivé válnál, ha megszabadulhatnál a félelemtől?10;A New York Times bestseller szerzője, Gabrielle Bernstein megmutatja az utat a traumák gyógyításához, a félelem feloldásához és a szeretet újrafelfedezéséhez.10;Milyen lenne, ha minden nap szorongás nélkül ébrednél? Ha céllal, és nem megbánással tekinthetnél a múltba? Ha boldog, békés, félelmektől mentes életet élhetnél? Most mindezt megtapasztalhatod, Gabrielle Bernstein pedig megmutatja neked, hogyan. Nem számít, mennyit küzdöttél vagy szenvedtél, megvan a lehetőséged arra, hogy fenntartsd magadban egy jobb élet vízióját, amelyben szeretettel átitatott, boldog napokra é...
Csak jó van benned
  • Nincs-készleten
Availability: Out of stock
Fedezd fel sokoldalú elméd egy új, átalakító erejű tudással és gyógyítsd meg mindazon elhanyagolt, pusztító részedet, amelyek azzá tesznek, aki vagy!10;Van olyan részed, amelyről azt kívánod, bárcsak eltűnne? A legtöbbünk válasza erre egy határozott igen, nevezzük akár függőségnek, belső kritikusnak, „majomagynak;amp;#34;, neurózisnak, bűnösnek, rossz szokásnak, vagy egyéb szégyenteljes dolognak. De mi lenne, ha lenne egy másfajta módja is önmagunk ezen aspektusainak a megközelítésére, olyan, ami valódi gyógyuláshoz vezet az állandó belső harc helyett?10;Dr. Richard Schwartz Csak jó van benned című könyvében egy forradalmi módszert mutat be önmagunk megértésére és az önmagunkkal való mélyebb kapcsolat kialakítására. Az I...
Availability: 50 In Stock
„Ünnepeljetek meg minden percet, amit az állatotokkal töltötök. Ha eljön az idő, hogy búcsút kell vennetek tőle, azt tegyétek a magatok módján, és addig, ameddig szeretnétek. Ünnepeljétek meg az életüket és azt az ajándékot, amit ők adtak nektek.” Jeffrey Moussaieff Masson New York Times bestsellerszerző könyvében szívből jövő, őszinte felfedezőútra kísér bennünket a szeretett kedvencünk eltávozását feldolgozó gyász folyamatában. A lakosság háromnegyede tart kisállatot, de társadalmunk még nem alakított ki megfelelő gyászfolyamatokat legodaadóbb társaink elvesztésének feldolgozására. Csak mostanában kezdtük megengedni magunknak, hogy négylábú családtagjaink elvesztésének nehéz pillanatait előtérbe helyezzük, és merjünk is foglalkozni a gyász kérdéseivel. Hiszen a halál...
Energiakontroll
  • Nincs-készleten

Energiakontroll

Ár 97 lei
Availability: Out of stock
Szeretnél minden reggel úgy felkelni, hogy energiával teli, boldog napod legyen? Ha megfelelően gondoskodsz a kis energiaközpontjaidról, a mitokondriumaidról, akkor ezt fokozatosan elérheted. Fontos tudnod, hogy az életminőségünket nagymértékben meghatározza az energiaszintünk.Az Energiakontrollban a holland szerző elmagyarázza, hogyan befolyásolja a táplálkozásunk a sejtjeinkben található billió kis energiagyárat. Érthetően leírja, hogyan lehet szó szerint több energiát enni. Mindezt kiegészíti a konyhájából származó 30 csodás recepttel. Scolar Kiadó Kft. Önfejlesztő könyvek 288 oldal Kötés: keménytáblás ISBN: 9789635090150 Szerző: Marjolein Dubbers Kiadás éve: 2019
Availability: 25 In Stock
Van úgy, hogy a legnagyobb káosz vagy a legsúlyosabb tévedések hozzák el a csodát.10;Televíziós műsoruk, a Feljavítók segítségével Chip és Joanna Gaines, a férj-feleség csapat valami rendkívülivé változtatta a látszólag átlagos házfelújítási vállalkozásukat. Szórakoztató személyiségük, humoruk, családszeretetük és egyedi látványterveik a legkülönfélébb emberek közül szerzett számukra rajongókat Amerikában. Minden olyan gyorsan történt, hogy tisztelőik egyre növekvő csapata eltűnődött: Kik ezek az emberek? Honnan jöttek? Mi a sikerük titka? Csomagoljak és költözzek én is Wacóba?10;A Magnólia-sztori bepillantást enged az útba, amelyen Chipaaés Joanna idáig jutott, kezdve a legelső közös felújítási projektjükkel, egészen addig ...

