Alkategóriák
14 termék található.
Availability: 10 In Stock
Felismerjük vajon, ha a duálpárunkkal hoz össze a sorsunk? És ha felismerjük, meg is tudjuk tartani magunk mellett? Vagy csak marad az örök keresgélés életeken keresztül, míg lelkünk végül teljesen elöregszik? A hídon túl – című mély-lélektani regény ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat. A történet során Nóra szembesül párkapcsolati fejlődésének különböző szakaszaival, amelyek meghatározóak lesznek egész életére. Gyémántfelhő Kiadó Párkapcsolat, szerelem 210 oldal Kötés: puhatáblás, ragasztókötött ISBN: 9786155833014 Szerző: N. Fülöp Beáta Kiadás éve: 2021
Availability: 3 In Stock
A szépség eredete és a Szex és lélek című nagysikerű könyv szerzőjének újabb kötete, amely tudományos ismeretterjesztő jelleggel avatja be az olvasót abba, hogy a mai ember pszicho-biológiai szerkezete kőkorszaki körülmények között alakult ki és nem sokat változott napjainkra sem. Tehát most is azok a – részletesen tárgyalt – pszichológiai vonások alakítják párválasztásunkat, amelyek 1-2 millió éve növelték fajunk túlélési és szaporodási valószínűségét. A hosszú távú szerelmi partner megtalálása az emberi élet egyik legnagyobb kihívása, egyben a boldogság kulcsa. Ez ugyanis hatással lesz a közös gyermekek sikerességére és túlélésére is a szülői gondoskodáson és a tőlük öröklött tulajdonságokon keresztül. Így hatnak kőkorszaki génjeink – üzeni a könyv – mai párkapcsolata...
Availability: 10 In Stock
;amp;#34;Jobb, ha te választasz, mint ha téged választanak! – ezzel biztatja női olvasóit az amerikai randiguru. Birger szerint ideje tudomásul venni, hogy a romantikus minták az utóbbi években eltűnőben vannak, és a nőkre vár az új szokások kialakítása. Az internetes társkereső oldalak és a mobilalkalmazások ugyanis megváltoztatták a párkapcsolatok születésének dinamikáját, a randipiacon több az iskolázott, független nő, mint a hasonló férfi, s ez utóbbiak a #MeToo mozgalom óta végképp elbizonytalanodtak azzal kapcsolatban, hogyan is közeledhetnek félre nem értelmezhetően egy nőhöz, így azután gyakran egyáltalán nem mernek közeledni. Nincs más hátra, a nőknek kell megtenniük az első lépést! Miért is ne? Elvégre az Y és a Z generáció lánytagjai az élet minden terül...
Availability: 10 In Stock
Szeretnél szexi, magabiztos és vonzó lenni? Vagy már az vagy, de még többet szeretnél kihozni a randijaidból és a párkapcsolatodból? Minden korok legnevesebb női ikonjai bőven elláthatnak tudnivalókkal, ha flörtről, csábításról, tartós vagy alkalmi kapcsolatokról, szexről, házasságról van szó. Tudj meg mindent a múlt legbefolyásosabb és legmeghatározóbb nőitől, akik előtt ott hevert az egész világ, de legalábbis jó pár férfi – vagy nő – szíve. Párkapcsolati tanácsadóink: Kleopátra, Josephine Baker, Grace Kelly, Frida Kahlo, Marilyn Monroe, Coco Chanell… – közel 50 ikonikus nő, akik ujjuk köré csavarták a világot!10;Merd felvállalni önmagadat, merd átadni magad a vágyaidnak, élj szabadon!10;A könyvet ajánljuk minden nőnek, ma...
Availability: 50 In Stock
Az emlékezetes esküvő megtervezésére mindenki sok energiát fordít, ám a boldog és kielégítő házasság előkészítése kapcsán már más a helyzet. A boldogító igen mélyreható, gondolatébresztő feladatai segítségével a jegyespárok megerősíthetik érzéseiket és megszilárdíthatják kapcsolatukat a boldogító igen kimondása előtt. A könyv az anyagiaktól az intimitásig számos fontos házassági témát dolgoz fel, hogy igazán alaposan megismerhessük párunkat. Ha lelkiismeretesen végigjárjuk a hét fejezet állomásait, akkor elmondhatjuk magunkról, hogy tényleg megerősítettük kötelékünket, és nyugodt szívvel vállalhatjuk életünk nagy döntését. SZERELEM, SZEX, VAGYON Készüljünk a házaséletre, és osszuk meg gondolatainkat, álláspontunkat a kommunikáció, pénz, intimitás, gyerekvállalás, hit- ...