Formában kortalanul

Ár 78 lei
Availability: 10 In Stock
Végre megtanulhatod, hogyan maradhatsz robbanékony, erős és hajlékony akárhány éves is vagy – kettlebell-gyakorlatokkal! Semmi nem öregít gyorsabban, mint a rendszeres és hatékony testmozgás hiánya. Az izmok lassan leépülnek, a csontok törékenyebbé, a tartás görnyedtebbé válik, a bőr megereszkedik, a zsírpárnák csak gyűlnek, az ízületek recsegnek-ropognak. Állandó társunk lesz a fájdalom, az aggodalom és a fáradtság. A hanyatlás annál gyorsabban következik be, minél kevesebbet mozgunk. Persze nem minden mozgásforma egyformán hatékony: sok közülük csak arra jó, hogy alapszinten elszöszmötölj, mások meg egyenesen rontanak a meglévő egészségügyi problémáidon. Jó hír azonban, hogy létezik egy olyan edzésfajta, amely életkortól függetlenül óriási előnyökkel jár: a rendszeres...
Availability: 3 In Stock
Kíváncsi vagy, mit kell tudnia egy titkos ügynöknek? Szeretnéd kipróbálni, alkalmas lennél-e a feladatra? Mérd össze a tudásod a CIA-val!- Nézd meg, fel tudod-e törni a kódokat!- Tedd próbára elemzői és döntéshozói képességed!- Oldj meg fejtörőket, feladatokat és elképzelt szituációkat!- Teszteld történelmi, kulturális és földrajzi ismereteidet! Scolar Kiadó Kft. Önfejlesztő könyvek 224 oldal Kötés: füles, kartonált ISBN: 9789635090778 Szerző: John Gillard Kiadás éve: 2020

Holisztikus jóllét

Ár 110 lei
Availability: 50 In Stock
ÍRD ÚJRA ELETED FORGATÓKÖNYVET! 10;„Most még inkább fontos, hogy az önértékelés, a szeretet és az önelfogadás termékeny talajra találjon bennünk, mind önmagunk, mind mások iránt – még a nehezítő körülmények közepette is.”10;Képzelj el egy olyan életet, ahol pénzügyi szempontból éleslátás és függetlenség jellemez, a céljaidat könnyedén eléred, nagylelkű vagy, miközben másokat is inspirálsz. 10;A Holisztikus jóllétből megismerheted azt a 36 cselekvésorientált életleckét és stratégiát, ami útjelző térképként mutatja az utat, hogy megtaláld az egyensúlyt, elérd a céljaidat, bőséget és boldogságot hozz az életedbe a sorsformáló krízisek, tragédiák ellenére is.10;Keisha Blair fiatalon ...

Kész fantázia

Ár 69 lei
Availability: 25 In Stock
Úgy érezzük, párunk nem tart elég vonzónak? Kétségbe vagyunk esve, amiért furcsa dolgokat kér tőlünk az ágyban? Rettegünk, hogy felsülünk partnerünk előtt teljesítményünkkel vagy méreteinkkel? A múltkor gyanús videók nézésén kaptuk a gyereket? Csak nem már megint a pornó a hibás?A felnőttfilmeket, mióta léteznek, rengetegen kritizálják – és még többen nézik. Akármit gondolunk is róla, az online pornó életünk része, a széles sávú internet és a modern technológia révén mindennapjainkba is beférkőzött. Milyen káros hatásai vannak, és mit tehetünk ellenük? Sok más mellett ezekre a kérdésekre keresi a választ Csonka Balázs pszichológus Kész fantázia című könyvében. A szerző bemutatja, milyen folyamatok vezettek el a nyugati világban a pornó szinte korlátlan hozzáférhetőségéi...

Lagom

Ár 69 lei
Availability: 4 In Stock
Nincs jobb a pont jónál! Ez a velős mondás a svédek életszemléletének mottója. Ez a lagom, amely napjainkban egyre népszerűbb szerte a világon, és ami a gyakorlatban azt jelenti: se túl, se túl kevés, azaz pont elég. Elég lesz egy pohár bor, nem kell több csillogó gömb a karácsonyfára, és ne dobjuk el az autónk kulcsát. De nem kell átesni a ló túloldalára sem. A lagom nem azt jelenti, hogy nem iszunk egy korty rozét sem az ebédhez, nem díszítjük fel a fenyőfát, és kizárólag biciklivel közlekedünk. A lagom a tudatos mértékletesség hirdetése és dicsérete, amelynek a svédeknél évszázados hagyományai vannak. Göran Everdahl szellemes és humoros könyvében a lagom fogalmát elemzi, és azt, hogyan valósíthatjuk meg, juttathatjuk érvényre az életünkben: munkánkban, étkezésünkben,...

Mezítlábas edzés

Ár 59 lei
Availability: 3 In Stock
Mit ​gondolsz, melyik testrészünk képezi minden mozgás alapját? Nos, ha a lábfejedre gondoltál, akkor jó nyomon jársz! Az elismert lábspecialista, Dr. Emily Splichal most bemutatja, miért fontos kiemelt figyelmet szentelnünk a lábfejünknek.10;Többek között megtudhatod: – miért fontos odafigyelnünk a lábfejünk állapotára, rugalmasságára, erősítésére; – milyen veszélyei vannak a különféle cipőknek és talpbetéteknek, valamint hogy az egyes lábfejtípusok alapján melyik számodra az ideális, és melyik a káros; – miként működik a lábfejünk, és hogyan nyeli el vagy szabadítja fel az ütközési erőket járás során.10;A Mezítlábas edzés egyaránt szól a sportolóknak, akik a teljesítményük fejlesztésére vágynak, az átlagembereknek, akik me...