Availability: 10 In Stock
Hol a boldogság mostanában? - teszi fel az emberiség minduntalan a lét örök kérdését Petőfi Sándorral. Amióta világ a világ, nemzedékek sora fürkészi a választ, ám a kiegyensúlyozott párkapcsolatnál még senki nem tudott jobb feleletet adni. Napjaink közszelleme ugyanakkor a legkevésbé sem kedvez a hosszú távú, Uram bocsá;amp;#39;, életre szóló elköteleződésnek.Pedig, amint Kopp Mária és Skrabski Árpád munkássága is igazolja, a család nem csupán a boldogság kimeríthetetlen forrása, de minden másnál jobb egészség- és életvédő tényező. Rokonaik, ismerőseik, barátaik a megmondhatói: tudományos téziseikért a szerzőpáros tagjai párját ritkítóan örömteli házasságukkal álltak jót.Látva a jelen kötet előzményét jelentő korábbi könyv sikerét, lányaik, Skrabski Luca és Fruzsin...
Availability: 3 In Stock
A könyv a nőről szól, a nőkhöz szól, bár a férfiakról van szó benne. A fejezetekben az írónő a férfiak nyomába szegődik, megszületésüktől idős korukig térképezi fel életútjukat, viszonyukat önmagukhoz, az anyához, a gyerekekhez, a nőkhöz, és rámutat az általuk kiosztott női szerepek sokaságára. A férfiak, akik legtöbbször rögzült, elavult mintáik alapján viszik végbe teljesítményeik legjavát, tagadásokon, csalódásokon keresztül cipelik magukkal évszázados terheiket és akik még ma is úgy próbálják meg bizonyítani az „élet árának” kiegyenlítését, hogy háborúkon, válságokon át, hatalmi pozíciót elfoglalva szereznek érvényt igazuknak és maguknak. Az egyedülálló, különleges megállapítások és következtetések mégsem jelentéktelenítik el őket, inkább áthelyezik a hangsúlyt az a...
Availability: 100 In Stock
A lélek mélyére hatoló kérdésekkel a mély kapcsolatért. Mi lenne, ha társunktól azt kérnénk, írja le a tökéletes napját a szokásos ;amp;#34;és milyen napod volt?;amp;#34; kérdés helyett? Mi lenne, ha a vágyainkról beszélgetnénk, nem pedig az aktuális bevásárlólistáról? Nem lenne csodálatos, ha beszélgetéseink minden alkalommal kicsit mélyebbre jutnának? Nyisd ki ezt a naplót, és kezdődjön az igazi beszélgetés! A Boldogság minden napra minden egyes napra inspiráló kérdést kínál, hogy kapcsolatunk valódi beszélgetéssel és intimitással teljen meg. Az év során elbeszélgetünk társunkkal nagy álmainkról és a közös életünket kitöltő apró pillanatokról. A közös jelenünket és jövőnket, érzelmi és nemi életünket érintő kérdések sorával a Boldogság minden napra bebizonyí...
Availability: Out of stock
A macska és az egér. A hódító és a (be)hódolt. Az erős oroszlán és a nőiesen esetlen, kacér kiscica... Vagyis a férfi és a nő, ha a másikat akarja. A párválasztás ösztönös, gyakran a tudatalatti vezérli, így olykor a megmagyarázhatatlan vonzalmon kívül nem is találunk indokot arra, miért kötöttünk ki valaki mellett. De akkor miért nem működik minden kapcsolat, és miért választunk néha (vagy gyakran) mégis olyan embert, akivel aztán mégsem jövünk ki? Mi teszi ilyen bonyolulttá párválasztási folyamatainkat? És miért keresi mindenki a választ ezekre a kérdésekre? Mert mindenki tudni szeretné, miért kell az egyik, és miért nem a másik. A Csábításra születtünk azonban a legkevésbé sem praktikagyűjtemény vagy éppen recept a tökéletes randihoz. Dienes Angéla tudomány...
Availability: 50 In Stock
KÉSZEN ÁLLSZ, HOGY MEGNYÍLJ A SZERELEM LEGMÉLYEBB GYÖNYÖRÉNEK?10;Minden nő ismeri a tündérmesét: rátalálsz álmaid férfijára, megadsz neki mindent, amire csak vágyik, és ő örökké szeretni fog. Ám amikor úgy tűnik, mindez csak vágyálom marad – és a szíved mélyén tudod, hogy jóval többet kaphatnál, mint amennyivel eddig beérted – akkor szembesülsz a kérdéssel: hogyan vonzzak be és tartsak meg egy férfit, aki megfelel legszenvedélyesebb vágyaimnak?10; 10;David Deida Drága Szerelmem című könyvében a spirituális intimitás női oldalát tárja fel, a szexualitástól kezdve a családon és a karrieren át az érzelmekig, a bizalomig és az elköteleződésig.10;Végül is minden nő ezt akarja: teljes ...
Availability: 50 In Stock
Hatalmas szerelem, boldog házasság, két csodálatos gyermek, meghitt otthon a francia Pireneusokban. Szürke hétköznapok, sokat dolgozó, elfoglalt apa és magába forduló, önmagát a családnak szentelő anya. A férj új szerelemre talál, a nő önmagára. Amikor a házasság összeomlik, kemény kérdésekkel kell szembenéznie mindkét félnek. Engedjék el egymást, vagy küzdjenek a házasságért? Elég erős a szerelmük, hogy túléljen egy ekkora válságot? És mi történik akkor, ha a férfi szeretője a nő lelki társa lesz? Van-e helye a harmadik félnek a családban, ha a bizalom újraépítéséhez a férfinak száműznie kell őt az életéből? Az elismert holland filmrendező és író, Sarah Domogala könyve a szerelem erejéről, a megbocsátásról és az újrakezdésről szól, amely csak mindkét fél teljes elk...
Availability: 49 In Stock
A lingam szanszkrit szó, amely magában foglalja a férfi nemi szerveket – nemcsak anatómiai, hanem energetikai és spirituális értelemben is. A lingam-masszázs tantrikus és taoista tanokon, valamint a modern szexuális kutatások eredményein alapul. A szó legszorosabb értelmében felfedező utazás, amelynek során félretolhatjuk általánosan elfogadott elképzeléseinket és az eddig szerzett tapasztalatokat, s teljesen új módon élhetjük meg szexualitásunkat. A szexuális tudatosság első lépése önmagunk elfogadása olyannak, amilyenek vagyunk.A Jóni-masszázs nagy sikere után a szerzők gyakorlati kézikönyvüket azoknak a férfiaknak és nőknek írták, akik lépésről lépésre meg akarják tanulni ezt a masszázstechnikát. A férfiak szexualitásának anatómiai, lelki és energetikai aspektusait b...
Availability: 50 In Stock
Az ausztrál Victoria állam párkapcsolati nonstop segélyhívó vonalára átlagban hárompercenként fut be egy telefon. Sok nőnek nem ez az első hívása; átlagosan nyolc alkalommal térnek vissza bántalmazó partnerükhöz, mielőtt végleg kilépnének a mérgező kapcsolatból. Bár ösztönösen a sötét sikátoroktól félünk, otthonaink sokkal gyakoribb, hétköznapibb helyszínei a testi és a lelki erőszaknak. Ausztráliában minden hatodik nőt bántalmazott már partnere, az Egyesült Államokban naponta több mint két nő hal meg párkapcsolati erőszak következtében, Magyarországon pedig hetente legalább egy. Az elismert ausztrál oknyomozó újságíró, Jess Hill négyéves kutatómunka eredményeként megírt könyve a mérgező párkapcsolatok mélyére ás, feltárja, hogy miképp szereznek hatalmat a bántalmazók á...
Availability: 100 In Stock
Jézus és Mária Magdolna, Rúmi és Samsz, Salamon király és Sába királynője, Ízisz és Ozirisz – ezekben a szent frigyekben nemcsak az ikerlelkek kapcsolódását ismerhetjük fel, hanem a szerelmesek Istennel való egyesülését is. Szent szexuális nász című könyvében Anaiya Sophia rámutat, hogy a Szent Házasság, vagyis az ikerlelkeddel és az Istennel való maradéktalan újraegyesülés nem egy titok, melyet csak a beavatottak ismerhetnek, vagy egy régi, elveszett hagyomány.10;Ezt az átalakító hatású spirituális utat követve megismerhetjük a szent nász teljes alkímiai folyamatát:10;10;Feladatok a szent szexualitás, az érzelmi intimitás és a lélek tudatosításának gyakorlásához, hogy felébredjen lelkedben a Szeretet,...